Neoreneszánsz kastélyt is szerzett a Matolcsy-kör

Neoreneszánsz kastélyt is szerzett a Matolcsy-kör
Fotó: Csalai Kégl-kastély / Facebook

364

A Matolcsy-körhöz sorolható, korábban számos jegybanki kötődésű cég vezetésében ülő Stofa György a tulajdonosa a Hauszmann Alajos által épített Kégl-kastélynak – írja a 444.

A Székesfehérvár-Csalapusztán található épület korábban németek érdekeltsége volt, akik hagyták pusztulni, végül 2023 júliusában adták el a kastély tulajdonjogát birtokló céget, a Faltec Kft.-t. a SRES Zrt.-nek, vagyis Stofa György cégének. A kastély tulajdoni lapja szerint 2024 januárjában 250 millió eurós egyetemleges jelzálogot jegyeztek be rá és a környékbeli területekre. Ezt a hitelt azonban már nem Stofa cége, hanem az Alpine Holding Kft. vette fel, ami az Optimum Ventures Magántőkealapon keresztül a jegybanki alapítványokhoz kötődik. (Ez a luxusingatlanokkal foglalkozó svájci Ultima Capital SA egyik tulajdonosa – ez az a cég, ahol komoly pofonokba szaladt bele a Matolcsy-kör, így jelentős kötelezettségek maradtak hátra azután is, hogy ők kikerültek a képből.)

A 444 szerint többféle magyarázat kínálkozik a hitelre, lehetséges, hogy egy másik tranzakcióra akart pénzt szerezni az Alpine Holding, és ahhoz kellett pluszfedezet, ezért vonták be a kastélyt. De az is lehet, hogy a jelenlegi tulajdonviszony csak átmeneti állapotot tükröz, és a jegybanki alapítványos körben lévő cég felújíttatná, majd eladná vagy elcserélné egy harmadik szereplővel a Matolcsy-körből. Ebben az esetben eszünkbe juthat a Somlai Bálint-féle Raw Development mint szóba jövő kivitelező. A 444 kereste Stofa Györgyöt és Somlai Bálintot, akik nem válaszoltak a kérdésekre, de a lap úgy tudja, valóban tervben volt egy felújítási projekt, csak az MNB-ügy miatt elhalasztották.

A neoreneszánsz Kégl-kastélyt 2024 nyarán műemlékké nyilvánították, műemléki értékeit a tömege, a tetőformája, a homlokzati kialakítása, a nyílásrendszere, a belső térszervezése, az építéskori nyílászárói és építészeti díszei jelentik.

A szerteágazó MNB-ügy szálairól szóló összes cikkünk itt található.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!