Orbán záróbeszéde előtt újra megtelt az EP, Von der Leyen helyett az alelnöke beszél

2024. október 9. – 10:22

Másolás

Vágólapra másolva

Az utolsó húsz percre visszatért a képviselők túlnyomó része, mielőtt ismét a magyar miniszterelnökre kerülne a sor utolsóként. Előtte az Európai Bizottság képviseletében nem a nyitáskor beszélő Ursula von der Leyen elnök, hanem Maroš Šefčovič alelnök beszél. Ő felel többek között a többi uniós intézménnyel, így az év végéig magyar elnökségű miniszteri Tanáccsal tartott kapcsolatokért. Šefčovič a Fidesz-barát szlovák Smer politikusa volt, így jóval kevésbé konfrontatív beszédre lehet számítani tőle, mint a bizottsági elnöktől.

A projekt az Európai Unió társfinanszírozásával, az Európai Parlament kommunikáció területére vonatkozó támogatási programja keretében valósult meg. Előkészítésében az Európai Parlament nem vett részt, és semmilyen felelősséget vagy kötelezettséget nem vállal a projekt keretében nyilvánosságra hozott információkért és álláspontokért, amelyekért kizárólag a szerzők, a megkérdezett személyek, a program szerkesztői és terjesztői felelősek az alkalmazandó jognak megfelelően. Az Európai Parlament nem felel a projekt megvalósításából esetlegesen származó közvetlen vagy közvetett károkért sem.

Vágólapra másolva
Kedvenceink
Kövess minket Facebookon is!
Partnereinktől