A NEAK szerint fake news a Népszava értesülése, miszerint kivonul Magyarországról egy nagy kötszerforgalmazó
Kivonul a magyar piacról a Mediq Direkt Kft., amely eddig a súlyos lábszárfekélyesek és a sztómával élők többsége számára biztosította a kötszereket, illetve egyéb eszközöket – írja a Népszava.
Noha a döntését a holland-magyar vegyesvállalat a lap kérésére sem kommentálta, úgy tudni, április végétől már nem működtették a sebkezelő centrumaikat. A cég ugyanis nemcsak kötszereket forgalmazott, de a nehezen gyógyuló sebek ellátásában is részt vettek, az ország 27 pontján működő szakrendelőikben havonta mintegy 3,5-4 ezer pácienst láttak el.
A Népszava úgy tudja, hogy az ott dolgozóknak már felmondtak. A lap szerint a támogatott gyógyászati segédeszközöket forgalmazó cégek nem igazán tudnak élni az inflációt kompenzáló áremelés lehetőségével. A hazai betegellátásból kivonuló cégnek valószínűleg mostanra fogytak el a tartalékai, így feladták – írja a Népszava.
„Azt a szolgáltatást, amelyben akár ki is ment az orvos a beteghez, megnézte a lábát, fölírta a kötszert, majd az ágyban fekvőkhöz ”kötözőasszonyt„ is küldött, a jelen helyzetben, senki sem tudja majd pótolni” – kommentálta a történteket Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára a Népszavának. Rásky László emlékeztetett arra, hogy szervezete évek óta kongatja a vészharangot, mivel 2023 óta egyre szigorítják a támogatott kötszerekhez való hozzáférést.
A Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő délután kiadott közleménye „fake news’-nak, „felelőtlen rémhírkeltés”-nek nevezi a Népszava értesülését. A NEAK elmondása szerint a hír megjelenése után azonnal felvette a kapcsolatot a céggel, és maga a cég is értetlenül áll a sajtóban megjelent hírekkel kapcsolatosan.
A cikk 15:36-kor a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő közleményével frissült.