200 milliárd dollárt adományoz el a következő 20 évben Bill Gates a különböző jótékonysági szervezetein keresztül, írja a Reuters. A 69 éves milliárdos ezzel gyakorlatilag arra készül, hogy a következő évtizedekben eladományozza a komplett vagyonát. Gates azt szeretné, ha a pénzből olyan betegségekre akar gyógymódot találni, mint a gyermekbénulás vagy a malária, csökkenteni a gyermekek és a nők körében a halálozási statisztikákat és csökkenteni a szegénységet világszerte.
Gates azután jelentette ezt be, hogy Donald Trump a világ leggazdagabb emberének, Elon Musknak a segítségével drasztikusan csökkentette a költségvetését az Egyesült Államok segélyprogramjának, amiről a milliárdos egyébként azt mondta, hogy
nem egy szép látvány, hogy a világ leggazdagabb embere megöli a világ legszegényebb gyerekeit.
A milliárdos szerint a USAID drasztikus csökkentése emberek millióinak fog a halálához vezetni, és hosszú idő után most fog növekedni először ez elhalálozások aránya világszerte. A honlapján egyébként azt is írja, hogy ugyan halála után biztos sok mindent mondanak majd róla, de azt biztos nem, hogy gazdagon halt meg, mert túl sok sürgető probléma van, amit meg kell oldani, így a pénzét inkább mások megsegítésére használná, mint megtartaná haláláig. De ez szerinte csak kormányzati segítséggel érhető majd el.