A varesei villa tulajdonosa: Az ingatlan megvásárlása magáncélú ügylet volt, a politikához semmi köze
„Az ingatlan megvásárlása magáncélú, befektetési célú ügylet, így semmilyen politikai vonatkozása nincs és nem is lehet” – ezt írta keddi közleményében az Influentia Kft., annak a varesei villának a tulajdonosa, amelyet olasz sajtóhírek szerint egy magyar kormányközeli kör szerzett meg.
Hétfőn derült ki, hogy egy Habony Árpádhoz és Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterhez köthető kör az olasz–svájci határ melletti Varesében vásárolt egy luxusvillát 4,3 millió euróért, vagyis nagyjából 1,7 milliárd forintért. Az olasz Domani lap beszámolója szerint a végső vevő az Influentia Kft. lett, ami a Progressus Magántőkealap tulajdonában áll. Az Influentiát képviselő Balogh András három évtizede ismert vezető a hazai vállalati szektorban, korábban volt a Magyar Telekom felső vezetője is, az utóbbi időben pedig a Garancsi István, Habony Árpád, illetve Szalay-Bobrovniczky Kristóf kör ügyeiben bukkant fel, így például a Magyar Vagon vasútcégnél.
Bár az olasz lap Orbán-villaként emlegette az ingatlant, azért vélhetően nem a miniszterelnök, hanem inkább Habony Árpád környezete lehet az említett magántőkealap végső haszonhúzója. Ennek ellenére Orbán Viktor „magára vette” az ügyet, ugyanis pár órával a cikkek megjelenése után közölte, hogy indulnak a „fake-news sajtó” elleni perek. „Ma azt találta ki a fake-news sajtó, hogy a zebrák mellett olasz villám is van. Győzike ide kevés lesz. Indulnak a sajtóperek!” – írta a miniszterelnök.
Kedden villa tulajdonosa, az Influentia Kft. is megszólalt az ügyben, közleményükben azt írták:
„Az ingatlan 100%-os tulajdonosa az Influentia Kft. A társaságot tulajdonló
magántőkealapnak nincs és soha nem is volt olyan befektetési jegy tulajdonosa, aki Magyarországon, vagy bárhol a világon kormányzati tisztséget viselt volna.”
Hozzátették, hogy az ingatlan megvásárlása magáncélú, befektetési célú ügylet volt, ezért annak semmilyen politikai vonatkozása nincs és nem is lehet. „Minden ezzel ellentétes híresztelés hazugság. Ezek a valótlanságok súlyosan sértik társaságunk jóhírnevét, ezért a megfelelő fórumokon meg fogjuk tenni a szükséges jogi lépéseket” – írták.