Lengyelország is rácsodálkozott az MNB-ügyre: 14 millió nyugdíjas vagyona miatt aggódik egy cikk

Lengyelországot is megdöbbentette az MNB-ügy, a lengyel közvélemény ugyanis egy méretes oknyomozó cikk megjelenése után csodálkozhatott rá, hogy mennyiben érinthetnek a magyar jegybanki alapítvány zavaros pénzügyei ottani szereplőket is. A centrista Gazeta Wyborcza – amelynek az 1989-es alapítás óta Adam Michnik lengyel liberális történész-politikus a főszerkesztője – május 27-én közölt részletes cikket a témában.
Az írás rögzíti azokat az információkat, amelyek a magyar sajtóban már részletesen megjelentek az Állami Számvevőszék (ÁSZ) jelentéseiről, a rendőrségi nyomozásról, a hatalmas vagyonvesztésről, Matolcsy Ádám befolyásáról és az annak barátaival kötött ügyletekről, de ami fontosabb, hogy az MNB-alapítvány lengyel cége, a GTC helyzetéről is kiderülnek belőle új információk. Az alábbiakban a Gazeta Wyborcza cikkének megállapításait ismertetjük kiegészítve azzal, amit az ügyre rálátó szakemberektől hallottunk a témában.
Nem a legjobbkor jött
A lengyel céghez közeli forrásainktól úgy tudjuk, hogy az írás kritikus időpontban jelent meg, mert a lengyel tőzsdén jegyzett Globe Trade Centre (GTC) S.A. supervisory boardja éppen május 28-án gyűlt össze fontos kérdésekben határozni. A lengyel tőzsdei társaságok vezetése kicsit eltérő a magyarokétól, vagyis a supervisory boardot fordíthatjuk felügyelőbizottságnak, de azt fejtegették nekünk, hogy azért itt a magyar felügyelőbizottságoknál operatívabb testületről van szó, amelynek most kulcsfeladata lenne az MNB-botrány nyomán bekövetkezett reputációvesztés megállítása.
A lengyel cikk mindenesetre GTC S.A. részvényeire koncentrál, mert mint megjegyzi,
különféle lengyel nyugdíjpénztári tulajdonosok miatt a vagyonvesztés 14 millió leendő lengyel nyugdíjas megtakarítását is érinti.
A cikk fókuszában pedig egy olyan ügylet áll, amelyről már mi is írtunk, eszerint a nehéz likviditási helyzetben levő GTC tavaly év végén – amikor már minden arra utalt, hogy nem költeni kellene, hanem felkészülni a finanszírozási kihívásokra – váratlanul több mint 5000 német lakást vásárolt meg. Az ügylet forrásaink szerint a GTC mélyrepülésének időszakára esett, amikor már teljesen eltűnt a racionalitás az egyes lépések mögül, de erről később.
A német meló
A GTC ugyanakkor következetesen azt állította, hogy a tranzakció fontos lépést jelent a társaság hosszú távú stratégiájának megvalósításában. Mint a cikk írja, a könyvvizsgáló (PwC) sem emelt kifogást az ügylet ellen. A lengyel lap forrásai szerint viszont érthetetlen, hogy az addig inkább irodákra és bevásárlóközpontokra szakosodott lengyel fejlesztőcég miért verte magát további adósságba, miért adott el jó lengyel és horvát projekteket is azért, hogy megvegye a használt, nem ritkán 70 éves, olykor nem túl perspektivikus, részben elnéptelenedő kelet-németországi házakban található lakásokat.
Ezeknél ugyanis nagy az üresedési ráta, és olyan csökkenő népességű városokról is szó van, mint az egykori keletnémet-nyugatnémet határon található 25 ezres Helmstedt, amely korábban lignitbányászatáról és erőművéről volt ismert.
A német lakásárak az érintett régióban a közelmúltban akár 15 százalékkal csökkentek.
Forrásaink szerint kicsit jobb a piac a másik két városban, vannak ugyanis még lakások az 50 ezres ipari központ Heidenheimben, amely kis mérete ellenére jelenleg első osztályú Bundesliga-focicsapattal rendelkezik és a 100 ezres, leginkább a Barbarossa-váráról ismert Kaiserslauternben. A lengyel részvényelemzők szerint ugyanakkor a lengyel piacon sokkal jobb ingatlanbefektetések (lakáscélúak is), jövedelmezőbb projektek találhatók, mint a német bérlakáspiacon.
Nem értik
A Telex forrásai is azt emelték ki, hogy az MNB-alapítvány vagyonkezelési feladatait ellátó Optima oldaláról érthetetlen, hogy miért engedte főtulajdonosként ezt a tranzakciót.
Az Optimának ugyanis olyan kötelezettségei vannak, amelyeket meg kellett volna oldani, és nem pedig újabb kitettséget vállalni. Ez még akkor is így van, ha magát a vásárlást forrásaink nem akarták olyan egyszerű jelzőkkel minősíteni, mint „jó” vagy „rossz”, mert ehhez nagyobb rálátásra lenne szükségük. Abban viszont konszenzus volt, hogy a cégnél ez nagyon nem volt időszerű.
Egy ilyen tranzakció célja általában az épületek felújítása, a bérlők cseréje és a bérleti díjak emelése. Erre – elsősorban energiahatékonysági fókusszal – a KfW Német Fejlesztési Banknak vannak programjai is, de még így sem érthető a fókusz. Még maga a GTC is elég rossz üresedési rátákat publikált, ugyanakkor az ügyletet védő források azt is jelezték, hogy azért vélhetően nemcsak a magyarok, de a GTC lengyel boardtagjai is megszavazták az ügyletet, így abban lehet bízni, hogy azért alaposan megvizsgálták a feltételeket.
Különös struktúra
A szakmai érvek azonban csak a jéghegy csúcsát jelentik – írja a Wyborcza. A lap rávilágít arra, hogy a tranzakció is elég furcsa volt. A GTC összesen 448 millió eurót (vagyis 180 milliárd forintot) fizetett a felújítandó német lakásokért, de az eladó, a svájci Peach Property Group csak 338 millió eurót kapott értük.
A köztes 110 millió euró egy titokzatos luxemburgi székhelyű cégnél, az LFH Portfolio Acquico S.A.R.L.-nál landolt. Ez volt az a cég, amelyik a Peach Property Group által eladott lakások nagy részét megvásárolta, és szinte automatikusan – ugyanazon a napon – eladta a GTC-nek.
A struktúra okaira sem a lap, sem a kisrészvényesek nem kaptak választ. A Luxemburgban bejegyzett céget egy Luxembourg Finance House nevű társaságon keresztül Frank Zweegers holland ingatlanmágnás (akinek a vagyonát mintegy egymilliárd dollárra becsülik) irányítja. Az üzletember elsősorban brüsszeli irodaházakkal gazdagodott meg, bár az igazsághoz tartozik, hogy eleve egy módos iparbáró családjába született. A GTC-részvények tulajdonosai számára különösen aggasztó lehet, hogy a holland üzletember ellen már két ügyben is folyt korrupciós vizsgálat. Egyszer Capri szigetén a saját jachtján tartóztatták le, de a büntetést – elévülés miatt – megúszta.
Zweegers a kisebbségi részvényese volt az 5000 németországi lakást eladó Peach Property Groupnak, és egy évvel ezelőttig a felügyelőbizottság egyik tagja is volt.
Adóssággörgetés
A lakásüzlet már csak azért is furcsa, mert a GTC-nek jelentős adósságot kellene menedzselnie. A Fitch hitelminősítő szerint a GTC maga előtt tol mintegy 760 millió euró adósságot, az összeg kétharmadát a 2026 júniusában lejáró, kedvező kamatozású eurobond kötvények jelentik. A cég mindenesetre a nagy német vásárlás után feleszmélt, el is adott ezt-azt, például egy lengyel és egy horvát ingatlant összesen 80 millió euróért, de a német lakásokból is szeretne értékesíteni. Dawid Czopek, a Polaris FIZ alapkezelője a cikk szerint mindenesetre jelentős kockázatot lát az idegen tőke menedzselhetőségében.
„Mi azt javasoljuk a befektetőknek, hogy maradjunk távol a GTC részvényeitől. A közép- és kelet-európai irodapiac gyenge, és semmi jele a javulásnak a láthatáron”
– írta Maciej Wewiórski a DM BOŚ részvényajánlásában, akit maga a GTC oldala is elsőként említ a céget elemző szakemberek között.
A GTC tranzakciójával kapcsolatban a lengyel cikk rendkívül nyugtalanítónak írta le mindazt, amire Magyarországon fény derült, és részletesen beszámolt Matolcsy György jegybankelnöki távozásáról is.