31 év után utasítottak ki az országból, pert nyert Strasbourgban a magyar állammal szemben a török férfi
Pert nyert az Emberi Jogok Európai Bíróságán egy török férfi, akit 31 év után a nemzetbiztonság veszélyeztetésére hivatkozva toloncoltak ki Magyarországról. A strasbourgi bíróság ítélete szerint a magyar állam megsértette Orhan Demirci emberi jogait, a hazai hatóságok és bíróságok nem biztosítottak neki a tisztességes eljárást, és hatékony jogorvoslati lehetőséget sem kapott – közölte a férfit képviselő Magyar Helsinki Bizottság.
A török férfi még 1990-ben, szabályosan érkezett Magyarországra. Itt alapított családot, és tartózkodása végig szabályos volt, még a kiutasításakor is érvényes tartózkodási jogcímmel élt az országban.
Az akkor már nyugdíjas férfit ennek ellenére 2021-ben kiutasították az országból. Időközben ugyanis szigorítottak az idegenrendészeti szabályokon: az Alkotmányvédelmi Hivatal (AH) és a Terrorelhárítási Központ (TEK) állásfoglalásai alapján mostanra gyakorlatilag indoklás nélkül lehet megvonni a menedékjogot vagy tartózkodási jogosultságot, ezzel szétszakítva akár magyar családokat is. Az AH javaslatai ráadásul kötelező erejűek, a hazai bíróságoknak nincs semmilyen mozgásterük, hogy mérlegeljék vagy kivizsgálják ezeket az ügyeket.
Ez történt Orhan Demircinél is: az ő esetében arra hivatkoztak, hogy itt-tartózkodása veszélyezteti a nemzetbiztonságot, az AH ezért kiutasítását javasolta, illetve azt, hogy öt évre megtiltsák neki a beutazást és a Magyarországon tartózkodást. Azzal, hogy az AH a nemzetbiztonság veszélyeztetésére hivatkozott, a pontos indokok megismerését évtizedekre titkosították, azt sem a férfi, sem ügyvédje nem ismerhette meg.
Az Emberi Jogok Európai Bírósága egyhangú ítéletben mondta ki, hogy a magyar állam megsértette Orhan Demirci emberi jogait – nem fogadta el a magyar állam azon védekezését sem, mely szerint a hazai bíróságok törvényszerűen jártak el. A férfinak összesen 14 700 eurós, vagyis közel hatmillió forintnyi kártérítést ítéltek meg.
A Helsinki Bizottság azt írja, Demirci esete nem egyedülálló, 2020 óta már számos hasonló esetben keresték meg a szervezetet. A strasbourgi mellett korábban az Európai Unió Bírósága (EUB) is megállapította, hogy a hazai szabályozás ellentétes az alapjogokkal, a kiutasított személyek védekezését nem lehet ilyen szinten korlátozni.
Ez a cikkünk ide kattintva angol nyelven is olvasható a Telex English oldalán. Nagyon kevés az olyan magyarországi lap, amelyik politikától független, és angol nyelvű híreket is kínál. A Telex viszont ilyen, naponta többször közöljük minden olyan anyagunkat angolul is, amelynek nemzetközi relevanciája van, és az angolul olvasó közönségnek is érdekes lehet: hírek, politikai elemzések, tényfeltárások, színes riportok. Vigye hírét a Telex English rovatnak, Twitterünknekés angol nyelvű heti hírlevelünknek az angolul olvasó ismerősei között!