Barlangfürdő
Több száz ember megélhetését veszélyeztetheti, hogy leégett a miskolci barlangfürdő
Ez a város egyik legfontosabb turisztikai attrakciója.
Egy lámpa miatt gyulladhatott ki a Miskolctapolca Barlangfürdő
Egy teraszon lévő kültéri lámpánál keletkezhetett zárlat, pedig három hete vizsgálták meg a fürdő elektromos hálózatát.
Újjáépítik a leégett barlangfürdőt, ígérte Miskolc megválasztott polgármestere
A barlangfürdő aquaterápiás részlegének második emeletén keletkezett tűz terjedt át a tetőszerkezetre, a tűz oka egyelőre ismeretlen.
Leégett a miskolctapolcai Barlangfürdő egyik épületének tetőszerkezete
A gyógyászati központ gyulladt ki, éjjel sikerült megfékezni a lángokat.
Miskolci polgármester: A Barlangfürdőt nyitva kívánjuk tartani 2023-ban is
A szokásos karbantartás rövidebb lehet, így két hét januári szünet után kinyithat majd újra az emblematikus miskolctapolcai fürdő.
Ismét bezár a miskolctapolcai Barlangfürdő
Január 9-én két hétre újra leállítják, a folytatás bizonytalan.
Pénteken újranyit a miskolctapolcai Barlangfürdő
Összefogtak a helyi vállalkozók, több mint 20 millió forintot adtak Miskolc legfontosabb turisztikai produkciójára.
Hétvégi nyitvatartás vagy a vállalkozók pénze mentheti meg a miskolctapolcai Barlangfürdőt
A város turizmusának végét jelentheti, ha tartósan zárva lesz a fürdő.
Fürdőhelyzet Miskolcon: még a Barlangfürdő is bezár, 110 embert küldenek el a városi...
Két fürdő a jövő héttől lesz zárva, egy már ma sem nyitott ki.