A magyar fociválogatott az ezredik mérkőzését játssza Isztambulban csütörtök este, és izgalmas kvízkérdés lehetne ezzel kapcsolatban, hogy ki volt a nemzeti csapat legfiatalabb játékosa a válogatott több mint 123 éves történetében. Albert Flórián neve talán sokaknak beugrana, a legendás játékos még 18 éves sem volt, amikor már a felnőtt válogatottban számoltak vele, és a németeknek gólt is lőtt. Pár évtizedet még visszautazva az időben, egy másik legenda, Schlosser Imre még Albertnél is fiatalabban mutatkozott be a válogatottban. Ám mindkettőnél volt még fiatalabb.
A helyes megoldás Horváth József, a BTC csatára, aki fél évvel a tizenhatodik születésnapja előtt kapta meg először a lehetőséget a válogatottban.
„Tökéletesen kezelte a labdát, kiválóan cselezett, kapuralövései veszélyesek voltak” – írta róla a sportlap annak idején, és ezek a kvalitásai keltették fel Hajós Alfréd figyelmét, aki maga is megfordult a fociválogatottban, miután abbahagyta az úszást. 1906-ban már ő volt a kapitány. A mieink a csehekkel mérkőztek április elsején, és 1:1-es döntetlent értek el, itt játszott 15 és fél évesen Horváth, akinek ezt a rekordját azóta sem döntötte meg senki.
Horváth beceneve egyébként „Flamó” volt, de azt nem jegyezték fel, miért kapta. Ez a szlengben éhséget jelent, nem olyan nehéz asszociálni arra, hogy tinédzserként mindig éhes volt.
Horváth már betöltötte a tizenhatot 1906. októberében, amikor az első válogatott gólját lőtte, ezzel is ő máig a rekorder. Azon a meccsen rögtön kettőt is lőtt, az ellenfél egyébként újra Csehország volt, és 4:4 lett a végeredmény. A második gólja különösen emlékezetes volt. Íme, erről egy korabeli sajtóbeszámoló:
„Károlynak Sebestyéntől és Horváthtól támogatva sikerül a csehek fedezeteit kijátszani, és az egyik hátvédet is elkerülve, a labdát az őt nyomon követő Horváthnak leadni, aki a 16-os vonalról egy süvítő lövéssel védhetetlen gólt lő. Ezzel 4:3, de nemsokára érkezett az egyenlítés.”
Az apró termetű, de a közönség rokonszenvét mindig élvező Horváth még egy harmadik rekordot is tart, az övé a válogatottban elért első mesterhármas is – ezt is még a nagykorúvá válása előtt jegyezte. Újra Csehország az ellenfél, 1907. áprilisában, a Millenárison, ahová a hűvös idő és az eső miatt csak ezer néző ment ki. Az akkor még hetente megjelenő Nemzeti Sport a tudósításában azt írta, hogy a magyar hátvédek hibájából a cseh csatársor veszélyesen támadott és aránylag könnyen jutott a 37. percben a vezető gólhoz, ami „teljesen a magyar csapat ellen hangolta a közönséget.” A csehek Pelikán József góljával kerültek előnybe a nem túl jó talajú pályán, ezt Horváth kiegyenlítette, de egy újabb cseh góllal a félidőben a vendégcsapat 2:1-re vezetett.
A szünetben a csapat rendezte a sorait, Horváth rúgott még kettőt – a harmadik góljával ő állította be az 5:2-es végeredményt. A korabeli sajtóbeszámolók kiemelték, hogy az eredményességéhez hozzájárult, hogy a második félidőben helyet cserélt Schlosserrel, és így a magyar támadások agilissá, kevésbé kiszámíthatóvá váltak.
A lap nem hallgatta el, hogy ez nem a legerősebb cseh válogatott volt, mert a Sparta Praha játékosait nem vették számításba. „Meg kell állapítanunk azt, hogy a magyar csapat játéka a várakozáson alul maradt. Nem volt kielégítő sem a védelem, sem a támadás.” Ezen a találkozón egyébként Hajós Alfréd játékvezetőként volt ott a pályán.
Horváth egy hónappal később ott volt a csapatban az osztrákok elleni vereségnél is, de a következő válogatott fellépésére hét évet kellett várni. 1914. május 3-án játszott utoljára, akkor is Ausztria volt a rivális. Hat válogatott meccsén tehát ötször volt eredményes, ami egészen kivételes teljesítmény. Pláne, hogy 18 éves kora előtt érte el az összes válogatott gólját. Az első világháború után már nem került be a csapatba, és az sem biztos, hogy 1918 után még játszott egyáltalán.
Ebben közrejátszott, hogy állandó derékbántalmakkal és ízületi betegséggel szenvedett, nagyrészt a csúz fosztotta meg attól, hogy még szebb karriert fusson be.
Mint a tempofradi.hu kiderítette, 1945-ben, Budapest ostroma alatt halt meg, február 23-án. 54 évet élt.
