30 millió forintot fizetett ki a Szerencsejáték Zrt. támogatásokat osztogató cége a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítványnak (MTSZA) egy csupán egyperces videóinterjúért, és további 10 milliót költöttek egy szóbeli beszámolóra – többek között ez derült ki a 24.hu birtokába jutott szerződésekből.
Az nem újdonság, hogy a Szerencsejáték Service Nonprofit Kft. több milliárd forintnyi támogatást osztott szét az elmúlt években művészek, alapítványok és szervezetek között. Ahogy korábban írtuk, ebből közel 9,2 milliárd forint NER-közeli személyekhez és egyesületekhez vándorolt. Az MSZP több évig tartó jogi huzavona után kiperelte a szerződések egy részét, amelyekből kiderült, hogy 2015 és 2024 között 1872 alapítvány, egyesület és cég kapott adományt vagy szponzorációt az állami lottótársaságtól.
A támogatások legnagyobb haszonélvezője a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány volt, mely a teljes összeg 13 százalékát elvitte. 2019 és 2023 között minden évben 600 millió forint körüli támogatást kapott, összesen 3 milliárdot.
A szerződésekből az látszik, hogy mire szerződött az alapítvány a Szerencsejáték Zrt. cégével, az viszont nem derül ki, hogy pontosan mire is költöttek. Emiatt a 24.hu közérdekű adatigényléssel fordult az alapítványhoz és kérdésekkel a Szerencsejáték Zrt.-hez, de választ egyik helyről sem kaptak. Ezután a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósághoz (NAIH) fordultak, akik megállapították, hogy az MTSZA közérdekű adatokat birtokol, ezért kötelesek lennének kiadni azokat, de mégsem teszik.
Mindenesetre a megismerhető szerződésekből kiderült, hogy a hogy a támogatások jelentős részét arra fizette ki a Szerencsejáték Zrt., hogy a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány reklámozza a céget. Ennek részeként több turisztikai kiadvány is készült, amelyeken támogatóként feltüntették fel a Szerencsejáték Zrt.-t. A grafikai munkákba pedig bekapcsolódott a Balásy Gyula érdekeltségi körébe tartozó Lounge Design Kft., ami milliárdokat kaszál a kormány kommunikációs kampányain.
További érdekességek az MTSZA szerződéseiből:
- 2020. július 1. és november 30. között 3,3 millió példányban kellett legyártania az alapítványnak a 24 oldalas Csodás Magyarország című reklámújságot. Ezért 250 millió forintot kaptak
- A Szerencsejáték Zrt. 180 millió forintot fizetett azért, hogy a turisztikai alapítvány 2020 júliusa és októbere között 512 alkalommal tévészpotok elején vagy végén az állami cég logóját megjelenítse.
- 50 millió forintot fizettek ki azért, hogy a turizmus.com portfóliójába tartozó felületeken megjelenjen a Szerencsejáték Zrt. logója.
- Az alapítvány 29,9 millió forintért vállalta, hogy 2021 júliusa és decembere között egy előre egyeztetett koncepció keretében és időpontban személyes interjút adnak, és rendelkezésre állnak a Szerencsejáték Zrt. által készített egyperces videóhoz. Az elkészült film a Duna TV Szerencseperc című műsorában jelent meg.
A 24.hu beszámolója szerint a Magyar Turisztikai Szövetség Alapítvány elnöke, Princzinger Péter évente 21 millió forintot visz haza, a kuratórium 11 tagja (köztük Czene Attila olimpiai bajnok úszó, Légli Ottó borász, Csapody Balázs gasztronómiai szakember, étteremtulajdonos) összesen 107 millió forintot kap a munkájáért.