2,7 milliárdos nyeresége lett Varga Judit munkahelyének
21 milliárd forintra növelte a bevételét a Vertán György-féle Tigra Kft., és a kiadások levonása után 2,7 milliárd forint nyeresége maradt – ezzel pedig 1 milliárddal növelte a nyereségét az egy évvel korábbi állapotához képest. A cég vezetői kétmilliárd forintot vettek ki osztalékként, ez olvasható ki a cég friss beszámolójából a HVG szerint.
Vertán György azután került a hírekbe, hogy Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke azt állította, hogy Vertán közreműködésével „fizeti Kubatov Gábor fideszes pártigazgató Vogel Evelint és Varga Juditot”. A volt igazságügyi miniszter elismerte, hogy ennél a cégnél dolgozik, részmunkaidőben, nemzetközi üzletfejlesztési tanácsadóként. Vertán pedig megerősítette, hogy Vogel Evelin a lakásában lakik, bár állítása szerint pénzbeli juttatást Vogel soha nem kapott.
Vertán György jól ismert üzletember a hazai informatikában. 1996-ban egyetemi barátaival alakította meg a Tigra Kft.-t, amiben olykor testvére és anyja is céges képviselő volt. A vállalkozás egy ELTE-s, majd egy műegyetemi fénymásoló szalon működtetésével indult. Újabb fejlődési grádicsként jött a szoftverfejlesztés, és ezzel mindenféle fontos kapcsolat. Ilyen volt a Nokia, az Erste Bank, a Budapest Bank, a Deutsche Telekom és az Allianz. A társaság olyan nagy informatikai cégek partnere lett, mint az Oracle vagy a HP. 2010-ig azonban a Tigra Kft. még a szakmában sem volt különösebben ismert, a legtöbben csak ekkor ismerték meg. A kormányváltás után gyorsan nőtt Vertán cége, már egyre inkább szakmai, fővállalkozói feladatokat is kapott a Tigra-csoport, sőt Vertán olykor elkísérhette Orbán Viktort az üzleti delegációja részeként, például Indiába.