Mindenért megőrülök, amin koriander van, még egy sima paprikás krumplival is csodákat tesz, friss, illatos, citromos-mentás érzetet ad bármilyen ételnek, nem beszélve arról, hogy a friss zöldtől minden étel szebb is lesz. Elborzadva nézem pár barátomat, akik finnyogva leszedegetik a humuszról, kihalásszák a pho levesből és kétféle salátát kell készíteni miattuk, ha korianderről van szó. Sokan szappanízűnek, mások poloskaszagúnak érzik, ritkább esetben semleges számukra a zöld növény. Akik szeretik, azok viszont imádják, mindenre tennék, szórnák, lelőhelyekre vadásznak és minden van belőle a hűtőjükben. Hogyan lehetséges az, hogy ennyire megosztó ez az egyre népszerűbb fűszer, legalább annyira, mint például a mazsola?
Gyors közvélemény-kutatásom alapján szerkesztőségünk is igencsak megosztott a kérdésben. Imádom! Minden étel jobb lesz tőle! Nagyon szeretem, minden mennyiségben! – mondják a korianderisták. Mások: Hatalmas nem a korianderre! Minden formájától rángógörcsöt kapok. Amikor eszed a málnát és az imént még egy poloska hesszelt rajta, na annak van koriander íze.
Bár hajlamosak vagyunk rá, hogy összehúzott szemöldökkel nézzünk arra, aki nem kedvel egy ételt, amit mi szeretünk, valójában ebben az esetben nem azért húzzák az orrukat, mert finnyásak. Azért fintorognak, mert mások, mint mi. Egész pontosan a szaglóreceptoraik egy csoportjában térnek el az átlagtól, ezért erősebben érzékelik a korianderlevélben található aldehideket, amelyek valóban szappanízűek. Ha tehát ön korianderutáló, és legközelebb egy taco partin vagy curry vacsorán érvekkel szeretné megvédeni magát, világosítsa fel a korianderimádókat, hogy igenis szappanízű, csak ezt éppen nem mindenki érzi, vagy nem annyira erősen.
A statisztikák szerint ez a genetikai eltérés csupán a lakosság pár százalékára jellemző, de az eloszlás földrajzilag is változó. Sokkal kevesebb korianderutáló van olyan tájakon, ahol gyakrabban használják ezt a fűszert, például Közép-Amerikában és Indiában. A legtöbb koriandertagadó pedig Kelet-Ázsiában található. Más ízek észlelésénél is genetikailag meghatározott, kedvelni fogjuk-e, ilyen például a keserű is. Ha valaki utálja a kelbimbót, a tonikot, a sört vagy a grapefruitot, arról sem tehet. A koriander azért más, mert nem egyszerűen kedvelés vagy elutasítás a reakció, hanem teljesen más az íz, amit egyikünk és másikunk tapasztal a fogyasztásakor. Ez a társadalmat megosztó kérdés régóta jelen van, már a 16-17. században is találtak feljegyzéseket, amelyek szerint sokan poloskaillatúnak érezték a korianderzöldet. Főzni pedig már az ókorban gyakran szerettek vele, Plinius szerint frissítő és hűsítő, található például a legrégebbi pesto receptekben is korianderzöld.
A Live Science egy olyan, átfogó tanulmányról számolt be, ami szerint a koriander preferencia öröklődik, és ugyan gyakorlással megkedveltetheti magával, aki ellenszenvet érez, de a legtöbben nem kínozzák magukat ezzel, és simán azt mondják, kösz, nem kérek rá koriandert.
Konyhatörténeti érdekesség, hogy a külföldi konyhák hazánkba érkezéséig csupán mag formájában volt jelen a magyar gasztronómiában, úgy viszont rendkívül népszerű. A mag szinte minden savanyúságba belekerül – zölden, levél formájában viszont még most is kincsként kell kutatni utána. Cserépben nagyon ritkán, friss, vágott formában is főleg indiai, ázsiai boltokban, delikáteszekben, piacokon találni. Rengeteg ázsiai, dél-amerikai, spanyol, indiai, közel-keleti étel kötelező hozzávalója, ami azt jelenti, hogy ezek tényleg elképzelhetetlenek nélküle. Ilyenek a thai kókusztejes és a paradicsomos-fűszeres indiai curryk, a vietnámi saláták, levesek, pirított tészták, nyári tekercsek, mexikói tacók, mezzék, de a fúziós konyha is rengetegszer operál vele, például úgy, hogy raguk, levesek, saláták tetejére szórva adnak hozzá egy kis ázsiai illatot.
