Dobrev Klára: Sok százezer ember van az országban, akik nem tudnak egy jobboldali pártra szavazni

„Határozott, kompromisszumok nélküli, azonnali döntés, fekete-fehér, elvágólagos helyzetteremtés.” Így jellemezte Gyurcsány Ferenc váratlan visszavonulását Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője a Telex szerdai műsorában. Dobrev május 8-án jelentette be, hogy Gyurcsány lemond a DK vezetéséről, visszavonul a közélettől, és elválnak. A párt vezetését napokon belül formálisan is átveszi az EP-képviselő, a tisztújításon egyedül ő indult.
Az egyórás interjúban Dobrev több kérdésre is állította, hogy volt férje maga döntött a visszavonulás mellett, és minden más csak összeesküvés-elmélet. „Aki ismeri Gyurcsány Ferencet, az pontosan tudhatja, hogy a döntéseit ő maga szokta hozni.” A DK EP-képviselője hatalmas lépésnek tartja Gyurcsány döntését, és abban bízik, hogy ezzel legalább az ellenzéki térfélen megszűnik a gyurcsányozás, amely az elmúlt években megakadályozott bármilyen érdemi vitát.
„A jobboldal egyik legsilányabb politikai terméke ez a gyűlöletpolitika, karaktergyilkosság, ami az elmúlt években kiépült”
– fogalmazott Dobrev, aki szerint már az ellenzéki térfélre is átszivárgott a gyurcsányozás, amely a politikai viták helyett egymás megsemmisítéséről, és érvelés helyett a másik kirekesztéséről szól. Aki azonban mostantól gyurcsányozik, már csak az összeesküvés-elméletekben hihet, tette hozzá.
Dobrev arról is beszélt, hogy szerinte a DK a megalakulásuk óta nagyon konzekvensen képviseli a baloldali politikát, és ezen a párt következő elnökeként ő sem fog változtatni. A stílusban azonban megfigyelhető lesz szerinte a változás. „Egy vezető mindig nagyon meghatározza a közössége stílusát. (…) Én más ember vagyok, nagyon másképp kommunikálok, más jelzőket és szavakat használok, problémamegoldásban is más eszközöket használok, vezetői stílusban is más vagyok.”
Nem örül annak, hogy a magyar belpolitika erőszakos macsópolitikává változott, ahol a hangerő határozza meg, hogy kinek van igaza. Szerinte sok százezer választó azt szeretné, hogy a politikusok kulturáltan, normálisan beszélgessenek, vitatkozzanak egymással.
„Az ember nyugodtan lehet erős akkor is, ha nem erőszakos. Az ember lehet határozott akkor is, ha nem gunyoros, vagy keményen vitatkozhat, adott esetben vissza is utasíthat kérdéseket anélkül, hogy ettől agresszív lenne.”
Azt ígérte, hogy ő soha nem fog más politikusokat minősíteni, legfeljebb a tetteket.
Csak széles koalícióval váltható le Orbán
Hosszasan kérdeztük Dobrev Klárát, hogy mi a célja a DK-val a 2026-os választáson, hol látja a pártja jövőjét. Azt szeretné, hogy egy mainál sokkal erősebb DK ott legyen a következő Országgyűlésben, az Orbán nélküli kormányban, és meghatározó szerepe legyen Magyarország újraépítésében. „Szeretnék egy olyan Magyarországot kormányváltás után, ami tisztességes és igazságos, és ez baloldal nélkül nem elképzelhető.”
„Nagyon remélem, hogy a demokraták széles képviselete fog bejutni a parlamentbe” – fogalmazott a DK vezetője, és hozzátette: nem szeretne többet egy pártnak vagy embernek teljhatalmat adni. Szerinte egy olyan széles koalícióra van szükség a Fidesz leváltásához, amelyben minden szavazó megtalálja a politikai képviseletét. A kormányt Orbán bal- és jobboldali ellenzéke együtt tudja csak leváltani szerinte.
„Sok százezer ember van ebben az országban, akik nem tudnak jobboldali pártra szavazni, és most egy kicsit hontalannak is érzik magukat.”
Ezeknek a szavazóknak egy része szerinte a DK-ra szavaz, egy része a Momentumban kereste a jövőt, de nagy részük a bizonytalanok táborába tartozik. „Nem lehet ezekre az emberekre azt mondani, hogy nincs rátok szükség ebben az országban.” Dobrev szerint igenis vannak olyan választók, akiknek fontos, hogy legyen politikai képviselete az LMBTQ-közösségnek, és egy politikai erőre szavaznának, amely kimondja, hogy többmilliós jövedelem felett magasabb adókulcsot kell bevezetni. „Ha nincs, aki megmozdítsa őket, akkor otthon fognak maradni.”
A DK új vezetője szerint a Fidesznél semmi nem jelent nagyobb veszélyt a pártjára, a baloldalra és az országra, de a kormányzó jobboldal után az ellenzéki jobboldallal szemben is kész megvédeni a baloldali választókat, ha azt várják tőlük, hogy álljanak félre.
„Nekünk ugyanolyan jogunk, sőt kötelességünk itt maradni, politizálni, képviselni azt, amiben hiszünk, mint akár a jobboldaliaknak.”
A DK mind a 106 egyéni választókerületben kész elindulni a 2026-os választáson, már több mint 85 jelöltet bemutattak. Mivel egyik más párt sem mutatott be képviselőjelölteket, így Dobrev hipotetikus kérdésnek tartja, hogy lesz-e bármilyen választási együttműködés. Abban azonban biztos, hogy baloldali alternatívára szükség van, hiszen a 2022-es választáson sok százezer szavazó maradt otthon, amikor az ellenzéket egy jobboldali jelölt vezette jobboldali programmal.
Arról is beszélt, hogy az Európai Parlamentben jól látszik a különbség a DK és a Tisza között. A DK például támogatja a multik megadóztatását, míg a Tisza az Európai Néppárttal együtt nem szavazta meg az erről szóló javaslatot. Dobrev szerint Magyar Péterék egy konzekvens és következetes jobboldali politikát követnek a döntéseikkel, de az ország egy jelentős része baloldali képviseletre vágyik.
Azt ígérte, a DK mindenképp elindul a választáson, és ő nem tartja nyertes stratégiának, amit a Momentum elnöksége választott. Ha egy politikai erő feladja, megsemmisíti magát, akkor elárvulnak mögötte a szavazók, fogalmazott Dobrev, aki szerint szükség van olyan pártra is a következő Országgyűlésben, amely a liberális szavazókat is képviseli.
Szóba került az is, hogy milyen feltételei, sarokkövei lennének a DK koalíciós tárgyalásának, ha egyáltalán sor kerül ilyenre. Dobrev a legfontosabbnak azt tartja, hogy vissza kell térni a demokratikus játékszabályokhoz, amibe a jogállamiság mellett az emberi jogok is beletartoznak.
„Én nem fogok leendő, volt vagy bármilyen fideszes szavazó kedvéért egy olyan jogszabályt támogatni, ami adott esetben az LMBTQ-emberek jogait csorbítja vagy a Pride-ot betiltja.”
Úgy fogalmazott: emberi jogokban és európaiságban semmilyen kompromisszumot nem tudna kötni egy koalíciós tárgyaláson sem. De ugyanilyen fontos lehet a milliós jövedelmek nagyobb adóztatása vagy a szociális kiadások növelése. „Kemény koalíciós tárgyalópartnere lennék bármely demokratának abban, hogy ezeket az érdekeket képviseljem.”
Vannak helyzetek, amikor az ember nem bújhat el
Dobrev szerint a Pride-ot betiltó törvény célja az egzisztenciális fenyegetés volt, és azt ígérte, hogy ő akkor is kint lesz a rendezvényen, ha a rendőrség az új törvény alapján nem engedélyezi azt.
„Vannak helyzetek, amikor az ember nem bújhat el. Ott kell lennem azok helyett is, akik nem tehetik meg, hogy ott legyenek.”
A DK-s politikus szerint az Orbánnal szemben álló EP-képviselőknek kutya kötelessége ott lenni a Pride-on és képviselni azokat, akik egzisztenciális okokból nem mehetnek ki.
Arról is beszélt, hogy az elmúlt hetekben az Európai Parlament összes képviselőjét meghívták a Pride-ra, és arra számít, hogy több százan el is jönnek közülük a rendezvényre. A gyülekezési törvény szigorítása miatt megkeresték az Európai Unió összes intézményét, és nyílt levélben szólította fel az Európai Bizottság elnökét, hogy azonnali intézkedéssel akadályozza meg a törvény hatálybalépését. „A Bizottság a törvények legfőbb őre Európában. Ha valakinek kötelezettsége az európai jogok mellett kiállni, az a Bizottság.”
Dobrev biztos abban, hogy az ellehetetlenítési törvény után is kötelezettségszegési eljárás indul Magyarországgal szemben, és újabb uniós támogatásoktól eshet el az ország. „Mielőtt elkezdene hazaárulózni, azt tudom mondani, hogy az a hazaáruló, aki olyan politikát folytat, ami miatt európai uniós pénzek nem érkezhetnek meg az országba.”