Kiakadtak az amerikai autógyártók, amiért a brit–amerikai vámmegegyezéssel a brit gyártók jobban járnak, mint ők

Hátrányba hozza az amerikai autógyártókat a britekkel szemben a csütörtökön tető alá hozott amerikai–brit vámmegállapodás – állítja a három nagy amerikai autógyártót képviselő Amerikai Autóipari Tanács (AAPC). Az új vámszabályozások szerint ugyanis kedvezőbben lehet majd Nagy-Britanniából autókat vinni az Egyesült Államokba, mint Mexikóból és Kanadából.

Az USA és az Egyesült Királyság vezetése csütörtökön jelentette be, hogy a két ország között új vámszabályozásokat vezetnek be. Ennek megfelelően Nagy-Britanniából évente 100 ezer autót mindössze 10 százalék vám megfizetésével vihetnek majd be az Egyesült Államokba – írja az MTI. Ez főleg olyan brit márkáknak kedvezhet, mint a Rolls-Royce, a Bentley és a Jaguar.

A Trump-kormányzat korábban egységesen 25 százalékos vámot vetett ki az Egyesült Államokba érkező acél- és alumíniumtermékekre, köztük az autókra és azok alkatrészeire. Ennek alkalmazását később – részben az autógyártók lobbizása miatt – 90 napra felfüggesztették, így most ideiglenesen 10 százalékos vámok vonatkoznak a bevitelre, ennek azonban két hónap múlva vége lehet.

Ha addig nem sikerül a többi országgal is megegyezni az új szabályokról, akkor a jöhetnek a 25 százalékos vámok – a Mexikóból és Kanadából behozott termékekre is. Ez azonban rendkívül rosszul érintheti az amerikai gyártókat, amelyek az elmúlt évtizedekben gyártásuk jelentős részét ebbe a két – korábban az Egyesült Államokkal szabadkereskedelmi övezetben lévő – országba szervezték ki. Alkatrészeiket nagyrészt szintén ebből az országból szerzik be.

A három nagy detroiti autógyártó, a General Motors, a Ford és a Chrysler (illetve utóbbi anyavállalata, a Stellantis) ezért közleményben tiltakozik az ellen, hogy Trump vámmegegyezésével a brit autógyártókat előnyösebb helyzetbe hozzák náluk. „Csalódottak vagyunk, hogy a kormányzat a briteket részesíti előnyben az észak-amerikai partnereinkkel szemben” – mondta Matt Blunt, az AAPC elnöke.

Trump kereskedelmi minisztere, Howard Lutnick szerint a 100 ezer jármű csak kis részét képezi az amerikai autópiacnak, de brit gyártók, mint a Rolls-Royce, a Bentley és a Jaguar Land Rover számára jelentős tételt képvisel. A brit autóipar ugyanis évente átlagosan 110 ezer járművet exportál az Egyesült Államokba. A Nagy-Britanniában gyártott autók 12,5 százalékát az amerikai piac veszi fel.

Az Egyesült Államokban évente 15-16 millió új autót adnak el, ebből nagyjából 750 ezer autót gyártanak az Európai Unióban, miközben az amerikaiak nagyon kevés, hozzávetőlegesen 160 ezer USA-ban gyártott autót tudnak Európában eladni. Ez a különbség nagyon fáj Trumpnak, részben ezért is indította el a vámháborúját.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!