A Közlekedési Múzeumnak szakmai szempontból az eredeti helyéül kijelölt kőbányai járműjavító a legjobb helyszíne, itt lehetne vele a legnagyobb hatást kifejteni, mondta a Telexnek Charles Renfro, a kőbányai múzeum terveit is jegyző sztárépítész. A New York-i High Line-t vagy a londoni V&A Museum új látványraktárát tervező szakemberrel a SHARE Magyarország építészeti fórumán beszélgettünk a Zene Házában az alkalmazkodó újjáépítésről szóló előadása előtt. Renfro arról is beszélt, hogy lehet-e Budapesten parkká változtatni egy felüljárót vagy kávét főzni a Dunából vett vízzel.
Az alkalmazkodó újjáépítés egyik szép példája lett volna Budapesten a kőbányai járműjavító csarnokba tervezett közlekedési múzeum, amit ön és csapata, a Diller Scofidio + Renfro tervezőstúdió álmodott meg. Hogy élte meg, amikor megtudta, hogy leállították?
Csalódott voltam. Persze értem a célt, hogy a kultúrát az ország minél több területére el szeretnék vinni, de ennek a múzeumnak szakmai szempontból ez a legjobb helyszíne, itt lehetne vele a legnagyobb hatást kifejteni. Az egy nagy lehetőség, hogy a múzeumot egy gyönyörű, drámai és létező épületbe tegyék, kár kihagyni.
Ismeri az új helyszínt, amit a kormány kijelölt a közlekedési múzeumnak Debrecen mellett?
Nem jártam ott, de hallottam róla. Tudom, hogy a város szélén van, az építkezés pedig egy zöldmezős beruházás lenne.
Mi a véleménye, jól működne az új helyszínen a múzeum?
Én úgy tudom, hogy egyelőre ez egy ötlet és nem egy végleges terv. Véleményem szerint vannak helyzetek, amikor egy új épület a jó megoldás. Ilyen például az az épület, amiben most vagyunk: a Zene Háza. Itt személyre szabott, speciális koncerttermet is kialakítottak például, ilyet egy újjáépítés során nehéz megcsinálni. A közlekedési múzeumnak nincsenek ilyen nagyon speciális, szűkre szabott igényei.
Indultak egyébként a debreceni tervpályázaton?
Foglalkoztunk vele, de nem indultunk. Igazából időnk és kapacitásunk sem volt rá. De azt tudjuk, hogy az együttműködő partnereink közül többen indultak, és ezt elfogadhatónak tartjuk.
Hamarosan megnyitják Londonban azt a múzeumi látványraktárt, amit ön és irodája tervezett teljesen új felfogásban: a becsomagolt műtárgyak dobozaiba egy nyíláson lehet benézni a kiállítótérben, így a raktári láda lesz a keret. A kőbányai közlekedési múzeumban a javítócsarnok lenne ez a „képkeret”?
Igen. Nagyon is van kapcsolat a két múzeum között. Az aktív látvány, a látható raktár, ami része a kiállításnak, abszolút fontos rész mindkettőnél. A kőbányai járműjavító csarnok egy gyönyörű, maszkulin épület. Aránylag újnak számít, majdnem brutalista stílusú. Az ötletünk az volt, hogy a régi épületbe betolunk egy üvegfallal lehatárolt új épületrészt, ahonnan a látogató úgy láthatja az öreg csarnokot, mintha az is kiállított műtárgy lenne.
Egy másik szokatlan megoldásuk a tervekben, hogy a síneket kifuttatták az épületből a kinti parkba, így bekötve a rajtuk kitolt mozdonyokat a zöldbe. A 2019-ben befejezett New York-i projektje, a High Line egy magasvasúti pályát fordított hosszú, zöld parkcsíkba. Ön szerint a mai modern építészetben mekkora szerep jut a tájépítészetnek?
Kéz a kézben járnak száz százalékban. Minden projektünkben van tájépítész. Még akkor is, ha csak egy egyszerű erkélyt vagy teraszt tervezünk. Ugyanis minden épület a tájban áll, még ha a város közepén is van.
Ez már a klímaváltozás hatása?
A klímaváltozás megnövelte a jelentőségét, de a tájépítészet és az építészet kapcsolata évszázados. Csak most egy kicsit erőteljesebb figyelem irányul a tájépítészetre.
Öt évig itt dolgozott, mennyire ismeri Budapestet? Hol lehetne például parkká varázsolt felüljárót csinálni nálunk? Mondjuk a Nyugati téren?
Sokat utaztam ide az elmúlt öt évben, de nem eleget. Minden utazásnál találtam valami újat a városban. De szerintem Budapestnek van már High Line projektje, ami nem más, mint a kőbányai közlekedési múzeum. Ez tudna olyan vonzerőt generálni, ami összehasonlítható a High Line-nal. Az újraélesztett és új funkciót kapó ipari területeken lehet elérni a legnagyobb hatást. Erről szól az adaptive reuse építészet (alkalmazkodó újjáépítés).
Ezen kívül azért csak látott olyan új épületet, ami nagyon tetszett.
Igen, amikor a Zene Házába érkeztem, azt mondtam: a fenébe is, bárcsak a mi projektünk lett volna.
Az idei velencei biennálén sokan nagyot nyeltek, amikor meglátták installációját, a csatornavízből friss kávét készítő gépet, ami egyébként megnyerte az egyik fődíjat. A Duna-parton is meg merné ezt csinálni?
Azt az ötletet külön Velencének szállítottuk: a csatornavizet kiszivattyúztuk, és nagy átlátszó tartályokon megszűrve friss kávéhoz használtuk. Szerintem megérné gondolkozni hasonlón Budapesten is, hasonló hozzáállással: vesszük a problémát, ami a Duna esetében az árvíz, és megfordítjuk úgy, hogy valami előnyt tudjunk felmutatni belőle. Igen, ezt abszolút el lehetne hozni Budapestre.
