Bármennyire hihetetlen, ez a kép nem egy kicsit béna Playstation-játékból származó screenshot, hanem Alex Colville kanadai festő festménye. A képet elnézve nem csoda, hogy egyre több összeesküvés-elmélet jelenik meg arról, hogy Colville tulajdonképpen egy időutazó, hiszen nem a 2000-es években, hanem az ‘50-70-es években alkotta a műveit. A festmények jelentős része valóban úgy néz ki, mintha egy kezdetleges számítógépes játék képkockáit nézné az ember.
Colville 1920-ban született Torontóban. Önkéntesként jelentkezett a hadseregbe, annak reményében, hogy hivatalos hadi illusztrátor lehet, és két évnyi kiképzés és általános szolgálat után valóban kinevezték erre a feladatra. A 3. kanadai gyalogos hadosztályhoz már frissen kinevezett másodhadnagyként csatlakozott, a D-napon partra szállt velük Juno Beachen. Bernard Montgomery tábornagy a belgiumi és hollandiai Schelde-csata során „Vízipatkányoknak” keresztelte el az egységet – ezzel utalt a kanadaiak bátorságára és kitartására a borzalmas körülmények között, és egyúttal saját, észak-afrikai hadjáratban harcoló „Sivatagi patkányaira” is. Colville ebből az időszakból származó legismertebb festménye a Gyalogság, ami éppen nem illik bele a számítógépes játékokra emlékeztető stílusába.
A katonaságnál a bergen-belseni koncentrációs tábor borzalmainak fotós ábrázolásával is megbízták. Holttestek a sírban (1946) című festménye, amely egy bergen-belseni sírgödörben fekvő lesoványodott holttesteket ábrázol, a koncentrációs táborban a katonai kamerájával készített képeken alapul. 2013-as halálakor már Kanada egyik legismertebb művésze volt.
Colville-t gyakran a mágikus realizmus mozgalomhoz sorolják, ezen belül fejlesztette ki saját stílusát, amely mind a regionális, mind az országos művészeti közösségre hatással volt. Tanárként és a később tengerészeti realizmusként ismertté vált irányzatot alapította meg. A műveiben gyakran alkalmazta a geometriai ábrázolásokat.
Valószínűleg ez az, ami miatt olyan hatást kelt, mintha számítógépes játékokat festett volna meg: az alakzatai kicsit geometrikusak, kevésbé realisták. Sok fórumon folyik vita arról, hogy vajon mi az oka annak, hogy a művész képei ilyen érzést keltenek az emberekben. A legnépszerűbb megfejtés az, hogy hiányoznak az árnyékok a legtöbb festményről, legalábbis azok, amiket az objektumoknak a földre kellene vetniük, így olyan, mintha az ábrázolt alakok a semmiben lebegnének. Az is szempontként merül fel, hogy a textúrák túl simák a képeken. Ezek, és a geometrikus alakzatok együttesen olyan hatást keltenek, mintha egy kezdetleges videójáték képkockáit látnánk.
Vannak persze olyan művei is, amik nem emlékeztetnek számítógépes játékokra: a leghíresebbek közül például a korábban emlegetett Gyalogság vagy Az Allison-hegy története sem kelt ilyen hatást az emberben. A ló és vonatot, a Pacificot vagy a Prince Edward-szigetre című festményét – utóbbi női alakjának inspirációja a felesége, Rhoda volt – viszont jellemzően példaként szokták felhozni erre az effektusra.
