Nem a Legfőbb Ügyészség kérte ki újra Magyar Péter mentelmi jogát az EP-től
A legfőbb ügyész nem kérte másodszorra az Európai Parlamenttől Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését, derült ki a Legfőbb Ügyészség Telexnek adott válaszából.
Az Európai Parlament (EP) elnöke, Roberta Metsola hétfőn jelentette be, hogy megkapta az illetékes magyar hatóságok kérelmét Magyar mentelmi jogának felfüggesztésére. A mostani már a harmadik ilyen eset.
Először tavaly októberben volt példa hasonlóra, nem sokkal a Legfőbb Ügyészség kérése után, hogy függesszék fel a Tisza Párt elnökének mentelmi jogát, miután a vád szerint egy szórakozóhelyen elvett egy mobiltelefont, és a Dunába dobta. (Az eset körülményeiről ebben a cikkünkben írtunk bővebben.)
Másodszor novemberben jelentett be az EP elnöke mentelmi jogi kérelmet. A testület jogi szakbizottságának szóvivője mindössze annyit erősített meg a Telexnek, hogy két külön eljárásról van szó, a mobilos ügyet kezdeményező Legfőbb Ügyészség pedig az akkori kérdésünkre azt válaszolta, ők csak az első eset miatt adtak be indítványt. A Politico úgy értesült, a másodiknál egy fideszes politikus perelné be Magyart rágalmazásért egy magáneljárásban, de ezt hivatalosan azóta se erősítették meg. A két kérelemmel már el is kezdett foglalkozni az EP jogi szakbizottsága.
A képviselő-testület az ilyen ügyekről nem szokott kiadni információkat, így hivatalosan nem fogja elárulni, pontosan milyen vádról szól a hétfői bejelentés. A Magyar Nemzet februárban arról írt, hogy a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) eljárást indított egy olyan tőzsdei ügylet miatt, amelyet a Magyar Nemzeti Bank is vizsgál. (A Tisza Párt elnöke korábban kijelentette: nem követett el tőzsdei bűncselekményt, és a kérdéses napon nem vett részvényt, büntetőfeljelentést és sajtó-helyreigazítási pert ígért.) A KNYF-et és az első kérelmet beadó Legfőbb Ügyészséget is kérdeztük, kikérték-e emiatt Magyar mentelmi jogát.
Utóbbi kedden jelezte, hogy „az Ön által hivatkozott ügy jelenleg is felderítési szakban van. A legfőbb ügyész így nem tett indítványt az Európai Parlament felé a kérdezett személy mentelmi jogának felfüggesztése érdekében.” Amikor arra kérdeztünk rá, hogy a tavaly ősszel bejelentetten kívül egyéb okból küldtek-e hasonló kérést, a testület tisztázta: „az általunk kommunikált eseten kívül, másik ügyben nem kezdeményezte a legfőbb ügyész az érintett képviselő mentelmi jogának felfüggesztését”.
Az ügyészségi válasz arra utalhat, hogy a hétfői bejelentésnél nem köz-, hanem olyan magánvádas eljárásról lehet szó, amilyenről a Politico a második esetben írt.
Az EP-képviselők mentelmi jogáról és a felfüggesztési eljárásról itt írtunk bővebben.