Mégis kaphatnak végkielégítést azok, akiket azért rúgnak ki, mert nem felelnek meg a kifogástalan életviteles vizsgálaton

Az Alkotmánybíróság szerint alaptörvény-ellenes a gyerekvédelminek nevezett törvény azon pontja, miszerint nem kaphatnak végkielégítést azok a gyerekvédelemben dolgozók, akiket azért rúgnak ki, mert nem feleltek meg a kifogástalan életviteles vizsgálaton. Ez a rendelkezés pedig most jelent meg a Magyar Közlönyben.

A törvény értelmében minden gyerekvédelmi dolgozót átvilágít a Nemzeti Védelmi Szolgálat, ennek megfelelően az úgynevezett kifogástalan életvitelt is ellenőrzik. A kötelező ellenőrzést számos szakmai bírálat érte, az ehhez szükséges nyilatkozat több olyan kérdést is tartalmaz, ami első olvasásra magánügynek tűnik. Néhány gyerekvédelmi dolgozó elvi okokból visszautasította a vizsgálatot, és munkajogi per indult. Így került az ügy az Alkotmánybíróság elé.

Ami csak a végkielégítés megvonását tartotta Alaptörvény-ellenesnek, mert szerinte „az azonnali hatályú megszüntetési jogcím nem azonos a rendkívüli felmondási jogcímekkel, ezért az nem eredményezi automatikusan a végkielégítésre való jogosultság hiányát”.

A magánéletre vonatkozó kérdéssort viszont az Alkotmánybíróság nem találta Alaptörvény-ellenesnek.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!