Június végétől egy hónapig nem érintik a Nyugati pályaudvart az esztergomi, szobi és veresegyházi vonatok

Vágányfelújítás miatt június 21. és július 27. között módosított menetrenddel közlekednek az elővárosi vonatok az esztergomi, a szobi és veresegyházi vonalon:

a Nyugati pályaudvar és Rákospalota-Újpest, illetve a Nyugati-Angyalföld viszonylaton nem járnak majd a vonatok.

A Mávinform szerint a munkálatok miatt a nemzetközi vonatok menetrendje is módosul majd, hogy pontosan hogyan, azt június elején közlik. Mint írják, a teljes vágányzárat direkt az iskolai szünidőhöz időzítették, a tanév végétől ugyanis jelentősen csökken az utasforgalom, így a menetrendi változások is kevesebbeket érintenek.

Mint írják, a Nyugati és Rákospalota-Újpest között kieső vonatforgalom pótlására gyakrabban indítanak helyközi VOLÁN-járatokat, és a BKK-val és egyeztetnek a járatsűrítésről. A köztes szakaszon jellemzően a 12-es és 14-es villamossal, az M3-as metróval, illetve egyes nemzetközi járatok esetében pótlóbuszokkal biztosítják majd az eljutást. Az elővárosi vonalon nem tervezik pótlóbuszok indítását, mivel a fővárosi forgalom miatt hosszabb és kényelmetlenebb lenne a közlekedés, mint a BKK járataival.

Arról, hogy az egyes vonalakon pontosan hogyan változik a közlekedés, itt tud tájékozódni részletesebben.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!