Lettország és Litvánia is megtiltotta az oroszbarát Vučićnak, hogy a légterükön keresztül repüljön Moszkvába
Litvánia után Lettország is megtiltotta, hogy Aleksandar Vučić szerb elnök Moszkvába tartó repülőgépe áthaladjon a légterén, számolt be a szerb Novosti értesülésére hivatkozva a European Conservative című lap. A litván tisztviselők a korlátozást „technikai és diplomáciai érzékenységgel” indokolták.
A hasonlóan oroszbarát Robert Fico szlovák miniszterelnöktől Lengyelország és Litvánia korábban szintén megtagadta az átrepülési engedélyt, Lengyelország azonban kedden mégis megadta. Litvánia továbbra is fenntartja a tilalmat.
„Felháborító. Képzeljük el, hol tartanak jelenleg a nemzetközi kapcsolatok” – kommentálta Fico a korábbi döntést.
Ahogyan Robert Fico, úgy Aleksandar Vučić is a május 9-i győzelem napi katonai parádéra készült Moszkvába, és szerb források szerint Vučić gépe végül szerdán elindult az orosz főváros irányába. A gépet azonban később az azerbajdzsáni Bakuban leszállásra kényszerítették, mert az Oroszország területén zajló harci cselekmények miatt engedélyt kellett kapniuk a járat továbbindulására. A szerb elnök az ünnepi részvételéről még márciusban egyeztetett telefonon Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, és szerinte „nagyszerű” beszélgetést folytattak a szerb–orosz kétoldalú kapcsolatokról.
A magyar kormány részéről viszont sem Orbán Viktor miniszterelnök, sem más miniszter nem vesz részt a moszkvai ünnepségen – ezt Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium államtitkára árulta el Vadai Ágnes DK-s parlamenti képviselő kérdésére. Közben kérdést küldtünk a külügyminisztériumnak, esetleg a miniszteri szint alatt várható-e a kormány jelenléte a moszkvai parádén.
A győzelem napját, azaz a náci Németország legyőzésének évfordulóját 80. alkalommal ünneplik meg Oroszországban. Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője azonban korábban arra kérte a tagországok politikusait, hogy ne vegyenek részt az orosz állami eseményen.