Orbán Viktor 2010. május 29-én tette le második miniszterelnöki esküjét a parlament előtt, ezzel megkezdődött az az Orbán-korszak, ami már 15 éve tart. Esküje után a Kossuth térre ment, ahol programadó beszédet tartott, elmondta, milyen feladatok várnak kormányára és pártjára, hogy hogyan tekint a korábbi 8 év szocialista kormányzására, és hogy milyen Magyarországot szeretne építeni.
A beszéd szövege a mai napig elérhető, így mindenki eldöntheti, sikerült-e teljesítenie Orbánéknak a 15 éve tett vállalásokat, ezért ebben a cikkben nem is erről lesz szó. Hanem Magyar Péterről. Ennyiből persze akár jogosnak is tűnhetne a kérdés: mégis miért kellene Magyar Péterről beszélni egy 15 évvel ezelőtti Orbán-szónoklattal kapcsolatban? De aki elolvassa ezt a bizonyos beszédet, rögtön rájön, miért. Azért, mert Magyar Péter most pontosan ugyanazt a rendszerváltást akarja végrehajtani, amit Orbán Viktor 15 éve megígért.
Magyar Péter 2024-es zászlóbontása óta tudatosan olyan politikai pártot épít, amilyen a 2010 előtti Fidesz volt. Ezt Magyar nem is tagadja, többször beszélt már arról, hogy – már csak korából fakadóan is – az első Fidesz-kormány, de főleg a Fidesz ellenzékben töltött két ciklusa idején szocializálódott, akkoriban kezdett foglalkozni a politikával. 2006-ban ügyvédjelöltként még ingyenes jogsegélyt is nyújtott a rendőri brutalitás áldozatául eső tüntetőknek, és ahogy a Direkt36 egyik forrása mondta róla: „Az MSZP-t és a gyurcsányi világot gyűlölte”.
A Tisza pedig ma nem csupán esztétikájában, de szólamaiban és politikai terveiben is a 2010 előtti, jobbközép Fideszt idézi. Valójában nincs is ennél sikeresebb recept a rendszerváltás utáni magyar politikában, 2010-ben ugyanis a Fidesz akkorát nyert, amekkorát szabad választáson korábban soha senki: 263 képviselőt küldtek az akkor még 386 fős parlamentbe. Többen szavaztak rájuk, mint az összes többi pártra együttvéve, ezzel kényelmesen meglett a kétharmados többségük. (A dolog sportértékét pedig tovább emeli, hogy a Fidesznek ez még az előző, kétfordulós választási rendszerben sikerült.)
„Mi mindig hittünk abban, hogy képesek leszünk egy teljesen új rendszert a nemzeti egységre, az összetartozásra, az együttműködésre épülő rendszert létrehozni, olyan rendszert, amelyben a magyarok a legfontosabbak, a nemzeti érdekek megelőznek minden más érdeket, és amelyben a hazaszeretet az Alkotmány első pontja” – jelentette ki büszkén Orbán 2010-es beszédének elején. A miniszterelnök akkor „kétharmados forradalomként” és „rendszerváltásként” hivatkozott a választási győzelemre. Azért tette ezt, mert a Fidesz fő üzenete akkor az volt, hogy az 1990-ben elkezdett rendszerváltás valójában 2010-ben zárult le, a két dátum közötti 20 év csak valamiféle kaotikus közjáték volt, a kommunista múlttal valójában nem 1990-ben, hanem 2010-ben, az MSZP megsemmisítő választási vereségével sikerült leszámolni. Orbán el is mondta a Kossuth téren: a fideszesek „mindig hittek abban, hogy mi, magyarok képesek leszünk végérvényesen szakítani a kommunista múlttal és annak örökségével”.
A Fidesz azt a narratívát használta, amit a magyar jobboldal már a rendszerváltás előtt kezdett el építeni: hogy le kell győzni a kommunistákat, és szakítani kell végre a múlttal. Szerintük azonban ez a szakítás nem sikerült, mert az MSZP 1994-ben, majd 2002-ben visszatért a hatalomba. Azzal, hogy Orbán 2010-ben a kommunista múlttal való szakításról beszélt, nem csupán a gyurcsányi MSZP-t mosta össze a Kádár-rendszerrel, de saját magát is a rendszerváltás eszméinek igazi örököseként állította be.
Magyar Péter szintén ezt a receptet követi. A Tisza Párt is egy korszakot szeretne lezárni, és amivel lezárnák, azt egyre többször „rendszerváltásnak” nevezik. Tény, hogy a Fidesz és Orbán már azzal „korszakká” tette a 2010 óta eltelt éveket, hogy már négy parlamenti ciklus óta kormányoznak kétharmados többséggel, de Magyar Péter mégis csak ritkán emleget Orbán-korszakot. Annál többször beszél viszont Orbán-Gyurcsány-korszakról.
Ez pedig pontosan ugyanaz az összemosás, amit Orbán Viktor is használt 2010-ben: Magyar Péter pont a 2010 előtti Fidesz elsöprően sikeres politikai narratívájának erejét csapolja meg ezzel, Orbánt pedig egyszerűen átlöki a másik oldalra, amellé a Gyurcsány Ferenc mellé, akiről éppen Orbánék hitették el a magyar közvélemény jelentős részével, hogy még a patás ördögnél is sokkal rosszabb. A Tisza Párt pedig ezzel a 2010 előtti Fidesz (és ezen keresztül) az 1990-es rendszerváltó jobboldal szellemi örökösévé válik, azaz két, a maga idejében elsöprően sikeres és közkedvelt politikai projekt utódjának mutatja magát.
Politikai szocializáció szempontjából Magyar Péternek valószínűleg ugyanannyira meghatározó élménye volt, hogy huszonévesen kiállt a 2006-os tüntetések hatalmi túlkapásai ellen, mint Orbán Viktornak az, hogy huszonévesen ő meg a haldokló Kádár-rendszerrel szemben állt ki.
Az Orbán- és Gyurcsány-korszakok összekapcsolásával pedig Magyar Péter épp úgy húszévnyi káosz lezárását ajánlja, ahogyan 2010-ben Orbán Viktor is ezt ajánlotta. Orbán így fogalmazott:
„Magyarország az elmúlt húsz évben egy olyan emberhez hasonlított, akit folyamatos bizonytalanság gyötör, ideges, nyugtalan, feszült, kétszeres a vérnyomása, állandóan stresszben, konfliktusban él önmagával és a világgal, és az állandó zaklatottság végül kikezdi az egészségét. A magyarok nyugalmat akarnak, nyugodt és békés fejlődést.”
Ugyanezt akár Magyar Péter is mondhatta volna valamelyik beszédében. Eddig káosz volt, én nyugalmat kínálok.
Magyar Péter a 2010-es Orbán Viktorhoz hasonlóan tudja azt is, hogy 1990 óta Magyarországon minden kormányváltás a centrum felé rántás ígéretével ment végbe. Minden politikai erő, ami ellenzékből győzött le regnáló kormányt, azt ígérte, hogy a politikai közép felé korrigál, ha átveszi a kormányzást. Az MDF már 1990-ben is „A nyugodt erő” szlogennel nyerte meg a választást, és utasította maga mögé a választók szemében izgágábbnak és radikálisabbnak tűnő liberálisokat. 1994-ben az MSZP mutatta magát sikeresen a centrum pártjának, és azt ígérték, ők szakértőként meg tudják oldani az ország gazdasági gondjait, amiket az MDF nem tudott. 1998-ban aztán a konzervatív fordulata után a politikai jobbközépre húzódó Fidesz sikerét hozták a választások, 2002-ben pedig jött a szociális intézkedésekkel kampányoló MSZP és a kampányban Orbán Viktor diktatórikus hajlamaira koncentráló SZDSZ.
2010-ben pedig a Fidesz nem csupán a 2006 és 2010 közötti káosz miatt tűnhetett higgadt, középen álló erőnek, hanem azért is, mert ekkoriban erősödött meg a Jobbik, ami 2010-ben be is jutott a parlamentbe, és nyilvánvalóan jobbra állt a Fidesztől. Az akkori Jobbikhoz képest az akkori Fidesz tényleg egy mérsékelt, európai jobboldali párt volt.
Most is ez a Tisza jobbközép arculatának lényege, és ezt hangsúlyozza Magyar Péter sokszor elmondott szlogenje is: „Nincs jobb, nincs bal, csak magyar”.
Az pedig, hogy Orbán Viktor és a Fidesz mennyire eltávolodott a 2010-es ígéreteiktől, és szólamaiban tényleg a Tisza vette át a helyüket, talán ez a bekezdés árulkodik leginkább a 2010-es Orbán-beszédből:
„Most, tisztelt Hölgyeim és Uraim, kedves Barátaim, arra van szükség, hogy minél több magyar hajtsa végre magában azt a gyökeres változást, amellyel végérvényesen a becsület, a haza, a szorgalom és a műveltség mellé állhat. Tudom, hogy szembetaláljuk majd magunkat politikusokkal, eddig kiváltságokat élvező nagyemberek egész garmadájával, de állok elébe, mert azt is tudom, hogy a korán kelők, a jegyet váltók, a metrón járók, a gyermeket nevelők, a boltban sorban állók, a betegeket ápolók, diákokat oktatók, vagyis a munkájukat végző, egymásért felelősséget vállaló magyarok mellettünk lesznek.”
Most úgy tűnik, a Tisza kiszorította a Fideszt abból a pozícióból, hogy a „kiváltságokat élvező nagyemberek” ellen beszélhessen, hiszen az ilyen, „kiváltságokat élvező nagyemberek” már nagyrészt a Fideszben vannak.
