Negyven évvel ezelőtt, 1985. május 29-én volt a futballtörténelem egyik legsötétebb napja, amikor a bajnokcsapatok Európa-kupájának (BEK) brüsszeli döntőjén 39, javarészt olasz állampolgárságú ember halt meg. A legfiatalabb, Andrea Casula, mindössze 11 évet élt.
A döntő helyszíne, a Heysel, ismert stadion volt, de mivel 1930-ban adták át, az 55 év alatt jelentősen amortizálódott. Noha a barcelonai vagy a madridi stadion is készen állt a rendezésre, Brüsszel kapta a meccset. Korábban rendeztek már a stadionban jó néhány kupadöntőt (háromszor volt helyszíne BEK- és KEK-döntőknek), akkora szurkolói érdeklődés azonban egyszer sem volt, mint 1985-ben.
A tragédia egyik kiváltó oka épp ez volt, hogy az európai szövetség (UEFA) figyelmen kívül hagyta, hogy milyen sok angol és olasz drukker érkezik. A két klub már előre panaszkodott a stadion leromlott állapotára, de érdemben ezzel sem foglalkoztak. A szervezési hiányosságok miatt egy jeggyel akár többen is bemehettek a lelátóra, laza volt az ellenőrzés, ki-be járkálhattak a szurkolók.
Ez a négy ok egymást erősítve vezetett oda, hogy az a szerda este elsősorban nem a futballról szólt. Sokkoló és tragikus képsorok járták be a világot, élettelen emberek feküdtek egymáson. Mások életéért a drukkerek és a mentők egyaránt küzdöttek. A mai normák szerint felfoghatatlan, hogy ezt a meccset mégis megrendezték, de akkor az UEFA úgy gondolta, hogy ha nem játsszák le, még nagyobb botrány alakulhat ki.
Sokan állították, hogy a készülődő játékosok nem tudták azt, mennyien vesztették életüket. Azt viszont közölték velük, hogy vannak áldozatok, ők maguk is hallották az öltözőben a fal leomlásának robaját.
A visszaemlékezések szerint a Juventus akart inkább játszani, ami történetében először nyert, Michel Platini tizenegyese hozta meg az áhított sikert. A francia középpályás saját térfelének közepéről vállalkozott egy hosszú indításra, a lengyel Zbigniew Boniek két védővel a nyakán lépéselőnybe került, és ugyan még a tizenhatos előtt rúgták meg, a játékvezető büntetőt fújt. Ez az ítélet aztán táptalajt adott az összeesküvés-elméleteknek, hogy az olaszoknak ezt a finálét meg kellett nyerniük a tragikus előzmények után.
A halálos roham
A két tábor már akkor is egymást hergelte, amikor a pályán két gyerekcsapat mérkőzött meg egymással a felvezető programban. A gyerekek a két csapat színeiben játszottak, és nem igazán értették, miért fütyülik őket. Utána, már egy órával a meccs előtt egymást dobálták, ebben az angolok voltak inkább a kezdeményezők.
A végzetes roham aztán negyedórával a kezdés előtt indult meg. A liverpooli drukkerek a mellettük lévő, eredetileg semlegesnek szánt Z szektorba törtek át, ahová elsősorban olyan olaszok váltottak jegyet, akik a környéken éltek. A drótkerítést könnyen áttörték, az egysoros rendőri biztosítás sem volt megfelelő, rajtuk is átgázoltak. A megtámadott drukkerek pánikszerűen menekültek, de egy támfal az útjukat állta, oda szorultak be.
Néhány embert maga a tömeg nyomott halálra, másokat az összeomló fal ölt meg, megint mások a zuhanás után haltak szörnyet. 32 olasz, négy belga, egy francia és egy északír állampolgár vesztette életét ezen az estén, és körülbelül 600 ember megsérült.
Az előzetesen a stadion másik oldalára helyezett olasz ultrák csak annyit láttak, hogy a sajátjaikra támadnak, ezért ők a játéktéren keresztül próbáltak segítséget nyújtani nekik. Miután megpróbáltak a pályára menni, őket a rendőrök, illetve a később bevetett lovasrendőrök visszaverték. Nem könnyen, helyenként állócsata bontakozott ki. A stadion egyik végében a mentőknek, a másikban a rendőröknek akadt dolguk.
Az eredetileg kiírt 20:15-höz képest közel két órával később kezdődhetett el a játék, a halálos események miatt a nyugatnémet tévé nem is közvetítette.
„Mintha bomba robbant volna”
– írta 30 évvel később Mark Lawrenson, az ír védő, aki a harmadik percben megsérült, így őt is a kórházban kezelték a traumatizált drukkerekkel együtt, és egy fegyveres rendőr állt az ágyánál, nehogy rátámadjanak, miután az altatásból magához tér. Amikor távozott, így is leköpdösték. A mostohaapja kicsit késve érkezett a stadion VIP-bejáratához, ő számolt be neki arról, hogy a folyosón hullazsákok feküdtek.
A tragédiáért kezdetben csak a Liverpool-szurkolókat hibáztatták, az UEFA elöljárói is ezt a narratívát erősítették. Emberölés gyanújával huszonhét angol drukkert vettek őrizetbe, közülük tizennégyen hároméves börtönbüntetést kaptak. A részletes nyomozás azonban kiderítette, hogy a szervezés nem volt megfelelő, ezért később gondatlanságból elkövetett emberölés miatt felelősségre vonták a város rendőrkapitányát is.
A brit miniszterelnök, Margaret Thatcher, azt kérte, hogy a következő években az angolok ne induljanak el a nemzetközi kupasorozatokban, mert a drukkerek több helyen is törtek-zúztak. Ehhez az UEFA is csatlakozott, és öt évre tiltották el azokat az angol csapatokat, amik előtte 1977-től 1984-ig uralták a BEK-et, csak a Hamburg tudott ebben az időszakban a győztesek közé feliratkozni.
A Heysel-tragédia jelentősen megváltoztatta a következő évek biztonsági intézkedéseit. Megszűntek az állóhelyek a stadionokban, az ülőhelyeket megszámozták, Angliában pedig szigorú törvényekkel visszaszorították a terjedő futballhuliganizmust. A Heysel Stadiont lebontották és újjáépítették, az újat 1995-ben adták át. 1996-ban a KEK-döntőnek adott otthont, a 2000-es belga–holland rendezésű Európa-bajnokságon pedig itt rendezték a nyitómeccset.
