Előrehozott választást követelnek a szerbiai egyetemisták
A szerbiai egyetemi hallgatók a parlament azonnali feloszlatását és rendkívüli parlamenti választások kiírását követelik az alkotmány 109-es szakaszával összhangban, írja a Szabad Magyar Szó. „Úgy hisszük, hogy a demokrácia az egyetlen mód egy ilyen kiterjedésű politikai válság feloldására, ezért arra kérjük a nemzetet, hogy támogassa azt a listát, amelynek a Szerbiában működő egyetemi karokon tanuló hallgatók bizalmat szavaznak” – írták az X-en (korábban Twitter) közzétett bejegyzésükben.
Az egyetemisták szerint öt hónapja próbálnak békés és törvényes úton érvényt szerezni követeléseiknek, de a kormány ezeket nem teljesítette, és a jelek szerint nem is hajlandó erre. Az országszerte tartott tiltakozásaik nem „zaj”, hanem „olyan erő, amely képes változásokat elindítani”. A korrupció olyan mélyen gyökerezik az állami intézményekben, hogy emiatt lehetetlen, hogy a hatalomtól függetlenül végezzék munkájukat. Arra szólították fel a választókat, hogy a követelt előrehozott választások alkalmával azt a listát támogassák, aminek a tiltakozó egyetemisták bizalmat szavaznak, hogy az igazság győzhessen, írja az MTI.
Az egyetemisták korábban blokád alá vették a szerb köztévét, mert szerintük a kormány évek óta szócsőként használja azt. A blokád alatt nem engedték bemenni a dolgozókat, elmaradt így a szokásos reggeli híradó és a többórás reggeli műsor is például. Azt követelték, hogy a kormány írjon ki új pályázatot az elektronikus média szolgáltatást felügyelő bizottság tagjaira. A kormány 14 nap után teljesítette a követelésüket.
Szerbiában azután kezdődtek a nagyszabású tüntetések, hogy 2024. november 1-jén leszakadt a nemrég felújított újvidéki állomásépület előtetője. Összesen tizenhatan vesztették életüket a tragédiában, a társadalom pedig azonnal keresni kezdte a felelősöket, valamint az okokat, miért rogyhat össze egy frissen felújított épület bármely része. A hatóságok azonban vonakodtak kiadni a teljes felújítási dokumentációt és megnevezni a felelősöket, így egyre komolyabb tiltakozások voltak. Ezek vezetését az alulról szerveződő diákság vette át, ami a hatalomhoz közel állók olykor erőszakos reakciói után egyetemeket foglalt el, több százezres tüntetéseket szervezett Belgrádban, Újvidéken, Nišben és további városokban.
A 16 halottat követelő állomásomlás megmutatta a szerb társadalom problémáit és belső feszültségeit, miközben egyesítette a különböző társadalmi csoportokat. Traktoros gazdák jöttek megvédeni az autós ámokfutóktól a fiatalokat, taxisok hozták-vitték őket díjmentesen a különböző szerbiai városokban szervezett tüntetésekre, ügyvédek kezdtek sztrájkba szolidaritásból. A kormányzati és kormányközeli szereplőktől jövő fenyegetések és dehonesztáló összeesküvés-elméletek, sőt bántalmazások is csak megerősítették a mozgalmat.