Csökkenés

Nyáron Csongrád-Csanád, Tolna és Győr-Moson Sopron vármegyékben emelkedtek leginkább a lakásárak
Élénk volt nyáron is a lakáspiac, de májushoz képest hat vármegyében csökkentek az árak.
Durván beszakadt a kormány kedvenc gazdasági mutatója, nem jönnek a beruházások
16,8 százalékkal csökkent a beruházások volumene, 8 éve volt utoljára ilyen gyenge az adat.
Egy év alatt majdnem tíz százalékkal esett vissza a beruházások teljesítménye
Az első negyedévi adatokat az egy évvel korábbival vetették össze.
Majdnem feleannyi szexjelenet van a hollywoodi filmekben, mint 24 évvel ezelőtt
Összességében negyven százalékos a csökkenés, de az akciófilmekben például 70 százalékkal kevesebb a szexjelenet, mint 2000-ben volt.
Lassult az infláció júniusban az euróövezetben
Magyarországon viszont még mindig 20 százalék fölötti volt.
OECD-jelentés: Magyarországon csökkentek leginkább a reálbérek
Magyarországon négyszer nagyobb volt a csökkenés az első negyedévben, mint az OECD-átlag.
Csökken a forgalom a kiskereskedelemben, egyre kevesebbet költünk élelmiszerre
Használtcikk-üzletek forgalmában viszont jelentős volt a növekedés decemberben.
December vége óta nőnek az európai gáztartalékok, a magyar viszont csökken
A gáztárolók töltöttségének növekedése ritka ebben az időszakban, de ez még egyáltalán nem jelenti azt, hogy Európa kilábalt volna az energiaválságból.
Itt vannak az első hazai adatok: a legnagyobb mértékben a Sinopharm-, a Szputnyik V és az...
Megjelent egy tanulmány, amely először közöl vakcinatípusra lebontott, hosszú távú adatokat arról, hogy az idő múlásával hogyan alakul a Magyarországon használt vakcinák hatékonysága. A csökkenés a...
Kövess minket Facebookon is!