Kép
Egy holland önkormányzat véletlenül kikukázott egy ritka Andy Warhol-képet
Több más műalkotás kíséretében dobták ki felújítás közben.
Ötven évvel az ellopása után egy holland múzeumban akadtak rá ifjabb Pieter Brueghel festményére
A kerek festmény a gdański nemzeti múzeumból tűnt el még 1974-ben.
Olaszországban szarral próbálták összekenni az állatvédők Picasso egyik képét
Egy állattenyésztő cég ellen tiltakoztak, de a képnek nem lett baja.
Most már bárki kipróbálhatja a mesterséges intelligenciával felturbózott Binget
A Microsoft egy rakás érkező újdonságot is bejelentett a keresőmotorjához, amiben így több lesz a kép, de érkeznek az előzmények és a külön akciók is.
Már a böngészős Google Fordítóban is lehet képeket fordítani
Erre, valamint a dokumentumok és a honlapok fordítására is lett egy külön fül, a következő hetekben pedig okosabb is lesz a fordító.
Orbán kicsit másképp mutatta meg a Zelenszkij-kézfogást, mint a hivatalos fotók
Máskor senkit sem érdekelne egy kézfogás két ország vezetője között, de Orbán és Zelenszkij most nagy üzengetések után találkozott egymással. Egy kézfogás, de több fotó és több olvasat.
Mi a közös a kosárlabdázó demogorgonban és a bírósági tárgyaláson ülő Godzillában?
Hát az, hogy az internetet letaroló, DALL-E Mini nevű mesterséges intelligencia mindkettőből simán generál nekünk kilenc, sokszor rémálomba illő képet.
Romok, tömegsírok, megemlékezések a halottakért – az orosz-ukrán háború 50. napja képekben
Kijevben Mariupol hőseiről neveznek el parkot, míg a főváros környékén továbbra is zajlik a tömegsírok feltárása. Luhanszk és Donyeck térségében egyre több civil áldozatot szed a háború.
Billie Eilish szerint a mellei miatt elveszített legalább 100 ezer követőt
Nehéz a popsztárok élete.
Melyik politikus szerez több lájkot a gyerekével?
Megszaporodtak az olyan posztok a Facebookon, amikben a magyar politikusok a saját gyerekeiket mutatják meg, ezekkel aztán jön a nagy lájkcunami is. Megnéztük a legaktívabb politikusok legnépszerűbb...