Donald Trump már az első elnöksége alatt is olyan kereskedelmi háborúba kezdett Kínával, aminek nem lett jó vége. Az amerikai elnök viszont ebből azt a következtetést vonta le, hogy nem volt elég durva a vámháború, így a Fehér Házba visszatérve ugyanazt kell csinálnia, csak sokkal intenzívebben. Kína és az Egyesült Államok kormánya most farkasszemet néz egymással, és a legtöbb elemző egyetért abban, hogy Trumpék fognak előbb pislogni.
Donald Trump amerikai elnök valószínűleg többször emlegette a kampánya alatt a vámokat, mint a felesége vagy gyerekei nevét. Mégis sokkolta a világot, amikor április 2-án – vagy ahogy ő hívta, a „felszabadulás napján” – a világ majd' minden országára jelentős vámokat vetett ki a már bejelentett, egyes termékekre, autókra, acélra és hasonlókra bevezetett vámok felett. Az amerikai kormányt cserébe az sokkolhatta, hogy ebből a teljesen vállaltan felforgató lépéstől pánikba estek a tőkepiacok: először a világ részvénytőzsdéi kezdtek zuhanórepülésbe, ami már recesszióval fenyegette az amerikai gazdaságot is, majd az amerikai államkötvények piacára is elért a pánikhangulat. Ezen a ponton Donald Trump megtette, amiről korábban nagyon határozottan állította, hogy nem fogja megtenni, és visszavonulót fújt, 90 napra felfüggesztve a felszabadulás jegyében bevezetett vámokat. Egy nagyon határozott kivétellel.
Teljes visszavonulás helyett az történt, hogy Trump a vámháború minden ágyúját Kínára célozta, egészen 145 százalékig növelve a kínai importra kivetett vámokat.
Mindez nem egy lépésben történt, Kína az amerikai vámokra reagálva saját maga is vámokat jelentett be, amire Trumpék felhúzták magukat és még nagyobb vámokat vetettek ki, és így tovább. A vámok szintjét innentől a végtelenségig lehetne emelni, de már a pontos szint nem is olyan fontos, hiszen ez már akkora teher mindkét oldalon, ami mellett lényegében meg is szűnik a kereskedelem Kína és az Egyesült Államok között. Ezért nevezte ezeket Janet Yellen, Biden elnök pénzügyminisztere prohibitív vámoknak.
A Trump-kormány taktikája nyilvánvaló volt: annyira rá akart ijeszteni Kínára, hogy Hszi Csin-ping maga könyörögjön tárgyalásokért és valamifajta megállapodásért. Csakhogy a kínai kormány egyelőre azt a taktikát követi, hogy nem veszi be Trump blöffjét, és addig növeli a tétet, hogy az amerikaiaknak kelljen először lapot mutatni. Több jel is arra mutat, hogy ehhez már közel állunk. Trump például egyrészt felmentette az elektronikai termékeket a vámok alól, már többször emlegette, hogy hamarosan lejjebb mehetnek a vámok, mert tárgyalások zajlanak Kínával, amit a kínai kormány mindig határozottan letagadott. Május elején a kínai állami média is arról számolt be, hogy az Egyesült Államok felvette a kapcsolatot az országgal a tárgyalások miatt, de Peking jelezte, hogy a vám- és kereskedelmi háborút az USA egyoldalúan indította el, ezért ha valóban tárgyalni kíván, előbb őszinte szándékról kell tanúbizonyságot tennie.
Sok elemző úgy látja, hogy ugyan a vámháborút senki nem fogja megnyerni, Trump jobban és gyorsabban el tudja veszíteni, közben a kínai gazdaságon is látszanak már a vámok hatásai.
Mindenkinek fáj
Jelen állás szerint az Egyesült Államok kormánya 145 százalékos vámot vetett ki a legtöbb kínai importra, amire a kínai kormány 125 százalékos vámokkal válaszolt. Ha ez a helyzet változatlan marad, a Foreign Policy magazin elemzése szerint lényegében azt eredményezi, hogy a két ország között jelenleg évi 700 milliárd dollárnyi kereskedelem két év alatt 80 százalékkal visszaesik. A kereskedelmi megtorpanásoknak már most drámai jelei vannak, például kiürülnek az amerikai kikötők, nem jönnek a kínai áruk, az USA-ba tartó kínai exportőrök 30–60 százalékkal kevesebb teherhajót foglaltak áprilisban, mint korábban. Az Amerikából Kínába tartó árura sincs már akkora igény, az amerikai kereskedelmi minisztérium adatai szerint április 11. és 17. között, vagyis az első héten, amikor a mostani vámszintek érvényben voltak, a Kínába irányuló amerikai szójabab-export 67 százalékkal bezuhant.
Az amerikai üzletekben, gyárakban egyelőre még nem érezni a vámok hatását, de ami késik, nem múlik: májusban sok cégnél esedékes lesz a készletek újratöltése, de nem nagyon lesz miből, legalábbis nem azonnal. Ez ipari vállalatokat is érint, de a Walmart, Target és hasonló kereskedelmi láncok a Bloomberg beszámolója szerint arra figyelmeztették a múlt héten Donald Trumpot, hogy a vásárlók májustól egyre többször láthatnak üres polcokat a boltokban, és ami a polcon lesz, abból sok minden jóval drágább lesz, mint volt eddig.
Az amerikai gazdaságon már most meglátszik a vámok hatása: a legfrissebb adatok szerint az első negyedévben az amerikai GDP 0,3 százalékkal visszaesett, a fogyasztói bizalmi index pedig 32 százalékot esett és az 1990-es recesszió óta a legrosszabb képet mutatja.
Az áru-, alkatrész- és nyersanyaghiány rövid távon nagyon nehezen megoldható probléma, a globális ellátási láncokat nem lehet egyik pillanatról a másikra lecserélni, évekbe, sőt, a ritkaföldfémek esetén egy, a Washington Postnak nyilatkozó szakértő szerint akár 10–15 évbe is telhet új, Kínát kikerülő ellátási láncok kiépítése. Így a vámháború pont azoknak az amerikai termelő vállalatoknak fog a legjobban fájni, akiket Trump ki akarna segíteni a protekcionista politikájával, és pont azoknak a fogyasztóknak fog fájni, akik azért szavaztak Donald Trumpra, mert Biden alatt túl nagynak érezték az inflációt, és úgy gondolták, az üzletemberből lett Trump alatt jobb lesz a gazdaság helyzete. Trump valójában elég alacsony inflációval vette át az amerikai gazdaságot, az IMF viszont április végén 3 százalékra módosította a 2025-es amerikai inflációs előrejelzését.
A vámok persze a másik félnek is fájnak. Az Egyesült Államok tavaly közel 439 milliárd dollár értékben importált kínai termékeket, ami a kínai gazdasági termelés nagyjából 3 százalékának felel meg, így a kínaiaknak is van veszítenivalója. A kínai ipari termelés áprilisban be is szakadt, az ezt jelző beszerzési menedzser index 49 százalékra esett a hónapban, ha pedig ez a mutató 50 százalék alá esik, az az ipar zsugorodását jelzi. A Goldman Sachs előrejelzése szerint a vámok miatt 2,4 százalékkal is visszafoghatja a kínai GDP növekedését. A kínai kormány egyelőre 5 százalékos növekedéssel számol.
Kína tovább bírja?
Mindezek ellenére a kínai kormány stratégiája a kivárás, úgy gondolják ugyanis, hogy az amerikai gazdaságnak és kormánynak előbb és jobban fog fájni a vámháború, mint nekik. Erre pedig jó okaik vannak. Ahogy Matura Tamás Kína-kutató, a Budapesti Corvinus Egyetem docense a Telexnek magyarázta, ezt a taktikát a kínai–amerikai kereskedelem egyenlőtlensége magyarázza, vagy alapozza meg. Az Egyesült Államok mint a világ legnagyobb vásárlója termékeket, alkatrészeket és nyersanyagokat vásárol Kínától, Kína pedig leginkább pénzt kap az Egyesült Államoktól.
És miközben Kína tud pénzt nyomtatni, Amerika nem tud a semmiből árukat és alkatrészeket varázsolni.
Matura szerint a kínai kormány már így is annyira eladósodott, hogy még egy kis adósság már nem ront szignifikánsan a helyzetén, állami programokkal és transzferekkel viszont lehet puhítani a vámok okozta visszaesés gazdasági hatásait. Az autoriter kínai politikai rendszer könnyebben is el tudja viseltetni a nehézségeket, de a szakértő szerint az is elképzelhető, hogy az állami költekezéssel rövid és középtávon annyira nem is érzik majd meg a nehézségeket a kínaiak.
Hszi Csin-pingnek számos politikai előnye is van Donald Trumphoz képest. Egyrészt nem kell aggódnia választások miatt, másrészt ha mégis zúgolódnának a kínaiak a gazdaság visszaesése miatt, viszonylag hitelesen tud egy külső erőre, az amerikai kormányra mutogatni, hogy kérem szépen, ők kezdték. Sőt, egyes elemzők szerint a vámháború lehetőséget teremthet a kínai kommunista pártnak, hogy még belső okokra visszavezethető nehézségeket is az amerikaira kenjenek.
Donald Trump republikánus pártjának ehhez képest 2026-ban félidős választásokkal kell szembenéznie, ahol a választók amúgy is büntetni szokták az inkumbens elnök pártját, hát még ha az elnök szándékosan recesszióba vezeti a gazdaságot. Nem is véletlen, hogy Trump népszerűsége eléggé bezuhant: a Reuters és az Ipsos március végi felmérése szerint csak a választók 37 százaléka tartotta jónak azt, ahogy Trump a gazdaságot kezeli. Ha pedig az elnök népszerűsége nem javul, a republikánusok a Szenátusban és a Képviselőházban is elveszíthetik a többségüket 2026 novemberében.
Nem látszik a vége
Kínát az is segítheti, hogy már 2017 óta készülnek valami hasonlóra. Akkor szintén Donald Trump indított a mostaninál kevésbé fékevesztett vámháborút az országgal szemben, amit aztán egy kereskedelmi megállapodás zárt. Ebben lényegében abban állapodtak meg a felek, hogy Kína majd több amerikai terméket vásárol, amivel elviekben csökkentené a kereskedelmi viszony egyensúlytalanságát, vagyis azt, hogy az Egyesült Államok sokkal többet importál, mint amennyit exportál.
Ezt a megállapodást viszont Kína nem igazán tartotta be. Ahhoz, hogy több amerikai terméket vásároljon, erősíteni kellene a belső fogyasztást, hosszabb távon pedig át kellene állítani a kínai gazdaságot a jelenlegi exportvezérelt, neomerkantilista modellről a belső fogyasztás vezérelte növekedésre. Erről ugyan a kínai kormány már hosszú ideje beszél mint távlati cél, de túl sokat nem tesz az elérése érdekében. Sőt, mint Matura Tamás magyarázta, a koronavírus-járvány óta Kína még jobban rákapcsolt az exportvezérelt növekedésre.
Hogy Donald Trump egész pontosan mit akarna elérni a vámokkal, mi lenne az a megállapodás, amivel megelégedne, azt senki sem tudja. Matura szerint Trump már letehetett arról, hogy valamilyen előnyös kereskedelmi megállapodást köt a két ország, hasonlót az első kormányzása alatt kötött egyezséghez. Kérdés, hogy az elnök és köre komolyan veszi-e azt, hogy Kínából vissza tudja csábítani az áttelepült ipart, és ha nem, akkor mi lehet a végcélja.
Mint korábban arról mi is részletesen írtunk, elképzelhető, hogy a Trump-kormányzatnak valutapolitikai céljai is vannak a vámháborúval, vagyis olyan megállapodásokat akar kicsikarni a vámokkal, amik alapján más országok erősítik a devizájukat a dollárral szemben, így segítve az amerikai exportáló ipart. Ilyen megállapodásra volt már példa, az 1985-ös Plaza-egyezmény formájában, sokan pedig most ennek mintájára egyfajta „Mar-a-Lago megállapodást” vizionálnak.
Matura Tamás szerint viszont a kínai kormány aligha menne bele egy olyan alkuba, amibe 1985-ben a francia, brit, német és japán kormány belement. Pont azért, mert látják, mi történt ezekkel az országokkal: a Plaza-egyezmény után a japán jen például rövid időn belül 100 százalékkal felértékelődött a dollárhoz képest, ami rontotta a japán export versenyképességét és hatalmas ingatlanlufit fújt, aminek kidurranásából azóta sem igazán épült föl a stagnáló japán gazdaság. A jüan esetében viszont már 20–30 százalékos felértékelődés is tönkretenné a kínai gazdaságot.
Kína viszont már az előző Trump-féle vámháborúskodás óta készült arra, hogy valami hasonló el fog jönni. Sőt, az előző vámháború valójában nem is igazán múlt el, hiszen a Biden-kormányzat sok Kína elleni vámot megtartott, ráadásul újakat is bevezetett. Azóta viszont Kína fölfegyverkezett. Egyrészt a kínai cégek is áthelyezték a termelésüket például Vietnámba, így kerülve meg vámokat, bár ezt a kiskaput Trumpék bezárhatják. Emellett pedig a feltörekvő országokra koncentrálva megpróbálják kiváltani az amerikai piacot. Matura Tamás szerint ugyan ez sem lesz annyira egyszerű, egyrészt azért, mert mondjuk a BRICS-országokban nincs akkora kereslet, ami kiválthatná az amerikait, másrészt pedig mert ezek az országok is sejtették, hogy ha az amerikai piac lezárul, Kína rájuk próbálja majd zúdítani az árutöbbletét, ezért szép csöndben ezek az országok is piacvédő intézkedéseket vezettek be.
Trumpék amúgy hasonló módszerrel is próbálkozhatnak Kínával szemben: a vámok elengedéséért cserébe követelhetik azt Európától, Japántól vagy Vietnámtól, hogy vezessenek be vámokat Kínával szemben, egyfajta kétosztatú kereskedelmi hidegháborús helyzetet kialakítva. Ehhez viszont nem biztos, hogy ezeknek az országoknak fűlik a foga. Matura Tamás szerint Brüsszelben, Szöulban, Tokióban most heves számolgatás indulhatott, hogy mivel vesztenek kevesebbet: ha az amerikai piacot vagy ha a kínai ellátási láncokat veszítik el. Nyerni viszont ebben a helyzetben nem lehet, bármi is lesz a vége.
