Cipősdobozból fizette ki 65 milliós büntetését a NAV-nak egy cipőkereskedő cég

1167

Egy budapesti raktárban tartott ellenőrzést a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV): az akcióban több mint 150 ezer pár cipőt találtak és több adóügyi jogsértést is feltártak, ami miatt 65 milliós bírságot szabtak ki.

A NAV tájékoztatása szerint a cég először a cipőkre vonatkozó tulajdonjogát sem tudta igazolni, emellett a szállításnál is hibázott: több esetben fuvarozott kockázatos termékeket úgy, hogy ezeket a szállításokat nem jelentette be az erre szolgáló elektronikus rendszerben, az EKÁER-ben. A NAV emiatt 65 milliós mulasztási bírságot állapított meg – végrehajtóik a kifizetés biztosítására 60 ezer pár cipőt foglaltak le, összesen 60 millió forint értékben.

Ezután pár órával a cég húzott egy váratlant. Jelezték, hogy rendeznék a hátralékot, a cég képviselője pedig megjelent a NAV épületében és

két cipősdobozból fizette ki a mulasztási bírság teljes összegét, 65 millió 453 ezer forintot.

Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Fotó: Nemzeti Adó- és Vámhivatal
Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!