Rezsitámogatás
Ismét rezsitámogatást adna a kormány az egyházi iskoláknak és óvodáknak
Túlságosan megdrágult a gáz, az áram, a víz- és a csatornadíjak.
A napelemszövetség szerint a fogyasztók, a cégek és az állam sem járt jól a napelemstoppal
A Magyar Napelem Napkollektor Szövetség elnöke szerint a jogszabályi bizonytalanság miatt nagy kárt szenvedett az ágazat.
Egyszeri rezsitámogatást ad a kormány az egyházi iskoláknak és óvodáknak
A támogatás összege 19 854 forint/fő.
Közel 300 ezer forinttal nőtt a patikák energiaköltsége – 90 ezres támogatással segítene rajtuk az...
Elsősorban a kistelepülési gyógyszertárak kaphatnak segítséget, de több feltételt is megszabtak ehhez.
Egész évben megtartja a kormány a rezsitámogatást
Erről Lantos Csaba energiaügyi miniszter adott tájékoztatást. Lantos arról is beszélt, hogy a kormány víziközmű-felújítási programot tervez.
Népszava: Rezsitámogatásért cserébe elvenné a közvilágítást az önkormányzatoktól a kormány
A Megyei Jogú Városok Szövetségének elnöke már többször beszélt erről Orbánnal.
Ferencváros visszamenőleges rezsitámogatást szavazott meg, a Fidesz kivonult a testületi ülésről
Egymást okolta a kerület vezetése és a kormánypárti ellenzék: Baranyi Krisztina polgármester a rezsivédelmet kérte számon, a Fidesz léhasággal vádolta Baranyit.
Most olyanokat is kihűlés fenyeget, akiket korábban soha
A rezsiszámlák megemelkedése miatt az alsó középosztály, a kisnyugdíjasok, az egyedülálló szülők és albérletben élő egyetemisták ezreinek okozhat gondot a lakás befűtése. A spórolásban az...
Debrecen kapja a legtöbb kormányzati rezsitámogatást
A kormány közzétette a listát, melyik településnek mennyit adnak, így kiderült az is, melyik budapesti területek nem kapnak egyáltalán.
Már több mint 10 ezren igényelték meg a budapesti rezsitámogatást
Nagyjából tízszer annyian, mint tavaly.