A tahó parkolásról bizonyára mindenkinek más jut eszébe, ami nem is meglepő – nap mint nap lehet találkozni valamilyen formájával, a járda teljes szélességben elállásától a közúti forgalom akadályozásáig. Az elmúlt években a tahó parkolás egyik legismertebb bajnoka Kern András volt, aki mindenféle pékségek előtt állt meg szabálytalanul, és egyszer azt is megjegyezte, hogy igazán nem kellene ezért feljelentgetni őt. Némi megnyugvást jelenthet Kernnek, hogy ha az i. e. 7. században élt volna az asszíriai Ninivében, akkor lehetséges, hogy pénzbírság helyett inkább demonstratív jelleggel karóba húzták volna az otthona előtt a tilosban parkolás miatt.
Azért csak lehetséges, mert bár erről számos helyen lehet olvasni, egyértelmű bizonyítékot igazából nehéz találni arra, hogy az illegális parkolás miatt is kivégzés járt azoknak, akik a szekerükkel elállták a Ninivét átszelő királyi utat. Az viszont biztos, hogy az ezt megépíttető király, Szín-ahhé-eríba vagy Szanhérib szigorú büntetéseket helyezett kilátásba arra az esetre, ha valaki megpróbálja megkurtítani az általa gondosan lemért és körülhatárolt utat. Ebből kiindulva a parkolós állítás sem tűnik akkora képtelenségnek, ezért érdemes megnézni, honnan is ered.
Szanhérib neve a Bibliából lehet ismerős, az Ószövetségben tűnik fel, mert i. e. 701-ben, egy izraeli lázadás elfojtása végén Jeruzsálem ellen vonult, de a várost nem tudta elfoglalni. A Királyok második könyvének 19. fejezete szerint azért, mert Ezékiás fohászát meghallva „még azon az éjszakán kijött az Úr angyala, és levágott az asszírok táborából száznyolcvanötezret, és mikor korán reggel fölkeltek, íme, mindenütt holttestek hevertek”. Erről Lord Byron írt egy verset is, amely magyarul Radnóti Miklós fordításában, Sénakherib pusztulása címen olvasható.
A történészek az isteni beavatkozásnál valószínűbbnek tartják, hogy egy pestisjárvány tizedelhette meg Szanhérib hadseregét, de akármi is történt, az biztos, hogy az asszír uralkodó az ostrom folytatása helyett hazatért Ninivébe, az Újasszír Birodalom akkori fővárosába. Ninive ekkor már több mint ezer éve létezett, de fővárossá Szanhérib tette meg, az apja, II. Sarrukín (II. Szargon) által kinevezett Dúr-Sarrukínt váltotta le. Szanhérib már az uralkodása elején elrendelte a város felvirágoztatását, az izraeli lázadás leverése után pedig személyesen felügyelte ezt a projektet.
Így született meg többek közt Szanhérib hatalmas palotája, benne gigászi szobrokkal, domborművekkel és pompás kertekkel. Utóbbiak annyira pompásak lehettek, hogy az elmúlt tíz évben komolyan felvetődött, hogy az ókori világ hét csodája között számon tartott babilóniai függőkertek valójában nem is Babilóniában voltak, hanem Szanhérib palotájában. A városban emellett építettek egy csatornarendszert, egy 12 kilométeres kerületű, vastag kőfalat és egy 24 méter széles, fényesre suvickolt utat. Azt nem tudjuk, hogy ez az út pontosan hol húzódott, de becslések azért vannak.
Az eredményeiről egy kőtáblán is beszámolt, amelyet ma is meg lehet nézni az Isztambuli Régészeti Múzeumban. Ezen a kőtáblán szerepel – a tények rögzítése és Szanhérib kötelező önfényezése mellett – a következő részlet is: „azért, hogy a királyi utat ne lehessen megkurtítani, a teljes hosszán megmértem a szélességét, és kőtáblákat helyeztettem el egymással szemben a két oldalán. Ha a város bármely lakosa lebontja a házát, és úgy épít újat, hogy annak alapzata a királyi úthoz ér, a saját háza előtt húzzák karóba”.
Ez elég konkrét fenyegetésnek tűnik, és Szanhérib egyéb feljegyzéseiből azt is tudjuk, hogy nagy rajongója volt az emberek karóba húzásának, szóval simán el lehet képzelni, hogy húztak is karóba emiatt embereket, ha felelőtlenül építkeztek. Az viszont elsőre nem egyértelmű, hogy honnan jött az az értelmezés, hogy az út szélét jelző kőtáblák amolyan ókori parkolni tilos táblákként is funkcionáltak. Az állítás időnként feltűnik az interneten, két éve a BBC-n futó Quite Interesting is posztolt róla, de magán a kőtáblán nincs szó a szekerek parkolásáról.
Két könyvben is feltűnik ugyanakkor a dolog: az egyik a Lyon Sprague de Camp által írt The Ancient Engineers, a másik pedig a Modern Traffic Control című mű Joseph Ingrahamtől. Előbbit a hatvanas, utóbbi az ötvenes években adták ki, mindkettőben arról van szó, hogy a királyi utat szegélyező kőtáblákon az állt: „Királyi út. Ne hagyd, hogy bárki elvegyen belőle”. Sprague de Camp a könyvében azt írja, Szanhérib konkrétan meg is parancsolta, hogy ha valaki elállja az utat, azt húzzák karóba, Ingraham pedig erre is kiterjesztette a táblán valóban szereplő, telkekre, házakra vonatkozó tiltást.
Ahogy Ingraham is kiemeli, akármilyen furcsán is hangzik ez, az ókorban is problémát jelentettek a járművek, csak akkor nem autók meg rollerek miatt állt a forgalom, hanem gyaloghintók és szekerek miatt. Julius Caesar konkrétan betiltotta a Római Birodalomban a nappali órákban a szekérforgalmat, mert a hajtók sokszor veszélyeztették a gyalogosokat, Hadrianus pedig később a lovakra is kiterjesztette a tiltást. Ezzel a dugókat is meg lehetett akadályozni, és erre meg persze a királyi út elrendelt méretének megőrzésére törekedve simán lehet, hogy Ninivében valóban felléptek a tilosban parkolók ellen. Méghozzá véglegesen.
