A labortechnikus, akinek szervezetébe gyilkos adag plutónium került, mégis egy rejtélyes balesetbe halt bele
1974. november 13-án este Karen Silkwood, a helyi plutóniumüzem 28 éves munkása a New York Times riporterével megbeszélt titkos találkozóra tartott autójával az oklahomai országúton. A találkozó nem jött létre, mert a nő kocsija lesodródott az útról, egy betonfalnak ütközött, és vezetője a helyszínen meghalt. A rendőrségi jelentés szerint az autójában és a vérében marihuánát és erős nyugtatószert találtak, így a balesetet az okozhatta, hogy elaludt a volánnál.
Karen Silkwood egy köteg dokumentumot készült volna átadni aznap David Burnham újságírónak, a mappának a baleset után viszont nyoma veszett. De nem ez volt a haláleset egyetlen gyanús körülménye. A rendőrség nem vette figyelembe például, hogy az autó hátulján olyan sérülésnyomok is látszódtak, amelyek arra utalhattak, hogy Silkwood kocsija egy másik járművel ütközött a baleset előtt.
A legtöbb gyanakvásra mégis a papírok eltűnése adott okot: ezek azt bizonyították volna, hogy a Kerr-McGee nukleáris vállalat gondatlanul bánik az alkalmazottaival, mivel azokat folyamatosan a világ egyik leggyilkosabb fémje, a plutónium való radioaktív szennyezésének teszi ki. Ahogyan halála előtt Silkwood szervezetében is az egészségügyi határérték többszöröse volt jelen belőle.
A család és néhány független szakértő nem hitte el a baleset hivatalos verzióját, és a közvéleményt is évtizedek óta izgalomban tartja Karen Silkwood rejtélyes története. Ügyét oknyomozó riporterek, környezetvédők, atomenergia-ellenes aktivisták és polgárjogi szabadságharcosok tucatjai karolták fel, az ABC csatorna pedig még tavaly, a baleset ötvenedik évfordulóján is új dokumentumfilmmel jelentkezett.
A szakszervezet Jeanne d’Arcja
A Texasban felnövő Karen Silkwood jó képességei már az iskolában megmutatkoztak, ösztöndíjjal bejutott a főiskolára is, amit viszont az első év után a szerelem miatt otthagyott: megszökött William Meadows olajmunkással, akivel összeházasodtak, és három gyerekük született. A férj zűrös élete miatt Silkwood 1972-ben beadta a válókeresetet, de a gyerekek felügyeleti jogát a férjére hagyta. Ezután Oklahoma Citybe költözött, és állást kapott a Kerr-McGee Corporation nukleáris feldolgozó üzemében, amelyben plutóniumból gyártották atomerőművek fűtőelemeit. Silkwood a metallográfiai laboratórium egyik technikusa lett.
A plutónium rendkívül veszélyes elem, már egy mikroszemcsényi belélegzése vagy lenyelése is halálos betegséget okozhat, egy baseball-labda nagyságú plutóniummennyiség pedig elég egy atombomba elkészítéséhez. Ezért az oklahomai üzemben számos óvintézkedés védte a dolgozókat, akik védőruhában, kesztyűben és bizonyos esetekben gázmaszkkal a fejükön dolgoztak, a veszélyes helyiségekből kilépve pedig egy sugárzásmérő-kontrollon is át kellett menniük.
Néhány hónapot az üzemben töltve Karen Silkwoodnak viszont egyre több aggasztó hiányosság tűnt fel, valamint hogy a munkatársak rendszeresen megszegik az egészségbiztonsági előírásokat. Silkwood ezért első lépésben jelöltette magát az Olaj-, Vegyipari és Atomipari Dolgozók Szakszervezetének (OCAW) helyi bizottságába, ahová – első női tagként – be is került.
A sorozatos gyanús esetek miatt a bizottság másik két tagjával úgy döntöttek, a szakszervezet magasabb szintjéig viszik az ügyüket, ezért 1974 szeptemberében Washingtonba utaztak, ahol beszámoltak a tapasztalataikról az OCAW két vezetőjének. Silkwood azt is elmondta, hogy szemtanúja volt, amint a minőség-ellenőrző laborban a technikus filctollal satírozta ki a röntgenfelvételeken a nukleáris fűtőelemek hibáit, holott a hibát szigorúan jelentenie kellett volna. Másnap Silkwood és két társa az Atomenergia Bizottság előtt is tanúvallomást tett arról, hogy a Kerr-McGee-ben termékellenőrzési nyilvántartásokat hamisítanak, és a termelés növelésének érdekében súlyosan kockáztatják a dolgozók biztonságát.
Plutónium a bolognais szendvicsen
Mikor újra munkába álltak, Silkwood a november 5-i munkanapján nem ment át a rutinellenőrzésen: a plutóniumszennyezettség törvényi határértékének közel négyszázszorosát mutatták ki rajta. A szokásos protokoll szerint alaposan megfürdették, megsúrolták, fertőtlenítették és hazaküldték, majd rendszeres vizelet- és székletminta leadására kötelezték. Két nappal később, amikor egy szakszervezeti megbeszélésen vett részt a munkahelyén, a tesztje ismét pozitív lett. Ekkor a vállalat egészségügyi személyzete megállapította, hogy súlyosan plutóniumfertőzött, ezért házkutatást tartottak az otthonában, ahol több felületen is találtak plutóniumszennyezést: a fürdőszobájában, a konyhájában, még a hűtőszekrényében lévő bolognais-sajtos szendvicsén is. A házat az utolsó szögig kiürítették és fertőtlenítették, még a tapétát is leszaggatták a falakról.
Silkwoodot, a barátját és a szintén az üzemben dolgozó lakótársukat a Los Alamos Nemzeti Laboratóriumba küldték, hogy kivizsgálják, milyen mértékben érte szennyeződés a szervezetüket. Silkwood tüdejében közel kétszer annyi veszélyes fémet találtak, mint amennyi elegendő a biztos rák kialakulásához. De ezt már nem élte meg: egy héttel később meghalt autóbalesetben.
A kiszivárgott mulasztások ügye ekkor már visszafordíthatatlan volt, az Atomenergia Bizottság saját vizsgálatot indított az üzemben uralkodó munkakörülmények feltárására, amiből kiderült, hogy a Kerr-McGee-ben a működésük öt éve alatt 17 biztonsági hibát jelentettek, melyek során 73 alkalmazott szennyeződött. A szakszervezet további 39, a plutónium nem megfelelő kezelésével kapcsolatos listát állított össze, majd decemberben újabb öt személyt érintő esetet jelentettek. A vállalat kitalációknak nevezte a vádakat, mégis több mint két hétre bezárták az üzemet.
Ki ölte meg Karen Silkwoodot?
Halála után Silkwood családja beperelte a konszernt, és 11,5 millió dolláros kártérítést követelt tőlük. A Kerr-McGee ügyvédje a tárgyaláson Silkwoodot érzelmileg instabil, nyugtatókon élő karakternek állította be, aki szándékosan megfertőzte magát plutóniummal, csak hogy az üzem veszélyességét bizonyítsa. 1979-ben egy Oklahoma City-i szövetségi bíróság tízmillió dolláros kártérítést ítélt meg a családnak, a vállalat fellebbezett, az ügy a Legfelsőbb Bíróságig jutott, végül a Kerr-McGee 1986-ban peren kívül 1,38 millió dollár kifizetését vállalta a családnak. A felelősségüket viszont nem ismerték el.
A szövevényes történet évekig az amerikai közvélemény egyik népszerűbb témája volt, számos könyv, cikk és dokumentumfilm foglalkozott Silkwood halálának körülményeivel, köztük Howard Kohn 1981-ben megjelent könyve, a Who Killed Karen Silkwood? (Ki ölte meg Karen Silkwoodot?). A leghíresebb feldolgozás Mike Nichols 1983-as, Silkwood című, öt Oscar-díjra jelölt filmje, amelyben Meryl Streep alakította az Atomipari Dolgozók Szakszervezetének mártírját.
Amikor a színésznőt a film bemutatása után egy interjúban arról kérdezték, hogy mit gondol, tényleg megölték-e Karen Silkwoodot, Streep azt válaszolta: „A forgatás elején természetesen én is azt gondoltam, hogy megölték, de mostanra rejtélyesebb ez az ügy számomra, mint valaha. Karen tele volt ellentmondásokkal. Szerette a gyerekeit, mégis elhagyta őket. A biztonságért harcolt, mégis néha marihuánát szívott és tablettákat szedett munka közben. Nem tudom, mi történt vele.”
(Források: New York Times, Time, Los Angeles Times, Wikipedia)
