Molnár Ferenc Caramel: Vissza kellene váltani 5-ös sebességből 1-esbe, mert rohanunk a szakadék felé

Molnár Ferenc Caramel: Vissza kellene váltani 5-ös sebességből 1-esbe, mert rohanunk a szakadék felé
Fotó: Huszti István / Telex

3040

„Át kellene gondolni, hogy hova vezet ez. Az én lejáratásom sem azt üzeni, hogy véleményszabadság van, inkább azt, hogy le kell nyomni a másikat, el kell hitelteleníteni, tönkre kell tenni. Pedig én csak annyit mondtam, hogy össze kell tartanunk. De bármit mondok, mindent támadásnak vesznek. Beindul a gépezet, nincs megállás, és egy pillanatig sem gondolkodnak el azon, hogy vissza kellene váltani 5-ös sebességből 1-esbe, mert rohanunk a szakadék felé” – mondta a Telexnek Molnár Ferenc Caramel az elmúlt napok őt érő kormánypárti támadásaira reagálva.

Az énekes neve azóta forog intenzíven a nyilvánosságban, mióta a szombati szegedi koncertje egy pontján a politikai gyűlöletkeltésről kezdett beszélni, és úgy fogalmazott: „Szavazzunk bárkire, higgyünk bármiben, soha ne higgyétek el senkinek azt, hogy nem tartozunk össze, és hogy egymás ellenségei vagyunk. Ez a világon a legnagyobb gonoszság. Amikor az embereket bárki megpróbálja megosztani, bármi miatt. (…) Ezek a faszfejek annyit tanultak meg a kibaszott Oxfordon, hogy lehet megosztani az embereket, és most nem gondolok senkire.”

Caramel ezúttal is megismételte, amivel a koncerten is kiegészítette a mondatot: nem utalt vele konkrét személyre, „mindenki értelmezze úgy, ahogy jónak látja”. Azt mondta, régóta gyűlt benne ez a düh, ami tulajdonképpen az elmúlt 25-30 évünknek szól. A beszédet viszont nem tervezte el előre, egyszerűen végignézett a több ezres tömegen, és azt érezte, hogy „megszakad a szíve” attól, amit az emberek egymással művelnek. Azóta nagyon sok pozitív visszajelzést kapott, csak a trágárságát kritizálták sokan, amit ő is jogos bírálatnak tart, ezért ma már sajnálja, de akkor elragadta a hév.

„Rutintalan vagyok abban, hogyan kell megszólalni ilyen témákban.”

Molnár Ferenc Caramel szerint a beszéde óta a közösségimédia-oldalakon „rendesen rászálltak”. A kormánypártból elsőként Hoppál Péter fideszes országgyűlési képviselő szólt vissza Caramelnek, aki egy, az énekessel készült közös képet posztolt a Fidesz 2022-es pécsi országgyűlési kampánynyitójáról, és mellé azt írta: „Ki a Tisza vizét issza, saját levét issza vissza!” Az énekes is olvasta Hoppál bejegyzését, és most azt mondta: köszöni szépen a három évvel ezelőtti meghívást, ahová szerinte úgy hívták meg, hogy valójában nem tudta, hová hívták. Szerinte ebben az országban kikerülhetetlen, hogy egy zenész ne fusson bele olyan fellépésbe, aminek ne lenne valamilyen politikai színezete, ami csak a helyszínen derül ki. Mindkét politikai oldallal járt már így, a három évvel ezelőtti pécsire pedig ennek ellenére is egy jó hangulatú fellépésként emlékszik.

„Innen is üdvözlöm Hoppál Péter urat, aki nagy zenerajongó, jót beszélgettünk egymással a zenéről.”

A fideszes képviselő után kedden még több kormányközeli szervezet szúrt oda az énekesnek, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) például azt írta, „Köszönjük Majkának, Caramelnek, és a többieknek az őszinteséget. Azt üzenjük csupán, hogy NÉLKÜLED!” Molnár Ferenc Caramel ezt is különösnek tartja, hogy a Békemenetet („és szeretném kiemelni, a BÉKEMENETET”) rendező szervezet éppen olyasmivel szállt rá, ami alapvetően az összetartozásról szól. A dalt egyébként ő is énekelte már Balázs Fecóval és a dal szerzőjével.

Hogy az „oxfordos” beszéd mégis mennyiben tekinthető a korábbi vélt kormányszimpátiája feladásának, Caramel azt válaszolta, pont az a baj, hogy mindenkit besorolnak valahová. „Mindenkit felcímkéznek: jobboldali, baloldali, liberális, miközben ezek a fogalmak mostanra olyan rossz felhangokat kaptak, hogy csak arra alkalmasak, hogy egymásnak ugrasszák az embereket.”

Az énekes egyébként nem szívesen „görgeti” tovább ezt az ügyet, mert szerinte ez alatt a cikk alatt is a kommentelők egyik fele azt írja majd, hogy ezek „milyen szép gondolatok”, a másik fele pedig azt, hogy „hazaáruló büdös cigány”, és félelemmel tölti el, hova fog ez vezetni. De azt is látja, hogy ez most az uralkodó korszellem az egész világon.

„A gyűlölködés szembemegy a kereszténységgel, én pedig hívő emberként szomorúan látom, hogy a politika a közösségi médiát felhasználva hogyan kelt gyűlöletet. A társadalom megosztását borzalmas és nagyon gonosz dolognak tartom, az ebből eredő rossz energiák vitorlába fogása szerintem nem sok jóra fog vezetni” – fogalmazott Caramel.

Végül a kérdésre, mit gondol arról, hogy Lengyel Tamás más ismert hazai személyiségeket is arra biztatna, hogy emeljék fel a hangjukat közéleti kérdésekben, Molnár Ferenc Caramel azt válaszolta: szerinte senkinek nem kötelező megszólalni, de az fontos, hogy legyen szabad megszólalni.

Kedvenceink
Partnereinktől
Kövess minket Facebookon is!
További élő árfolyamok!