Nagyot robbant az adókímélő, csekély értékű juttatások piaca

Tavaly rekordnövekedést lehetett tapasztalni az úgynevezett juttatási piacon. A hazai vállalatok ugyanis egyre tudatosabban élnek a készpénzkímélő megoldásokkal, elsősorban a „csekély érték juttatásokkal”. Mivel a csekély érték meghatározza az adófizetés mértékét, természetesen ez egy egzakt fogalom. A munkáltatók évente három alkalommal, egyenként a mindenkori minimálbér 10 százalékának erejéig honorálhatják a dolgozóikat – mesélte Fata László juttatási szakértő a Rewin Magyarország Kft, azaz e piac vezető szereplőjének május végi sajtóbeszélgetésén.
Mivel ez a lehetőség kedvezményesen adózik, a hazai vállalati körből egyre többen fedezik fel, tavaly az előző évhez képest majdnem megháromszorozódott a kibocsátott, sokrétűen felhasználható béren kívüli juttatási utalványok összértéke. A piacvezető Rewinnek 100 ezer felhasználója van, összesen 4 ezer ügyfélvállalattól, és a papíralapú vouchereket 30 ezer kereskedelmi partnernél lehet beváltani. Igaz, valójában az ügyfélnek soha nem az számít, hogy összesen hány helyen tudja az utalványt használni, hanem sokkal inkább az, hogy a számára releváns elfogadóhelyen be tudja-e váltani – mondta Ruga Róbert, a Rewin Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója. Természetesen 2025-ről még nehéz számokat mondani, hiszen a jutalombiznisz eléggé koncentrált, a harmadik és a negyedik negyedév erősebb, de 2025-re olyan 25 milliárd forint körüli kibocsátott utalványt lehet prognosztizálni.
Fata László elmondta, hogy tavaly a vállalati szektorban 6 százalékkal nőtt a juttatások összértéke, de ezen belül ez a szegmens nagyon megugrott. Nem csoda, hiszen amennyiben
egy vállalat 20 ezer forint nettó juttatást szeretne adni egy alkalmazottjának, az normál bérezésnél 33 980 forintba kerül a munkáltatónak, míg ebben a rendszerben csak 26 608 forintba.
Na de mennyi jutalmat lehet így adni? Azt mondtuk, hogy évente háromszor a minimálbér 10 százaléka adható ilyen juttatásként. A minimálbér 290 ezer forint, vagyis egy juttatás maximuma 29 ezer forint, ha ezt hárommal megszorozzuk, az háromszor 87 ezer forint, de mivel a szülőnek, a gyermeknek, a házastársnak, testvérnek is adható, ez multiplikálható, vagyis egy négyfős család esetén már érdemi pénz, közel 350 ezer forint is kiosztható így.
Az is egy előny, hogy ez egy kifejezetten stabil elem a magyar cafeteria-rendszerben – vélte Fata László, aki szerint amúgy a sokféle hazai cafeteria-elem, lakhatási, oktatási és hasonló kedvezmények gyakran változnak. A csekély értékű juttatás nagyon kiszámítható, adminisztráció ugyan van vele, kell hozzá nyilvántartás, de amúgy egyszerű átadás-átvételi aláírással átadható.
És vannak nagyon pozitív pszichológiai elemek, amelyek ha növelik a dolgozói elégedettséget, segíthetnek megtartani a jó munkaerőt, mert az új toborzás a megtartás – hallottunk egy munkaerőpiaci bon mot-t. Bár természetesen van olyan vezető, aki mindenben a pénzre, vagyis a bérre esküszik, az iskolakezdéshez, nőnapra, húsvétra, esetleg más apropóból adott csekély értékű juttatás akár motiválóbb is lehet a cégek alkalmazottjainak, mintha kicsit több pénz érkezik a számlára.
Eddig a dolgozói juttatásokról beszéltünk, de elhangzott, hogy az utalványoknak többféle felhasználása is van, így az üzleti ösztönzés (ezek célhoz kötött voucherek) és a szociális támogatás. Utóbbi adómentes és szívesen használják a segélyszervezetek is, mert egy önkormányzat rászorulóinak, vagy éppen menekülteknek a megsegítésében jól használható egy élelmiszerekre, meleg ételre, piperére használható, de például alkoholra, cigarettára, vagy szerencsejátékra nem fordítható pénzegyenértékes voucher. Sőt, mint hallottuk, sportversenyek, véradások, tanulmányi versenyek jutalmának is alkalmazható.
A Rewin azért a legnagyobb növekedést azért nem ezekben a kisebb üzletágakban, hanem
a dolgozói juttatások ágazatban érte el, itt 100 százalékos volt tavaly a gyarapodás.
Maga az üzleti modell Európában és Észak-Amerikában is ismert, ilyenkor a juttatási cégek két oldalról is szednek bevételt, azoktól a munkáltatóktól, akik használják ezt a rendszert, de azoktól a beváltóhelyektől is, amelyek elfogadják a vouchert, például a nagy élelmiszerláncok mindegyike partner.
Mint Ruga Róberttől hallottuk, nemcsak a vállalatok egyre nagyobb hányada használja ezt a rendszert, de nő a „frekvencia is”, vagyis emelkedik a száma azoknak a vállalatoknak is, akik nem csupán évi egy, hanem két-három alkalommal is élnek az ajándékutalványok lehetőségével.