A főnökök titokban azt szeretnék, hogy az alkalmazottak térjenek vissza az irodákba – állítja a brit iparszövetség vezetője
A munka világa „megőrült” a koronavírus-járvány óta, ennek oka, hogy sokan, akik korábban kizárólag az irodában dolgoztak, áttértek az otthoni munkavégzésre – mondta Tony Danker, a brit iparszövetség főigazgatója a BBC podcastjében, írja a Guardian.
„Ha megkérdezzük a legtöbb főnököt, titokban mind azt szeretnék, ha a munkavállalók visszatérnének az irodába” – mondta Danker, aki 190 ezer brit vállalkozás érdekeit képviseli. Azt persze nem gondolja, hogy ez egyik napról a másikra fog megtörténni.
A koronavírus-járvány idején a vállalatok nagy része a távmunka és a rugalmas munkavégzés felé mozdult el, de a korlátozások feloldása óta a vállalatok próbálják visszahívni a dolgozókat az irodákba. Az olyan ágazatokban, mint a bankszektor, a dolgozók viszonylag gyorsan visszamentek a munkahelyekre. Más munkahelyeken létrejött egy hibrid munkavégzés:
sok alkalmazott szerint az irodai és a távmunka kombinációja előnyösön hat többek között a munkavégzésre és az az egészségre is, valamint a megélhetési válság közepette jelentős költségmegtakarítást jelent a teljes munkaidős ingázáshoz képest.
A LinkedIn online üzleti közösségi hálózata tavaly novemberben közzétett kutatása szerint a vállalatok 49 százaléka jobban szeretné, ha a munkatársak többet dolgoznának az irodából, 10 százalék pedig a visszatérés kikényszerítését tervezi. A kutatás szerint azonban a munkavállalók 34 százaléka mondta azt: felmondana, ha arra utasítanák, hogy teljes munkaidőben térjen vissza az irodába. 58 százalékuk pedig azt mondta, hogy kevésbé lenne produktív a munkahelyén, ha a rugalmas munkavégzést elvennék tőle.
Még tavaly nyáron írtunk egy hosszabb cikkben arról, hogy mennyire átalakult a járvány miatt a munkavégzés. Akkor azt írtuk, hogy a home office teljesen természetessé vált a klasszikus irodai munkáknál. A teljes otthoni munkavégzésnek vannak ugyan igazolt hátrányai, de ezek hibrid megoldásokkal kezelhetők, és ilyen feszes munkaerőpiacon különben sem fér bele, hogy 40 órányi bejárást várjanak el a munkaadók.