Hagyjuk, hogy a termálfürdők meleg vize csak úgy elfolyjon, pedig nagyon jól lehetne hasznosítani

„Bármelyik magyar település kihasználhatná a geotermia előnyeit” – írta a Telex bő egy éve. A téma azóta is napirenden van, a kormány már bejelentette, hogy a Jedlik Ányos Energetikai Program keretén belül támogatni fogja a megújuló energián alapuló távfűtési rendszerek fejlesztését, illetve a távfűtési rendszer infrastruktúrájának korszerűsítését.

A kiírások célja a nagyrészt orosz eredetű földgáz felváltása ipari hőszivattyúkkal, földhővel és biomasszával, ami mérsékelhetné Magyarország importkitettségét. Azóta azt is tudjuk, hogy a távhőszolgáltatók infrastruktúra-fejlesztéseire szánt támogatási keretből 20 milliárd forint jut a megújulóenergia-alapú hőforrásokra, hulladékhő-hasznosításra és meglévő távhővezetékkel való összekapcsolásukra, emellett további 51 milliárd forint fogja támogatni a távhőtermelők megújulóenergia-hasznosítását. Márton Györggyel, a geotermikus hulladékhő hasznosításával foglalkozó Logframe Tanácsadó Iroda ügyvezető igazgatójával arról beszélgettünk, hogy mindez hogyan néz ki, mikor lehet gazdaságos a gyakorlatban.

Alig van visszasajtoló kút

Szinte már közhely, de Magyarországon tényleg jók a geotermikus adottságok. Márton György ezt úgy magyarázza, hogy amíg globális átlagban 100 méterenként 2-3 fokot szokott melegedni lefelé a föld hőmérséklete, nálunk akár 4-5, de bizonyos helyeken (például Battonya környékén) 6-7 fok a hőmérséklet-emelkedés.

Szegeden például 1700 méter mélyen már 90 fokos víz található.

Magyarországon jelenleg mintegy ezer aktív geotermikus kút működik. Ezek közel harmada balneológiai (fürdő) célokra készült, közel 200 gyógy- és termálfürdő működik, ahol a vízbázis védelmében az emberi testtel érintkező termálvizet nem lehet visszasajtolni a vízadó rétegbe. Emellett a termálvizes hőhasznosítás legnagyobb piaca az agrárium, a termálkutak mintegy 40 százalékát üvegházak, fóliasátrak fűtésére használják, elsősorban az Alföldön, például Szentes, Mórahalom környékén a paprikatermesztés épült arra, hogy a gazdák és nagy agrárvállalkozások használják a földhőt (itt sem jellemző a termálvizek visszasajtolása). A harmadik nagy terület a távhőrendszerek: a Magyarországon működő 94 távhőrendszerből 21 használ geotermikus energiát.

Sajnos Magyarországon egyelőre alig van visszasajtoló kút, a kitermelt termálvíz nagy részét szabadon engedjük a felszíni élővizekbe (folyókba, tavakba). A föld alatti vizeink védelme érdekében a visszasajtolás azonban a jövőben már kötelező lesz. További probléma, hogy a visszasajtolás, amely leginkább a geotermikus távhőrendszereknél jellemző, általában magas, 40-50 fokos hőmérsékleten történik, ami nagyon gazdaságtalan megoldás, mert minél melegebb a víz, annál nehezebb visszajuttatni a vízadó rétegbe. Ráadásul egyéb technológiai problémákat is okoz, például kicsapódhatnak az ásványi anyagok, amelyek eltömítik a visszasajtoló kutak szűrőrendszerét.

Magyarországon különösen az úgynevezett Felső-Pannon üledékes kőzettest (ez egy konszolidálatlan homokkő, amit a szakmában viccesen „fosóhomoknak” is szoktak nevezni) rejt magában megfelelő mennyiségű vizet. Az ilyen területeken, például az Alföldön, a Kisalföldön és Somogyban 800–1500 méter mélységében már jelentős hőpotenciál lelhető fel, 30–60 fok hőmérsékletű termálvízzel.

A kiváló adottságok ellenére a teljes hazai hőenergia-termelésnek ma még csak a 6 százaléka származik geotermikus energiából, ma még a földgáznak sokkal nagyobb, több mint tízszeres a súlya (70 százalék).

A geotermikus alapú hőszivattyúk legjellemzőbb típusa a talajszondás hőszivattyú, amely a talajból nyeri ki a hőt és hűtés esetén oda is közvetíti vissza. Emellett kisebb részt képviselnek a víz-víz hőszivattyús rendszerek, amelyek felszíni vagy felszín alól kitermelt vízből vonják ki a hőt. Magyarországon az ilyen hőszivattyúk penetrációja még igen alacsony. Európai szinten elsősorban a levegős hőszivattyúk terjedtek el (főként klímaberendezésként), az Európában működő 54 millió hőszivattyúból csak 2 millió geotermikus, utóbbiak közül mindössze 4,5 ezer működik Magyarországon.

E téren hazánk jelentős lemaradását jól jellemzi, hogy miközben

Svédországban és Finnországban 1000 lakosra 30–60, Ausztriában 12 telepített geotermikus hőszivattyú jut, addig Magyarországon az érték 1 alatti.

Az elfolyó termálvizek esetében az első, ami eszünkbe juthat, hogy az amúgy is felszínre hozott és közepes hőmérsékleten (30-50 fok) a környező élővizekbe visszaengedett, hatalmas hőenergia-potenciállal bíró vizeket kellene hasznosítani. Ugyanerre nyílna lehetőség a távhőrendszerek által használt, közepes hőfokon visszasajtolt termálvízzel is.

Ki lehet a célcsoport?

Az egyedi családi házakat, a kisebb társasházakat leszámítva szinte mindenki célcsoport lehet, ahol rendelkezésre áll vagy kitermelhető termálvíz, és ahol nagyobb hőre van szükség, például fürdők, önkormányzati intézmények, gyárak, irodaházak, nagyobb társasházak, de akár a mezőgazdaság (üvegházak) is, illetve a már említett geotermikus távhőrendszerek is célcsoportnak számítanak.

A 30-50 fokos vizek visszaengedése hőpazarlás, hiszen bár a hagyományos távfűtési rendszerek magasabb hőmérsékletű vízzel működnek, egy padlófűtési rendszerhez akár ez a hőmérséklet is elég, és általában a modernebb fűtési rendszerek már alacsonyabb hőmérsékletű fűtővizet igényelnek, jellemzően 60 fokosat. Speciális hőszivattyús technológia alkalmazásával fel is melegíthető a víz. Ilyen megvalósult projekt működik Nagyatádon, ahol jelenleg 5, jövő évtől pedig már 7 önkormányzati épületet fűtenek az elfolyó termálvíz hulladékhőjével.

A nagyatádi rendszer esetében a termálfürdőből elfolyó 25-30 fokos termálvíz hőenergiáját hasznosítják úgy, hogy speciális víz-víz hőszivattyús technológia segítségével a termálvizet 15 fokra lehűtik, és az így kinyert hőenergiával és villamosenergia-rásegítéssel felfűtik az épületek fűtővizét 50-60 fokra (szükség esetén akár magasabb hőfokra is). Erre van megfelelő magyar, olasz és japán hőszivattyús termékcsalád is (a magyar gyártó a Geowatt Kft.), ezek a masinák kivonják, és nagyon jó hatékonysággal hasznosítják a közepes hőmérsékletű vízből a hőt.

A nagyatádihoz hasonló projektet terveztek Mohácson, Marcaliban és Kecskeméten, mindenütt a működő termálfürdő elfolyó vizére alapozva, illetve hasonló tervek vannak Szigetváron és Szentgotthárdon is. Valójában a felmérések szerint még nagyon sok helyen lehetne az elfolyó termálvíz fűtőenergiáját hasznosítani.

De mi kell egy jó rendszerhez, és mennyire éri meg? Közepes hőmérsékletű, azaz 30-50 fokos elfolyó víz és megfelelő vízhozam. Ha ezek megvannak, akkor a geotermikus hőszivattyú nagyon hasznos lehet. Az energiatőzsdei árak alapján a villamos energia ára 1 kilowattórára vetítve átlagosan 2,8-szorosa a földgázénak, vagyis a gázimport kiváltásán túl, ha a hőszivattyús rendszer egy egység árammal 2,8-nál több földgázt vált ki, akkor a projekt üzletileg is megéri. Igaz, ez csak az üzemeltetés matekja, a beruházási költség megtérülését is illik figyelembe venni, ami – rendszertől függően – 300–800 millió forintba kerülhet.

A meleg víz hőenergiáját hasznosító speciális víz-víz hőszivattyúk óriási előnye az, hogy nagyon jó a működési hatékonyságuk (COP, azaz coefficient of performance). E hőszivattyúk 1 kilowattóra áramból akár 6 kilowattóra hőenergiát is képesek előállítani (ekkor a COP = 6), így az előbb említett villamos energia-földgáz árarányt figyelembe véve könnyen belátható, hogy a fűtési költségek akár meg is felezhetők. A nagyatádi rendszer (ahol maga a termálkút már megvolt) 300–400 millió forintba került, évi 40–50 millió forint energiaköltség-megtakarítást hoz az önkormányzatnak. A kecskeméti fürdő elfolyó termálvizet hasznosító hőszivattyús rendszere esetében a számítások ugyancsak nagyjából évi 40 millió forintos költségmegtakarítást mutatnak, itt ráadásul nem a földgázhoz, hanem a jelenleg működő biomasszás távhőrendszer támogatott távhő díjához képest.

Speciális magyar számtan

Magyarországon ugyanakkor a projektek üzleti kalkulációját némileg zavarja a sok mesterséges ár. Amíg a rezsicsökkentés vagy a szabályozott távhődíjak a rendszerben maradnak, addig a geotermikus hőszivattyús projektek is csak támogatással lehetnek versenyképesek. Ehhez azért érdemes hozzátenni, hogy valójában a limitált gáz-, áram- és távhőárak százmilliárdokba kerülnek az államnak. Tehát a mindenkori kormányzatnak is megérné támogatnia a geotermikus hőszivattyús rendszerek elterjedését.

A költségmegtakarításon túl a rendszereknek az is előnyük, hogy lehűtött állapotban engedik vissza a termálvizet a természetbe (Nagyatádon a Rinya-patakba, Marcaliban a Gombai-vízfolyásba vagy Kecskeméten a Széktóba). Ez jelentős környezeti hőterheléstől szabadítja meg az élővilágot. És itt nem kevés vízről van szó, mint hallottuk, egy termálmedencében akár napi háromszor, négyszer is lecserélik a teljes vízmennyiséget.

Ha a Jedlik-programban lesz forrás, egyre több lesz a megfelelő kivitelező is – említi Márton György. Egyelőre inkább a tervezési oldal a szűk keresztmetszet, nem is maga az építés. Mint hallottuk, egy 300–800 millió forintba kerülő teljes projektben ugyanis sok mindent kell koordinálni, a geológiai felmérést, a mélyépítést, a víz betáplálásánál végzett épület-gépészeti tervezési feladatokat, emellett a hőszivattyúknál és a víz leadásánál is szükséges a villamostervezés és automatizálás. Vagyis egy ilyen projekt egyáltalán nem egyszerű, de ha már maga a hő ott van, tényleg kár lenne veszni hagyni.