Népszavazás jöhet az egyik kanadai tartományban a függetlenedésről
A kanadai Alberta miniszterelnöke, Danielle Smith hétfőn bejelentette, hogy népszavazást tarthatnak jövőre a Kanadától való elszakadásról, ha kellő számú aláírást gyűjt össze a népszavazási petíció. Smith az élő közvetítésben arról beszélt, ő személy szerint nem támogatja az elszakadást, reméli, hogy Kanadán belül is van lehetősége a tartománynak egy erős, szuverén útra, írja az ABC News.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy ha Ottawa, azaz a szövetségi kormány az elmúlt évtizedhez hasonlóan tovább folytatja Alberta támadását, akkor „végső soron az albertaiaknak kell majd dönteni”, ő pedig elfogadja az ítéletüket.
Smith a beszédében azt mondta, az elmúlt tíz évben az egymást követő liberális szövetségi kormányok törvények és politikai támadások „áradatát” szabadították rá Albertára, melyek szerinte a tartomány szabad gazdasága ellen irányultak, ezáltal pedig az albertaiak „jövője és megélhetése” ellen. A sérelmeit négy pontban sorolta fel:
- Szerinte a szövetségi kormány szeszélyesen akadályozza az albertai olaj, gáz és kritikus ásványi anyagok szabad exportját;
- Beavatkozik a tartományi erőforrások fejlesztésébe, ami rombolja a beruházók bizalmát, és évi több százmilliárd dolláros veszteséget okoz;
- Ottawa exportadót és korlátozásokat vetne ki az albertai erőforrások exportjára;
- Alberta a három másik nagy tartománynál, Québec-nél, Ontariónál és Brit Kolumbiánál kevesebb szövetségi hozzájárulást kap. Szerinte a tartomány alapvetően szívesen támogatja a kisebb tartományokat, de nincs mentség arra, hogy a nagy tartományok „egymást támogassák”.
Áprilisban a kormányzó Liberális Párt nyerte az előrehozott parlamenti választásokat Kanadában. Mark Carney kanadai miniszterelnök akkor arról beszélt, az ország történelmi pillanatot él át, Donald Trump ugyanis megpróbálja megtörni őket, hogy Amerika birtokolhassa Kanadát, de ez szerinte soha nem fog megtörténni. „Az Egyesült Államokkal való régi integrációs kapcsolatunknak vége van. Túl vagyunk az amerikai árulás okozta sokkon, és gondoskodnunk kell egymásról” – tette hozzá.
Az amerikai elnök a megválasztása óta többször beszélt arról, hogy Kanada 51. tagállamként csatlakozhatna az Egyesült Államokhoz.