Annyi vizet fogyasztanak a hazai akkugyárak, mint egy félmilliós város

543

Egy félmilliós város vízigényével vetekszik a hazai akkugyárak vízfogyasztása, írja az Átlátszó. A lap részben a Telex korábbi gyűjtése alapján összesen 39 akkuipari üzemet azonosított be, majd megpróbálta kideríteni ezek vízfogyasztását.

21 üzem esetében nem elérhetők a vízfogyasztásra vonatkozó számok: vagy azért, mert nem történt előzetes környezeti vizsgálat vagy hatásvizsgálat, ami a vízfogyasztási adatokról adna információkat, vagy ha történt is előzetes környezeti vizsgálat, a határozat nem állapított meg jelentős környezeti hatást. Előfordulhat az is, hogy egyszerűen csak nem elérhetőek a vízfogyasztási adatok, vagy hogy a kiadott és elérhető környezetvédelmi engedély nem tartalmaz vízfogyasztásra vonatkozó adatokat.

A maradék 18 gyár esetében sem biztos, hogy pontosak az adatok, erre jó példa a debreceni CATL-gyár és a gödi Samsung-gyár, ahol ellentmondásosak a vízfogyasztási adatok. Az Átlátszó becslései alapján tehát a jelenleg működő és a közeljövőben megvalósuló akkugyárak kevesebb mint feléről tudunk adatokat találni a vízigényükről, de még ezek az üzemek is összesen 100 ezer köbméter vizet használnak fel naponta. Ez nagyjából annyi, mint amennyi a 475 ezer lakosú Pozsony vízfogyasztása.

Az akkumulátorgyártás más vegyipari tevékenységekhez hasonlóan veszélyes üzem. A technológia elvileg rendelkezésre áll a gyárak biztonságos üzemeltetéséhez, de ehhez arra is szükség lenne, hogy a jogszabályok és hatóságok kellően szigorúak legyenek a cégekkel. Magyarországon azonban a tapasztalatok alapján inkább az a jellemző, hogy eltakarítják az ágazat útjából a törvényeket. Az akkumulátorgyártás hazai felfutásával cikksorozatban foglalkozunk, az eddigi részek itt olvashatók.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!