Tiltakoznak a bátonyterenyeiek a problémás akkumulátorfeldolgozó bővítése ellen
Több, mint háromezer aláírást gyűjtöttek össze Bátonyterenyén az akkumulátor-feldolgozó üzem ellen, ahol két súlyos baleset is történt korábban. Azért indították a petíciót, mert nemrég kiderült, hogy a dél-koreai cég tovább bővítené az üzemet, számol be róla az RTL Híradó.
A Híradó a bátonyterenyei lakossági fórumon járt, ahol kiderült, hogy a lakók nem bíznak abban, hogy a gyár az előzmények után biztonságosan tudna működni. Az üzemmel ugyanis számos probléma volt korábban, 2023-ban fel is függesztették a működését és százmilliós bírsággal sújtották.
A hatósági vizsgálatok szerint a vállalkozás rendszeresen megsértette a hulladék telephelyen belüli elhelyezésére vonatkozó előírásokat, nem megfelelően vezette a dokumentációt, de előfordult az is, hogy az engedélyezettnél több hulladékot dolgozott fel.
Amikor márciusban kimentek ellenőrizni, még a kormányhivatal ellenőrei is rosszul lettek a bátonyterenyei akkumulátorfeldolgozóban, bőrkiütést, torokkaparást, szájfájdalmat tapasztaltak az ellenőrök a vizsgálat során. A kormányhivatal vizsgálata szerint a dél-koreai cég 24 pontban követett el szabálytalanságot, 13 dolgozó egészségét és testi épségét súlyosan veszélyeztette.
Az egyre fontosabbá váló akkumulátoripar hazai helyzetével nemrég cikksorozatban foglalkoztunk a Telexen, ennek harmadik részében írtunk arról is, milyen alacsony büntetéseket kapnak általában a szabályokra fittyet hányó ágazati szereplők. A négy anyag legfontosabb tanulságait itt gyűjtöttük össze.