Hiába fellebbeztek, nem engedték szabadon Isztambul ellenzéki polgármesterét
Az isztambuli büntetőbíróság hétfőn első fokon elutasította azt a fellebbezést, melyben a török nagyváros őrizetbe vett ellenzéki polgármesterének, Ekrem İmamoğlunak a szabadon bocsátását kérték. A büntetőbíróság úgy határozott, hogy a március végén letartóztatott politikus fogva tartása folytatódik – írja az MTI.
A bíróság a határozatban elutasította az isztambuli önkormányzathoz kötődő médiavállalat elnökeként és İmamoğlu közeli munkatársaként ismert Murat Ongun és más, szintén korrupciós vádakkal őrizetbe vett gyanúsítottak fellebbezését is. A polgármestert képviselő ügyvédek jelezték, hogy várhatóan fellebbeznek a döntés ellen.
A Törökországot irányító Erdoğan elnök legfőbb politikai riválisának tekintett polgármestert március 19-én tartóztatták le. Ekrem İmamoğlu a Köztársasági Néppárt (CHP) politikusa, a hatóságok szerint korrupciós és terrorista kapcsolatokat érintő nyomozás részeként tartóztatták le, ennek hatására még aznap tüntetések kezdődtek. Ezzel fokozódott a török belpolitikai feszültség, másnap több tucat embert vettek őrizetbe a hatóságok olyan közösségimédia-posztok miatt, amelyeket bűncselekményre felbujtónak és provokatívnak minősítettek.
İmamoğlu letartóztatása, illetve hivatalából történt elmozdítása miatt tömegtüntetéseket tartottak, de a kormány kitart azon álláspontja mellett, hogy a török igazságszolgáltatás függetlenül és politikai beavatkozás nélkül működik.