A kiskereskedők szerint minden hónappal nő az esély, hogy feltörnek a felszín alatt gyülekező árfeszültségek
Túlzott elvárásokat fűztek a piacok az árrésstop hatásához – írja sajtóközleményében a kiskereskedelmi láncokat tömörítő Országos Kereskedelmi Szövetség az áprilisi inflációs adatra reagálva. A szakmai szervezet szerint az árrésstop fenntartása legfeljebb átmeneti eredményeket hozhat.
Áprilisban éves összehasonlításban 4,2 százalékkal nőttek az árak, azon belül 5,4 százalékkal az élelmiszerárak. Előző hónaphoz képest viszont csak 0,2 százalékos drágulás volt tapasztalható, miközben az élelmiszerárak 1,3 százalékkal csökkentek, nagyrészt valószínűleg az árrésstop miatt.
Az Országos Kereskedelmi Szövetség szerint az árrésstop ezzel elérte a célját, amit így május végén az eredeti tervek szerint ki lehet majd vezetni. Azt írják:
„Az adatokból az is világosan kiolvasható, hogy a kereskedelem semmit nem hárított át a vásárlókra a rá nehezedő nyomásból. Ugyanakkor az is látszik, hogy a piacok túlzottan nagy elvárásokat fűztek az árrésstop hatásához. Az intézkedés fenntartása a továbbiakban legfeljebb átmeneti eredményeket hozhat, miközben az árfeszültségek a felszín alatt gyülekeznek, és minden hónappal tovább nő az esélye annak, hogy a felszínre törnek. Az árrésstop azonban megnehezíti a kereskedelem dolgát abban, hogy betöltse közvetítő szerepét a termelők, beszállítók és a vásárlók között.
Az OKSZ továbbra is nyitott minden olyan szakmai konzultációra a kereskedelempolitika döntéshozóival, ami arról szól, hogy milyen szabályozási környezetben tudna az egyik legjelentősebb nemzetgazdasági ág nagyobb mértékben hozzájárulni a gazdaság teljesítményének növekedéséhez.”