Gyurcsány nem tétlenkedik a visszavonulása óta: készül az új könyv
Második könyvén dolgozik Gyurcsány Ferenc, árulta el a DK országgyűlési képviselője, Sebián-Petrovszky László a Partizánnak adott keddi interjúban. A képviselő azt is elmondta, hogy az új kötet az előzőhöz hasonlóan krimi lesz, de sem a címéről, sem a tartalmáról, sem a megjelenés várható időpontjáról nem derültek ki részletek a beszélgetésben.
Sebián-Petrovszky szerint nincs titok azzal kapcsolatban, hogy a volt miniszterelnök miért döntött úgy május elején, hogy lemond pártelnöki tisztségéről és távozik a közéletből. Mint hozzátette, Gyurcsány régóta mérlegelte, hogy mivel növelhetné a DK esélyeit a 2026-os választás előtt, és végül arra jutott, hogy azzal, ha visszavonulásával megszüntetné a gyurcsányozást, amelyből pártja nem tudott kitörni az utóbbi években.
Gyurcsány Ferenc tavaly szeptemberben, a Facebookon jelentette be, hogy írt egy regényt. Később kiderült, hogy nem saját néven adta ki a Kereszt halála című krimit, hanem Kate Vargha szerzői néven. A könyvről részletes kritikát olvashattak a Telexen.