MNB: nem csak az alapítványoknál maradt el a hozam, a jegybankban is
- A jegybank egyik legnagyobb büszkesége az elmúlt tíz évből, hogy két programmal, a Növekedési Hitelprogrammal (NHP) és a Növekedési Kötvényprogrammal (NKP) berúgta a magyar vállalkozások szekerét.
- Az elmúlt hetekben az Magyar Nemzeti Bank (MNB) leginkább az alapítványa körüli pénzügyi botrány miatt került fókuszba, de érdemes felidézni, hogy az NHP és az NKP keretében a jegybank megközelítőleg 8000 milliárd forintot osztott ki.
- Az NKP és az NHP kamatvesztesége és az alapítványi vagyonvesztés természetesen két teljesen eltérő sztori. De ha megnézzük, hogy melyik történet mekkora ráfizetéssel járt, egyértelmű, hogy a két program a jegybanki alapítvány vagyonvesztéséhez képest sokkal nagyobb kamatveszteséget hozott össze.
Lánczi András politológusnak volt egy elhíresült nyilatkozata a Mandinernek, még 2015-ben. „Vajon korrupció volt az 1948 utáni kommunista államosítás vagy az 1989 utáni rendszerváltás privatizációja? Amit korrupciónak neveznek, az gyakorlatilag a Fidesz legfőbb politikája. Ezen azt értem, hogy olyan célokat tűzött ki a kormány, mint a hazai vállalkozói réteg kialakítása, az erős Magyarország pilléreinek a kiépítése vidéken vagy az iparban.”
Ha jobban belegondolunk, könnyen párhuzamot lehet vonni Lánczi gondolatai és a Magyar Nemzeti Bank elmúlt hetekben kirobbant botránya között. Most nem arra gondolunk, hogy az MNB közpénze valóban segített egy hazai vállalkozói réteg kialakításában, hiszen túlzás lenne azt állítani, hogy Matolcsy Ádám és barátai valóban sikeres vállalkozókká váltak volna, noha valóban elég sok ingatlanban és cégben lett részesedésük. Lánczi mondatait továbbgondolva azonban az MNB-ügy rávilágít arra, hogy
amit az alapítványok esetében elmaradt hozamnak neveznek, az gyakorlatilag a jegybank legfőbb politikája.
Ahogy arról korábban több cikkben is beszámoltunk, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) március közepén három olyan, összesen több mint hatszáz oldalas jelentést publikált, ami többé-kevésbé a jegybankhoz köthető:
– a Pallas Athéné Domus Meriti Alapítvány (PADME) gazdálkodásáról;
– a Neumann János Egyetemért Alapítvány befektetéseiről;
– illetve magának az MNB-nek a működési szabályszerűségéről, köztük a székházfelújítás költségéről.
Ezek közül az első, a PADME gazdálkodásáról szóló jelentés szólt a legnagyobbat, annak ellenére, hogy – ahogy arról a Telex műsorában is sok szó esik – a független sajtó munkájának köszönhetően már évek óta lehet tudni, hogy az MNB-alapítvány gazdálkodása problémás. Két nappal a hivatalos jelentés publikálása előtt, március 17-én számolt be arról a számvevőszék jelentéstervezetét megszerző Direkt36, hogy az ÁSZ súlyos hiányosságokat állapított meg és hatalmas veszteséget okozó döntéseket azonosított a jegybank több százmilliárd forintnyi alapítványi vagyonának gazdálkodásával kapcsolatban. Arról, hogy az MNB-alapítványok vagyonából hogyan veszett el körülbelül 200 milliárd forint különböző ingatlanügyekkel, ebben a cikkünkben írtunk hosszabban, az MNB-ügy fejleményeit pedig itt követjük.
Mit jelent pontosan, hogy ez a jegybank legfőbb politikája? A március közepén kirobbant MNB-ügy egyik legfontosabb kérdése, hogy a 266 milliárd forintos alapítói vagyonnal, a kecskeméti Neumann János Egyetem 127,5 milliárd forintjával és az MBH 70 milliárd forintjával szemben mekkora vagyon maradt meg az alapítványok kezelésében. Matolcsy György volt jegybankelnök a napokban arról beszélt, az adatokból egyértelműen látszik, hogy a jegybanki vagyon teljes mértékben megvan, sőt az értéke meghaladja az 500 milliárd forintot. Matolcsy szerint egy ingatlancégnek nem feltétlenül a részvényár a legjobb mutatószáma, lehetne az eszközértéket is számítani. A legoptimistább becslések szerint nominálisan valóban meglehet az MNB-alapítványok pénze, „csak” a tízéves elmaradt hozam a mínusz, vagyis reálértékben 40–50 százalékos vagyonvesztés történt, 130 milliárd forint hiányzik. (Valószínűbb, hogy jóval több, hiszen csak a tőzsdei befektetések árfolyamesése is nagyobb szám, de most induljunk ki ebből.)
Ha megnézzük a Magyar Nemzeti Bank elmúlt tíz évét, valójában a jegybank egyik legnagyobb büszkesége a devizahitelek forintosítása, a kamatok levágása, a jól időzített aranyvásárlások mellett az lehet, hogy
két programmal, a Növekedési Hitelprogrammal és a Növekedési Kötvényprogrammal berúgta a magyar vállalkozások szekerét.
Ha a Portfolio.hu egykori cikkét idézzük, a Növekedési Hitelprogram keretében mintegy 6400 milliárd forint összegben jutott legfeljebb 2,5 százalékos fix kamatozású hitelhez 75 ezer hazai vállalkozás, összesen 165 ezer ügylet keretében. A 2013-ban bevezetett jegybanki NHP a jegybank adatai szerint a GDP-hez 5,3 százalékponttal járult hozzá, az MNB 0 százalékkal adta a hitelt.
A másik programot, a Növekedési Kötvényprogramot az MNB 2019. július 1-jén indította el. A program célja a jegybank közlése szerint, hogy a vállalatikötvény-piac likviditásának növelésén keresztül segítse a hazai vállalatok adósságainak diverzifikálódását. A program keretében a jegybank 1550 milliárd forint keretösszegben vásárol „nem pénzügyi, nem közvállalatok és közvállalatok által kibocsátott”, jó minősítésű kötvényeket.
Később látjuk a végleges számokat
Az MNB a számára 0 százalékos, az ügyfeleknek fix 2,5 százalékos 10 éves NHP-val és a 2–5 százalékos, legfeljebb 30 évre szóló NKP-val legális keretek között bár, de a jegybanki alapítványok vagyonvesztéséhez képest sokkal nagyobb kamatveszteséget hozott össze. Ennek jelentős része nyereségként ugyancsak kormányközeli kedvezményezetteknél landolt, leginkább ezért esett az MNB saját tőkéje 1700–1800 milliárdos mínuszba. Ez se kis pénz.
Természetesen a két történet nem hasonlítható össze.
Az alapítványi vagyonvesztése (és párhuzamosan egy szűk kör eszméletlen mértékű gazdagodása) miatt joggal tett az Állami Számvevőszék feljelentést. Az NHP és az NKP programja nemhogy nem bűncselekmény, még ünnepelni is szokás a programokat.
A 30 éves NKP ugyan mindvégig védhetetlennek tűnt, nincs az a projekt, amit ennyi ideig finanszírozni kellene. Az is igaz, hogy az 5–10 éves olcsó, jegybanki eredetű finanszírozásra nagy szüksége volt a gazdaságnak. Az egyenleg azonban majd később lesz végleges, amikor majd látjuk, hogy az NHP- és az NKP-kölcsönöket visszafizetik-e a vállalkozások. Sajnos van olyan cég, amelyikről már nem feltételezhető, hogy bármit visszafizetne, ilyen volt az Optimum Solar napenergiás cég története. Az is kérdés lehet, hogy a legnagyobb, legsikeresebb cégek, a Mol Nyrt., a Magyar Telekom Nyrt. és a 4iG Nyrt. rászorultak-e ilyen támogatott kötvényprogramokra. Biztos jól jött nekik, de azért alighanem piaci finanszírozással is elboldogultak volna.
A kkv-kon segített
A tőkeszegényebb hazai kkv-szektornak (a kis- és középvállalkozások körének) nagy szüksége volt ilyen finanszírozásra. A támogatott, de visszafizetendő finanszírozás vélhetően egészségesebb projekteket támogat, mint amilyeneket az unió által is oly sokszor használt, vissza nem fizetendő támogatás. Előbbinél több esély van arra, hogy valóban megtérülő beruházásokra fordítják a vállalkozások a pénzt, utóbbinál a díszburkolatra és a lombkoronasétányra is érdemes pénzt kérni. Az EU visszafizetendő támogatásainál az is fontos szempont lehet a vissza nem fizetendővel szemben, hogy egy program futamideje alatt akár több cégnek is kiosztható, vagyis miután az első támogatott visszafizette a tartozását, beleférhet egy újabb társaság megsegítése.
Az biztosan komolyabb elemzést érdemelne, hogy érdemes volt-e 8000 milliárd forintot rendkívül alacsony, ráadásul fix kamat mellett kiosztania a jegybanknak. A 0, a 2, de még a 4 százalékos kamat is extrém veszteséget jelentett, amikor a kamatszint már 10 százalék felett volt (emlékezhetünk, hogy 2022-ben és 2023-ban 14,5 és 17,6 százalék volt már az éves átlagos infláció).
Az NHP-t és az NKP-t aligha övezi túl nagy adófizetői, választói elégedetlenség, de azért ne legyen illúziónk, ez a pénz végső soron az adófizetőktől megy a kiválasztott vállalkozásoknak. Az most szinte mindegy, hogy az adófizetők ezt hogyan fogják betolni. Lehet, hogy a költségvetésnek kell visszapótolnia a nagy jegybanki mínuszt, ezért erre kell fordítani az adóbevételeket, de az is lehet, hogy majd infláció viszi el a pénzt. A forint leértékelése is opció.
Nem kizárt, hogy azokban az években tényleg be kellett rúgni a vállalatihitel-piacot. Lehet, hogy ez a gazdaságélénkítés szükséges volt. Nem szeretnénk az NHP és az alapítványi vagyonvesztés morális megítélését összekeverni, de mindenkinek érdemes tudnia, hogy a 2010-től napjainkig tartó időszakban Magyarország valójában két, egyenként is több ezer milliárd forintos összeget használt fel az adott évi költségvetési bevételek felett. A magánnyugdíjpénztári 3000 milliárd forint mellett az NHP és az NKP piacitól elmaradó kamatainak vesztesége is ilyen nagyságrend lesz, de hogy pontosan mekkora, azt majd csak a programok kifutása után lehet összesíteni.
