Kósa Lajos: Én is tudok fekvőtámaszozni, de zsírleszíváson még nem vettem részt
Kósa Lajos szerint a volt vezérkari főnök, Ruszin-Szendi Romulusz több ügyben is komoly vétséget követett el, és állítása szerint megtagadta a honvédelmi miniszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf parancsát. „Ruszin-Szendi Romulusz nem képviselte azt a mandátumot, amit utasításban kapott a magyar kormány képviselőjétől, az ő főnökétől, a honvédelmi minisztertől, és nemcsak hogy nem képviselte, hanem erről hamisított jelentéseket adott is le” – mondta Kósa a Hír TV Napi aktuális című műsorában szerda este.
Debrecen volt polgármestere, a honvédelmi és rendészeti bizottság fideszes elnöke azt mondta, rendkívüli bizottsági ülésen szeretné tisztázni a „Ruszin-Szendi Romulusz-ügyet”. A Fidesz napok óta azzal vádolja a volt vezérkari főnököt, hogy nem a kormányzat álláspontját képviselte a NATO értekezletein, és azt is a szemére vetik, hogy az egyik ülésen azt mondta, „Szlava Ukrajini” (Dicsőség Ukrajnának!), ami szerintük élesen szembemegy a „hivatalos magyar semlegességi politikával”.
„A katonaság az egy hierarchizált szervezet, a parancs végrehajtása az egyik legfontosabb követelmény. Ha a főnök nem hajtja végre a rá vonatkozó parancsokat, akkor mire számítunk az alacsonyabb szintű parancsnokoktól? Hogyha a parancsmegtagadás egy bocsánatos bűn, akkor nem hadseregünk van, hanem fegyveres emberek gyülevész hada” – mondta Kósa.
Hozzátette: „Meghallgatjuk mi is a NATO-hangfelvételeket, meggyőződünk ennek a valódiságáról, és utána kérjük a honvédelmi minisztert, hogy tegyen javaslatot arra nézve, hogy akkor milyen következménye, milyen jogi következménye lehet ennek a magatartásnak. Hogy ez nem maradhat szó nélkül, az egész biztos. Innentől kezdve csak egy lépés egy katonai puccs, mert a katonaság vezetője nem ért egyet a saját főnökével.”
Kósa ezután felemlegette Ruszin-Szendi Romulusz állítólagos ukrán titkosszolgálati kapcsolatait, majd a zsírleszívásáról kezdett el beszélni. „Hogy néz ki az a katona, aki nem fekvőtámaszokkal akarja a zsírt ledolgozni magáról, hanem zsírleszívással” – tette fel a költői kérdést Kósa, mire a műsorvezető, Velkovics Vilmos közbevetette, hogy a volt vezérkari főnök is tud fekvőtámaszozni, hiszen megmutatta. Kósát ez nem zökkentette ki, és azt mondta:
„Én is tudok fekvőtámaszozni, de zsírleszíváson még nem vettem részt, főleg nem költségvetési pénzen, meg nem is tennék soha ilyet.”
A volt vezérkari főnök egyébként tagadta, hogy tb-re végeztek volna rajta zsírleszívást vagy plasztikai beavatkozást. Azt mondta: „Nem készíttettem a tb-mre sem zsírleszívást, sem tokaplasztikát! Amennyiben készült volna ilyen, azt az EESZT-nek tartalmaznia kéne, mint ahogy tartalmazza a Covid-tesztjeimet, kisebb műtéteimet és az összes ejtőernyős egészségügyi vizsgálatomat és eredményét.”
Kósa Lajos a Hír TV műsorában arról is beszélt, hogy szerinte Ruszin-Szendi Romulusz „nem buta ember”, de túlértékelte a saját szerepét, és azt gondolta, hogy önálló politikát vihet. „A saját egója olyan méretűre duzzadt, hogy már úgy gondolta, hogy ő azt is megengedheti magának, hogy ellenszegül egy neki adott parancsnak. Ez is fölöttébb aggályos. De benne van a pakliban az, hogy lehet, hogy nem magától csinálta. Valaki behálózta, valamilyen más érdekeket szolgált. Ez is nagyon aggasztó” – mondta.
Ruszin-Szendi Romulusz korábban a Honvédelmi Minisztérium szánalmas próbálkozásának nevezte az ellene indult lejárató kampányt. A volt vezérkari főnök, a Tisza Párt honvédelmi szakértője azt mondta, a kormány attól sem riad vissza, hogy dokumentumot hamisítsanak, és hozzátette, hogy a NATO értekezleteinek jegyzőkönyvei titkosak. „A nemzetbiztonsági kockázat nem én voltam és nem én vagyok, hanem az, aki deklaráltan háborúba vezetné az országot” – mondta.