Öt kanadai jéghokis csoportosan szexelt egy nővel, hét évvel később az esküdtek döntik el, a nő beleegyezett-e

Néhány nappal azelőtt, hogy egy autó tömegbe hajtott Vancouverben, a kormányzó liberálisok pedig megnyerték a parlamenti választásokat, megkezdődött öt jégkorongozó büntetőpere is Kanadában. A vádak szerint a korábbi junior világbajnok hokiválogatott tagjai 2018 nyarán, az Ontario állambeli Londonban több órán keresztül bántalmaztak szexuálisan egy 20 éves nőt egy hotelszobában. Az azóta elit klubokban játszó sportolók (Michael McLeod, Dillon Dubé, Cal Foote, Carter Hart, Alex Formenton) máig ártatlannak vallják magukat, és azt állítják, az aktusok a nő beleegyezésével történtek. Az ügyész szerint éppen ez lesz a per tárgya is:
annak megállapítása, hogy mi jelenti és mi nem jelenti valaki beleegyezését a szexbe.
Nem érezte, hogy van választása
2018. június 19-én éjjel E. M. – akinek személyazonosságát bírói rendelkezés védi – a Jack’s Barban szórakozott a barátaival, amikor találkozott az utánpótláscsapat tagjaival. A fiatal hokisok néhány hónappal korábban nyerték meg a junior világbajnokságot, ezért a jégkorongszövetség, a Hockey Canada alapítványi gálájának vendégeiként érkeztek a városba, majd úgy döntöttek, az ünnepség után a bárban folytatják a bulit. E. M. szerint a csapat több tagja is beszélgetést kezdeményezett vele, majd elszakadva a barátaitól, táncolni kezdett egyikükkel, Michael McLeoddal. Ezután kettesben felmentek a férfi belvárosi hotelszobájába, ahol valóban konszenzuálisan, szexeltek.
A nő még meztelenül feküdt az ágyon, amikor McLeod kiment a hotel folyosójára, és egymás után engedte be a csapattársait a szobába. Az államügyész az első tárgyalási napon azt mondta, ezután mind az öt vádlott szexuális kapcsolatot létesített az áldozattal anélkül, hogy ebbe az beleegyezett volna, majd a nő vallomását részletezte. E szerint McLeod és két társa rávette E. M.-et az orális szexre, többen vaginálisan közösültek vele, közben egyikük többször rácsapott a nő fenekére, leköpték és nevettek rajta, és volt, aki a nemi szervét súrolta az arcához. Az éjszaka végén McLeod még egyszer, ekkor már kéretlenül, közösült vele.
Az ügyész szerint ennek ellenére az esküdtek az áldozattól nem fogják a bíróságon azt hallani, hogy nemet mondott ezekre a szexuális cselekményekre, ahogy azt sem, hogy fizikailag ellenállt volna. „De azt biztosan elmondja majd, hogy az éjszaka folyamán végig azt tette, amit a szobában lévő férfiak akartak, hogy tegyen, és amiről úgy érezte, hogy elvárják tőle – hiszen részeg volt, kényelmetlenül érezte magát, és nem tudta, mi történne, ha mindezeket nem tenné meg.” Szerinte a nő néhányszor megpróbálta elhagyni a szobát, de a férfiak maradásra kényszerítették. „Húszévesen, ittasan volt jelen abban a szobában, miközben egy csapat nagydarab, ismeretlen férfi úgy beszélt egymással, mintha ő ott sem lenne – nem azt érezte, hogy van választása.”
209-es szoba, Mickey
E. M. a vele történtekről még másnap beszámolt a nevelőapjának, aki felkereste a jégkorongszövetséget, azok pedig a londoni rendőrséghez fordultak. A rendőrség viszont 2019-ben bizonyítottság hiányában lezárta az ügyet, és annak a sportszövetségben sem lett semmilyen következménye. E. M. 2022 áprilisában 3,5 millió kanadai dollár értékű kártérítési pert indított a szövetség ellen, majd alig egy hónapon belül sikerült is peren kívüli egyezséget kötniük. Az egyezség és ezzel együtt a sportolók ügye viszont akkora médiavisszhangot váltott ki, hogy a társadalmi nyomás hatására a rendőrség is felülvizsgálta a korábbi nyomozását. Ennek végén a rendőrfőnök bocsánatot kért a panaszostól, és 2024 februárjában, közel hat évvel az eset után vádat emeltek a sportolók ellen. A férfiak ártatlannak vallották magukat a bíróságon, így az ügy az esküdtszék elé került.
A múlt héten kezdődő tárgyalási napokon az esküdteknek levetítették például azt a videót, amin az látható, ahogy a nő a barátaival némi sorban állás után bejut a bárba, majd nem sokkal később pénzt vesznek ki egy bankautomatából, és megisznak a pultnál két-két felest. Egy másik videón már az látszott, hogy táncolás után újra elfogyasztottak még egy kör röviditalt. A játékosok nagyjából ugyanebben az időben léptek be a bárba, őket várakozás nélkül beengedték. Az esküdtszék láthatta azokat a fotókat is, amik az este korábbi részében készültek a sportolókról: az öltönyös fiúk a hotelben, ökölbe szorított kézzel mutatták a kamerának a világbajnoki gyűrűjüket. És bemutatták az első számú vádlott, McLeod csoportos chatüzenetét is, amelyben ez állt: „Ki akar egy gyors hármas szexet? 209-es szoba, Mickey.”
1989 óta 15 eset
Az Athletic nemrég külön cikkekben elemezte az ügyet és külön Michael McLeod karakterét, akit nemcsak sármos, de tehetséges aranyifjúként jellemzett. A jelenleg 27 éves férfi híres kanadai jéghokis dinasztia sarja, aki 2016-tól hat szezont töltött a rangos New Jersey Devils játékosaként. Miután 2024 januárjában vádat emeltek ellene, a klubja nem hosszabbított vele szerződést, így az orosz bajnokságban folytatta a pályafutását.
Az Athletic cikk címe (Michael McLeod a kanadai sztárgyárrendszer terméke volt. Most mindkettőt bíróság elé állítják) elég pontosan leírja a sportág helyzetét is. A kanadai közszolgálati televízió oknyomozó műsora ugyanis már 2022-ben feltárta, hogy a kanadai rendőrség 1989 óta legalább 15 esetben végzett nyomozást olyan ügyekben, amelyekben utánpótlás korú jégkorongozók követhettek el csoportos szexuális zaklatást. Legalább 50 játékost gyanúsítottak meg ilyen bűncselekményekkel, közülük végül 25 ellen emeltek vádat, és csak egy sportolót ítéltek el.

A riportban megszólaltatták Cheryl MacDonald szociológiaprofesszort is, aki ebből a szempontból tanulmányozta a kanadaiak nemzeti sportját és utánpótlását. Tinédzserként ő is egy hokijátékossal járt, és már akkor megfigyelte, hogy egyes játékosok személyiségében milyen változás következik be, amikor az elitbe kerülnek: az addig kedves fiú bunyókban vett részt, homofób vicceken szórakozott és normalizálni kezdte az erőszakot. „Azt mondta, hogy én ezt nem érthetem, neki ezeket meg kell tennie ahhoz, hogy sikeres legyen és beilleszkedjen, mert a hokisok ilyenek.” A szociológus szerint az, hogy
a csoportos szex gyakori a férfihokiban, egy olyan kultúrából ered, amelyben a nők megszerzése is egyfajta csapatsportot jelent.
Szerinte azonban a dolgok néha „akaratlanul is kicsúsznak a sportolók kezéből, és nem mindig egyértelmű a határvonal az előre megfontolt és kontroll alól kicsúszó erőszakos esetek között”.
A Women’s Legal Education and Action Fund nőjogi szervezet projektigazgatója viszont azt hangsúlyozta, Kanadában egyértelmű jogi szabályok vannak a beleegyezés meghatározására. „Kanadában nincs olyan, hogy hallgatólagos beleegyezés. A beleegyezésnek végig meg kell maradnia. Nem lehet mindenre kiterjedően, előre megadni azt.” Egy jogászprofesszor pedig azt emelte ki, hogy az áldozat számára ez egy nagyon nehéz ügy lesz, mert öt vádlottal néz szembe, akik mind saját ügyvéddel érkeznek, és várhatóan rengeteg keresztkérdést tesznek fel majd, hogy megkérdőjelezzék az áldozat szavahihetőségét.
A 2022-es vádak alaposan felforgatták a kanadai jégkorongvilágot: képviselők, véleményvezérek és szülők szólították fel a szövetséget és a klubokat, hogy változtassanak az ilyen jellegű panaszok kezelésén és a hoki káros kultúráján. Még parlamenti bizottság is alakult a junior jégkorongosokkal kapcsolatos problémák kivizsgálására. A szervezet akkor egy nyilatkozatban azt közölte, hogy komolyan vesznek minden szexuális zaklatással kapcsolatos vádat, és ígéretet tettek arra, hogy átalakítják a rendszerüket. Ennek egyik lépéseként két éve Katherine Hendersont nevezték ki a kanadai jégkorongszövetség elnökének. Ő az első női vezető az intézmény történetében, Henderson pedig az első munkahetét rögtön olyan konferenciák szervezésével kezdte, ami az elit hokiban tapasztalható mérgező férfiasság, illetve a nőgyűlölet és szexizmus témáit járta körül.
Öntudatlanul nem lehet beleegyezést adni
A nemi erőszakkal kapcsolatos mítoszok egyik leggyakoribb tétele, hogy az erőszak kizárólag fizikai kényszerítéssel történhet meg. Ezzel szemben szexuális erőszaknak minősül minden olyan konszenzus nélküli tevékenység, amihez tehát a partner nem adta valamilyen módon (verbális vagy nonverbális módon) a beleegyezését: idetartoznak a nem kívánt csókok és érintések, illetve szexuális tevékenységek egy olyan emberrel, aki nem képes egyértelműen kifejezni az akaratát, mert például alkohol vagy drog hatása alatt áll.
A beleegyezés problémaköre legutóbb Gisèle Pelicot esete kapcsán került elő, akit tíz éven át nagy dózisú nyugtatókkal kábított el a férje, majd az öntudatlan nőt megerőszakolta és idegen férfiaknak is felkínálta szexuális erőszakra. Az ügy nyilvánosságra kerülése után nőjogi aktivisták felszólították a francia törvényhozókat, hogy az eddig hiányzó beleegyezés kifejezést is írják bele a jogi definícióba, vagyis hogy minden beleegyezés nélküli aktus nemi erőszaknak minősüljön.
A „londoni ötök” tárgyalása várhatóan nyolc hétig tart majd, ha elítélik őket, Michael McLeod társai akár öt év börtönbüntetést is kaphatnak, míg McLeod tízre is számíthat.