Egyszerre növekedhet a munkanélküliség és az infláció is az Egyesült Államokban

Az amerikai központi bank egyelőre nem változtatott a jegybanki alapkamaton, miután még nem látni teljesen Trump vámjainak hatását az amerikai gazdaságra – írja a CNN. A központi bank változatlanul 4,25 százalék és 4,5 százalék közötti sávban tartotta az irányadó kamatot, ezzel továbbra is fenntartva a januári szintet.

A szerdai kamatbejelentésen Jerome Powell jegybankelnök arról beszélt, hogy jobb, ha várnak az adatokra, amelyek megmutatják, hogy az amerikai gazdaság hogyan reagál Trump jelentős politikai és gazdasági döntéseire. Ugyanakkor a Fed szerint „megnőtt a magasabb munkanélküliség és a magasabb infláció kockázata”, amelynek együttes jelenlétét gazdaságban stagflációnak neveznek.

Az amerikai gazdaság legutóbb az 1970-es és 1980-as években küzdött stagflációval, így több mint negyven év után, Trump vámjainak hatására alakulhat ismét ki, a központi bank által csak nehezen kezelhető gazdasági jelenség.

„Előfordulhat, hogy abban a kihívást jelentő helyzetben találjuk magunkat, amelyben a kettős mandátummal kapcsolatos céljaink (munkanélküliség alacsony szinten tartása és az árstabilitás biztosítása) nem teljesíthetők egyszerre – mondta Powell. Ebben az esetben szerinte mérlegelnie kell majd a jegybanknak, hogy melyik célt részesíti előnyben.

A legutóbbi stagflációs időszakban az amerikai jegybank az infláció elleni harcot választotta annak ellenére is, hogy ezzel a gazdaság hosszan tartó recesszióba csúszott. Ugyanakkor a döntés helyesnek bizonyult, és sikerült letörni a magas szinten rögzült inflációt.

Trump egyébként csütörtök reggel arról írt a közösségi médiában, hogy délután vámmegállapodást fog bejelenteni egy „fontos országgal”. Bár ebben konkrétan nem nevezte meg az Egyesült Királyságot, sajtóértesülések szerint erre van a legnagyobb esély.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!