Euróban kapja a fizetését az állami turisztikai cég vezetője
Euróban kapja a fizetést a Magyar Turisztikai Ügynökség (MTÜ) alá tartozó Visit Hungary Nonprofit Zrt. vezérigazgatója. Csendes Olivér havi bruttó 7500 eurót visz haza, és a forint romlásának köszönhetően most közel 100 ezer forinttal többet ér a fizetése, mint a tavaly nyári kinevezésekor – írta a 24.hu.
A lap szerint a Visit Hungary feje az egyik első állami cégvezető, aki devizában kap fizetést. A cég az országmárka alakításáért, valamint Magyarország turisztikai imázsépítéséért felel. Egy tavaly decemberi lista szerint 11 vezetője van a Visit Hungarynek, de közülük csak a vezérigazgató kapja euróban a fizetését. A 24.hu a Visit Hungaryt és a Magyar Turisztikai Ügynökséget is megkereste, hogy kiderítsék, mi ennek az oka, de választ egyik helyről sem kaptak. A Telex szintén megkereséseket küldött ezzel kapcsolatban, amint választ kapunk, beszámolunk róla.

Az eurós fizetés nem jogszabályellenes, de egy állami cégvezető esetében kérdéseket vethet fel. A Munka Törvénykönyve rögzíti, hogy munkaviszonyban a munkabért fő szabályként forintban kell megállapítani és kifizetni, de vannak bizonyos kivételek. Ilyen például, ha valaki külföldön dolgozik, vagy ha vezető állású munkavállaló.
Csendes Olivér diplomata családban nevelkedett, gyermekkorát édesapja állomáshelyein töltötte. Külföldi iskolákban tanult, a Bécsi Közgazdaságtudományi Egyetemre járt, az Oxfordon szerzett MBA-diplomát. 2022 januárjában felkérték az Osztrák Nemzeti Idegenforgalmi Hivatal digitális és innovációs igazgatójának, 2024 májusában pedig leigazolta a Magyar Turisztikai Ügynökség.
2024. július 1-jén, amikor Csendes munkába állt a Visit Hungarynél, 1 euró 393 forintot ért, manapság viszont már 403 forint körül mozog az árfolyam, vagyis a vezérigazgató fizetésének értéke 100 ezer forinttal nőtt úgy, hogy nem kapott béremelést.