A Kúriához fordulnak a jogvédők, amiért a rendőrség megtiltott egy vasárnapra tervezett LMBTQ-felvonulást

470

Június 1-jére öt emberi jogi szervezet – az Amnesty International Magyarország, a Háttér Társaság, a Magyar Helsinki Bizottság, a Szivárvány Misszió Alapítvány (a Budapest Pride szervezője) és a Társaság a Szabadságjogokért – békés felvonulást tervezett az Andrássy úton. A demonstráció célja az lett volna, hogy felhívja a figyelmet a transz- és homofóbia elleni fellépés fontosságára és kiálljon az LMBTQI-emberek jogegyenlősége mellett – ahogy teszi azt az évente megrendezett Budapest Pride immár három évtizede.

A tervezett gyűlés megtartását a rendőrség megtiltotta arra a márciusi törvénymódosításra hivatkozva, amely szerint tilos olyan gyűlést tartani, amely megjeleníti a homoszexualitást vagy a nemi sokszínűséget, és ami szerint a gyermekek joga a megfelelő testi, szellemi és erkölcsi fejlődéshez szükséges védelemhez és gondoskodáshoz megelőzi a békés gyülekezéshez való jogot is.

A BRFK a Telex megkeresésére azt írta: a gyülekezési hatóság minden bejelentést egyedileg, valamennyi körülményt figyelembe véve vizsgál meg.

A gyermekek védelmére hivatkozva korlátozta a gyülekezési jogot a Fidesz, az Országgyűlés március 18-án megszavazta a Pride betiltását célzó törvényjavaslatot. Eszerint tilos olyan gyűlést tartani, amely a homoszexualitást és a nemváltoztatást népszerűsíti, a szervezőket és a résztvevőket akár 200 ezer forintos pénzbírsággal is büntethetik. A gyülekezési jog korlátozása és a Pride betiltása elleni tiltakozásul már több tüntetés is zajlott országszerte.

A most megtiltott gyűlés szervezőiként az öt szervezet bíróság előtt támadja meg ezt a tiltó döntést, ezzel vitatva magát a jogfosztó szabályozást is. A konkrét tiltást támadó keresetükben kifogásolták, hogy a rendőrség nem bizonyította, hogy akár a most megtiltott felvonulás, akár az ahhoz hasonlónak tekintett Pride-felvonulás miért veti fel a gyermekek jogainak sérelmét, és hogy miért hozott tiltó határozatot egy héttel azután, hogy a mostanihoz hasonló felvonulást május 17-én tudomásul vette és biztosította.

Azt is indítványozták a pert indító emberi jogi szervezetek, hogy a Kúria előzetes döntéshozatali eljárás keretében forduljon az Európai Unió Bíróságához azzal a kérdéssel, hogy a Pride-tilalom néven elhíresült tavaszi törvénymódosítás alkalmazása összhangban van-e az EU alapértékeivel és az Alapjogi Chartával. Az uniós jog szerint a Kúria mint legfelső bíróság nem tehetné meg, hogy nem kéri ki az EUB véleményét ebben a kérdésben.

„A rendezvény megtiltásával az állam önkényesen, diszkriminatív módon korlátozza az egyik legalapvetőbb demokratikus jogot: a békés gyülekezés és a szabad véleménynyilvánítás jogát. A hatalom ilyen nyilvánvaló önkénye mindannyiunkat veszélyeztet szexuális irányultságtól és nemi identitástól függetlenül, hiszen innentől bármilyen, a kormány számára kényelmetlen közösséget vagy véleményt betilthatnak a gyermekvédelemre hivatkozva” – mondta el Szekeres Zsolt a Magyar Helsinki Bizottság ügyvédje, az öt emberi jogi szervezet jogi képviselője.

A Kúria döntése jövő hét közepén várható. Akárhogy is dönt azonban a bíróság, a Szivárvány Misszió Alapítvány szervezi tovább az idei Pride-ot, amelyet június 28-án tartanak. A szervezők arra készülnek, hogy ez lesz Magyarország legnagyobb Pride-felvonulása.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!