Két napon belül másodjára sújtotta áramszünet a francia Riviérát, a rendőrség szerint szabotázs történt
Két napon belül már másodjára sújtotta áramszünet a francia Riviérát, miután az éjszaka folyamán tűz ütött ki egy nizzai alállomáson – írja a BBC.
A hatóságok szerint a tűz nem spontán keletkezett, hanem szabotázs történhetett. Nizzában 45 ezer háztartás maradt áram nélkül. A nizzai rendőrség szerint keréknyomokat találtak a város nyugati részén található alállomáson, ami a villamos energia elosztásáért felelős. A helyi média beszámolói szerint a létesítmény ajtaját betörték.
A nizzai repülőtér mellett a szomszédos Saint-Laurent-du-Var és Cagnes-sur-Mer városok is érintettek voltak. Az áramszolgáltatás délelőtt helyreállt.
Szombaton a szomszédos Cannes-ban áramszünet volt. Mivel ott is tűz ütött ki egy alállomáson, szándékosságra gyanakodtak. Az időzítés is beszédes: éppen a világhírű cannes-i filmfesztivál utolsó napja zajlott ekkor. Több vetítés is félbeszakadt, és időbe telt, mire a fesztivál szervezői át tudtak állni más generátorokra. A városban és a környező területeken mintegy 160 ezer háztartásban nem volt áram.
Bár mindkét esetnél szabotázsra gyanakodnak, egyelőre nem talált a rendőrség arra bizonyítékot, hogy a két incidens kapcsolatban állna. A rendőrség gyújtogatás miatt nyomoz.