Saját üzlete kirablására bérelt fel tolvajokat a holland gyémántkereskedő, de lebukott és elítélték

„Pánikban voltam és valami szörnyűséget tettem. Nem ilyen vagyok, felfoghatatlan, amit tettem”

– így védekezett az amszterdami bíróságon a Guardian tudósítása szerint az 55 éves Mischa van Gelder, Hollandia egyik ismert gyémántkereskedője.

Amikor a férfinak pénzügyi nehézségei támadtak 2016-ban, három férfit bérelt fel, hogy tegyenek úgy, mintha fegyverrel fenyegetnék és kirabolnák, a biztonsági kamera pedig majd rögzíti a rablást.

Abban egyeztek meg, hogy cinkosai a gyémántokat megtarthatják, ő megelégszik azzal a pénzzel, amit a biztosítótól kap majd. Az álrablást élethűen adták elő, mert a biztosító ki is fizetett 3,5 millió eurót, az egyik bértolvaj azonban megzsarolta őt azzal, hogy elmondja a rendőrségnek a teljes igazságot. Van Geldernek a biztosítótól kicsalt pénzt később vissza kellett fizetnie.

A három elkövetőből csak egyet fogtak el, a másik kettőt nem, a drágakövek azóta sem kerültek elő, a rendőrség nem bukkant eddig a nyomukra.

Az üzletember már 76 napot töltött börtönben, miután fél évre ítélték el, és 240 óra közmunkát is el kell végeznie. Édesapja, Jack pedig visszaveszi az 1904-ben alapított kereskedés irányítását, egyben elnézést kért a rendőrségtől, a biztosítótól, az ügyfelektől, a szállítóktól, akiket félre vezettek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!