A Honvédelmi Minisztérium elmondta, milyen dokumentumokat mutatnak majd be a honvédelmi és rendészeti bizottság zárt ülésén

1326

Miután Kósa Lajos szerdán összehívta a honvédelmi és rendészeti bizottság rendkívüli ülését, a Honvédelmi Minisztérium csütörtökön kiadott egy közleményt, amiben leírták, hogy a június 5-i zárt ülésen milyen dokumentumokat fognak bemutatni. „A HM kész bemutatni a Ruszin-Szendi Romulusz ukrajnázós felszólalásáról készült NATO-hangfelvételeket és -dokumentumokat a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság jövő heti rendkívüli zárt ülésén” – írták. Bemutatják azt a hangfelvételt is, amin elhangzik a volt vezérkarfőnök „Szlava Ukrajinyi”, azaz „Dicsőség Ukrajnának” kijelentése.

A közleményben úgy fogalmaznak: Magyarország történetében példátlan, hogy „egy ellenzéki pártról kiderül, hogy az ukrán titkosszolgálatok befolyása alá került”. A honvédelmi minisztérium közleménye szerint a bizottsági tagok betekinthetnek a rendelkezésre álló magyar és NATO-dokumentumokba, amik alapján szerintük kiderült, hogy a volt vezérkarfőnök „nem képviselte a mandátumában szereplő, hivatalos békepárti magyar álláspontot”.

Kósa Lajos azzal indokolta a honvédelmi és rendészeti bizottság összehívását, hogy tisztázni akarják, „Ruszin-Szendi Romulusz valóban ukrán álláspontot képviselt-e a NATO-ban”.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a május 8-i kormányinfón beszélt arról, hogy megfelel a valóságnak az a sajtóban megjelent információ, amely szerint Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy vezérkari főnökként kettős kommunikációt folytatott: míg jelentéseiben a magyar kormányzati álláspontot tükröző háborúellenes narratívát jelenítette meg, a NATO ülésein valójában Ukrajna-barát álláspontot képviselt, sőt felszólalásait a „Szlava Ukrajinyi!” (Dicsőség Ukrajnának!) kifejezéssel zárta.

A kormány azzal is támadja a volt vezérkari főnököt, hogy egy kémkedésért letartóztatott ukrán állampolgárságú férfival állt kapcsolatban. Ruszin-Szendi elismerte, hogy nagyobb társaságban kétszer is találkozott Holló Istvánnal, de tagadta, hogy minősített információkat adott volna ki Hollónak vagy másnak. Magyar Péter azzal vágott vissza a vádakra, hogy Hollónak több Fidesz-közeli emberrel együtt érdekeltsége volt az állammal Covid-gyorstesztek szállításával kapcsolatban. Ezt azóta sem cáfolta a kormánypárt.

Ruszin-Szendi Romulusz a Honvédelmi Minisztérium szánalmas próbálkozásának nevezte a kormány vádjait, és azt írta a Facebookon, hogy nem ő a nemzetbiztonsági kockázat, hanem az, aki deklaráltan háborúba vezetné az országot. Magyar Péter szerint azt akarják elhitetni a magyarokkal, hogy Ruszin-Szendi Romulusz hazaárulást követett el, és ukrán kémekkel összejátszva árulja el a hazáját, és koholt vádak alapján büntetőeljárás van készülőben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!