Kevés olyan sportklub van a világon, mint a szatmári vívóké, ami röpke 50 év alatt három országnak is adott világ- és olimpiai bajnok versenyzőket. Mivel megbízható statisztikát nem vezetnek, ezért nem állíthatjuk, hogy az egyetlen ilyen a világon az Asociația Fencing Satu Mare, de az biztos, hogy egészen kivételes az, amit Szatmár a vívásban elért. Igaz, amikor a versenyzők a csúcsra értek, általában már nem voltak a klub kötelékében, hiszen többnyire országot váltottak.
A százezres város műhelyéből induló versenyzők előbb értelemszerűen Romániának hozhattak dicsőséget, később, 1990 előtt és után is Németországnak. A Párizsban a magyar párbajtőr-válogatottal aranyérmes Andrásfi Tibor szülei szintén Szatmáron kapták meg az első leckéket, és ha a klubban a magyar is volt az uralkodó nyelv, épp Magyarország profitált a legkevésbé a példás nevelőmunkából.
A történet megértésének a kulcsa, egyúttal a sikerek letéteményese: Csipler Sándor.
1909-ben született az akkor az Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó városban, ahol Trianon után pezsgő vívóélet folyt. Csipler jól bánt a tőrrel és a párbajtőrrel egyaránt, hogy aztán a jobb megélhetés reményében Budapestre menjen, ám a magyar fővárosban csak átmenetileg tartózkodott, Párizsban kezdett el dolgozni. Volt hordár a pályaudvaron, dolgozott asztalos üzemben, míg egy magyar diák segítségével be nem jutott az egyik vívóklubba. Mivel nem ismerte a nyelvet, ez a diák fordított neki. A Club Automobil vezetőinek megtetszett a felkészültsége, alkalmazni azonban nem tudták, mert már hónapokkal korábban lejárt a tartózkodási engedélye. Ezért azt találták ki, hogy elküldik Fiumébe, majd a visszatéréskor, mint frissen érkező munkavállaló, újra megállapodnak vele.
Mire sínre került az élete, kitört a II. világháború. Ha nincs a háború, vélhetően a franciáknál kamatoztatja a tudását – ehelyett szovjet hadifogságba került, onnan pedig Szatmárra tért vissza, és ott kezdett el nagy lelkesedéssel dolgozni, alkotni.
Előbb egy lepusztult helyiségben, utána a sikerek láttán egy modern létesítményben adta át tanítványainak a vívás szeretetét, és olyan természetességgel mondta nekik, hogy világbajnokok lesznek, mintha csak azt kérdezte volna, mennyi az idő.
A bajnokok pedig sorra örvendeztették meg őt. Az 1965-ös ifjúsági világbajnokságon nyert először női tőrcsapatban Románia, az 1975-ös budapesti világbajnokságon pedig Jencsik Katalin győzött egyéniben. Huszonkilencedik születésnapja előtt egy héttel hallgathatta a tiszteletére eljátszott himnuszt – a románt. Csipler nem kísérhette el a magyar fővárosba, mert éppen Ausztráliában vett részt egy a sportágat népszerűsítő körúton, de képzelhetjük az örömét, pláne, hogy Magyarországon állhatott a dobogó tetejére az egyik legkedvesebb tanítványa.
Hogy tényszerűen mégsem Jencsik a szatmári iskola első világbajnoka, arról Szepessy József tehet. 1971-ben egy milánói világkupa versenyről ugyanis nem Bukarest, hanem Németország felé kanyarodott. Mivel német felmenőkkel is rendelkezett, megkapta a német állampolgárságot, és a göteborgi, 1973-as világbajnokságon éppen az egy évvel korábban olimpiai bajnok magyarokat verte meg a döntőben a német csapat, Szepessy sziporkázásával. Ekkor hangzott el a közvetítésben, hogy a német Szepessyvel szemben a magyar Schmitt áll a páston. Szepessy 1973-ban a második lett a német év sportolója választáson.
Az első olimpiai bajnokra 1984-ig kellett várni, Zita Funkenhauser a német csapat tagjaként nyert.
Funkenhauser László és a felesége, Vári Éva a vívóklubbal szemben laktak, a kis Zitának csak át kellett menni a zebrán, hogy megtalálja az életét megváltoztató sportágat. Zita ruganyos és mozgékony volt, feltűnt a tehetsége Haukler Juditnak, aki edzőként dolgozott.
A családot a nyugatnémetek kivásárolták Romániából. Az NSZK ugyanis 1967 után sok pénzt áldozott arra, hogy a világháború után a keleti blokkban maradt német gyökerű állampolgárait kimenekítse a kommunizmus alól. Fizettek Ceausescu rendszerének, így a 14 éves, látványosan átlag feletti tehetségű Funkenhauser a német vívófellegvárba, Tauberbischofsheimbe költözött, és ott teljesedett ki. A mai napig a kisvárosban él, a fogorvosi rendelőjében a magyar is hivatalos nyelv. Arany Jánostól is tud hibátlanul idézni verseket. Rendelőjének jelmondata: alles wird gut, vagyis minden jó lesz.
1984-ben, a 18 éves Funkenhauser a Los Angeles-i olimpián elsöprő lendülettel hozta a győzelmet az NSZK-nak. A női tőr csapatfináléban épp a románokkal szemben álltak a pástra. A román csapatból Orosz Rozália, Zsák Marcella és Weber Mónika is pontosan ugyanott nőtt fel, ahol Funkenhauser, ugyanott fejlesztették a tudásukat. Funkenhauser aztán az 1988-as olimpián is megvédte a címét.
Az imént említett Weber a 80-as évek végén lépett le Olaszországban a román titkosrendőrség, a Securitate emberei elől, a római menekülttáborba ment, és később ő is Németország felé vette az irányt. 1992-ben már Funkenhauserrel volt egy csapatban, hosszú pályafutásába még a 2000-es olimpia is belefért. 2000-ben már Rita König is ott volt vele együtt a bronzérmes csapatban, aki szintén tökéletesen beszél magyarul, ami nem meglepő, mert az anyját Daróczy Margaretának hívják.
2016-ban, a riói olimpián Simona Pop a román párbajtőrcsapattal lett olimpiai bajnok, de a döntőben a pást végében magyarul imádkozott, amikor ő már befejezte az asszóját, és a társának volt a feladata, hogy megnyerje az aranyérmet. Kétnyelvű, magyar-román felirattal köszönte meg Szatmárnak a sikert.
De a szatrmári sikerekből Magyarország sem maradt ki. 1990-ben Fekete Attila érkezett meg innen Budapestre, a BVSC-be igazolt, 1998-ban pedig már a magyarokkal ünnepelhetett világbajnoki aranyérmet, amit 2001-ben megismételt.
A '91-es budapesti világbajnokságon a már említett Andrásfi Tibor és Muzsnay Lilla még román színekben versenyeztek, utána eljöttek, és már legálisan telepedtek le Magyarországon. A gyerekük, ifjabb Andrásfi Tibor már Magyarországon született, és a BVSC-ben vált felnőtt bajnokká. Ha nincsenek a szatmári alapok, ki tudja, kedvet kapott volna-e a víváshoz valaha. Mivel az apja lett az edzője, akit szintén a Csipler-féle elvek mentén tanítottak, a kör így zárult be.
A kis magyar klub utoljára – ha közvetve is – Magyarországnak is adott bajnokot.
Csipler Sándor Szatmár díszpolgára lett, 1999-ben halt meg, kilencven éves korában. A nevét halála óta viseli a városban a vívóterem, szobrot is állítottak neki.
